DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Visszatérve az elejéhez, nem fogadható el az az eljárás, hogy csak kapcsolódó módosító javaslatként fogjuk megismerni a kormány véleményét, hiszen akkor már nincs vita a Házban róla, és plenáris vitát megint nem lehet lefolytatni egy olyan javaslatról, ami alapvetően fogja érinteni a törvény végső elfogadott változatát. Ezt a területfejlesztési törvénynél már egyszer eljátszották velünk, nagyon helytelen, hogy megint ezt a gyakorlatot kívánja követni a kormánykoalíció.
A második dolog: Sümeghy úr félreért valamit. Ha az ellenzék megfogalmaz egy véleményt, akkor fogadja el azt, hogy meg tudja fogalmazni módosító indítványban is. Mi nem kértük önöket arra, hogy a mi véleményünk alapján úgymond módosító indítványokat fogalmazzanak meg ehhez a javaslathoz, kár erre hivatkozni, másodszor történik meg, hogy erre hivatkoznak. Köszönjük szépen, meg tudjuk fogalmazni a magunk módosító javaslatait.
Felhívom a jelenlévők figyelmét, hogy az európai kamarák ez év őszén Cipruson elfogadták az Európai Kamarák Chartáját. Ami most itt körvonalazódik mint a magyar kamarai modell, biztosan nem felel meg az ott elfogadott elveknek, ezt valamennyi európai uniós ország kamarája aláírta. Azt gondolom, hogy figyelembe kellett volna venni ezt a tendenciát is, ami nemcsak a múltat, hanem a jövőt is meghatározza bizonyos mértékben.
Az hangzott itt el, hogy a továbbiakban szakmai erősítő és gyengítő érvek hangozzanak el a vitában. Ezt a bizonyos módosító javaslatot a kormány egy bizottság kivételével valamennyi bizottságban támogatott az általános vita utáni bizottsági módosító javaslatokról folytatott vitákban. Azt hiszem, a Rigler-Babák-javaslat legalább három ponton gyengíti a jelenlegi kamarai rendszert. "Közfeladatokat ne lásson el a kamara" - mondja az 1., a 111. és a további kapcsolódó pontokban -, ez bizonyára gyengíti ezt a fajta modellt. Úgy tűnik, hogy ennek bizonyos átértékelése megtörtént, hiszen Babák képviselő úr erre utalt a hozzászólásában. Jó lett volna ezt látnunk, mert ha ezt látjuk, akkor akként tudunk viszonyulni a továbbiakban ehhez a javaslathoz. Gyengíti azzal, hogy kiveszi a finanszírozási források közül a költségvetési hozzájárulást mint lehetőséget, a kormány eredeti javaslata ezt még tartalmazta. A 288. pontban veszi ki a javaslat, de szerintünk ezt is át kellene értékelni annak függvényében, hogy a közfeladatokhoz hogyan viszonyul a kormánytöbbség.
Szerintem a legkeményebb része ennek "a vagyon legyen az államé" című 390. pont, amely csak azt írja le, hogy elsősorban a majdan megalakuló gazdasági kamarák céljára kell felhasználni. Úgy gondolom, hogy erre érdemben kellene reagálnia és kellett volna reagálnia a mai vitáig a kormánynak, illetve a kormánypártoknak.
Megemlítenék még egy pontot, amely ugyan ebben a módosító javaslatban nem szerepel, de az elmúlt időszak törvényalkotásában szintén a gyengítő körülményeket erősítette, nevezetesen a kamarák száműzése a területfejlesztési tanácsokból a döntéshozatal szintjén. Azt gondolom, teljesen helytelen folyamatot próbált ezzel generálni a kormánytöbbség. És hogy mi erősítheti a kamarákat? Erősítheti az, hogy van 150 éves múltja a kamaráknak Magyarországon. Kellően figyelembe kellett volna venni azt, hogy ez a 150 éves múlt milyen erényeket, milyen tapasztalatokat hozott, és mit hozott az az elmúlt öt év is, ami nagyjából mögöttünk van, még ha ezt külön is választhatjuk az első három és a második két évre, amelyben tényleges feladatokat elláthattak a kamarák.
Megítélésem szerint nem jó a javaslatnak az a pontja, amely azt mondja, hogy közös etikai kódexet, azaz az etikus magatartás biztosítását csak a tagokra próbáljuk a későbbiekben érvényesíteni, hiszen nyilvánvalóan nem tartható úgy a vállalkozó etikus magatartásának megkövetelése, ha ez csak egy szűk körre fog kiterjedni, nem lehet kétfajta vállalkozó egy országban: aki tagja és etikus magatartást követelünk meg tőle, mert az etikai kódex rá vonatkozik; és van egy másik köre a vállalkozóknak, feltehetően nagyobb köre, akikre meg nem vonatkozhat, ha egyszer nem tagok. Azt gondolom, helytelen az, hogy a szakképzésben a vállalkozói érdek megjelenítése - ami kialakult az elmúlt években - ezt követően, ezzel a korlátozással meg fog szűnni.
Megítélésem szerint teljes félreértése a valóságnak az, amikor azt gondolják, hogy az úgynevezett egyablakos rendszer visszatelepíthető az önkormányzatokhoz. Ez a rendszer már nem az, ami másfél évvel ezelőtt az önkormányzatoknál működött. Ez egy számítógépes, közvetlen kapcsolatot tartó rendszer az államigazgatás különböző hivatalaival, amit nem tudnak kiépíteni az egyes települési önkormányzatok, vagy olyan költséggel tudják csak kiépíteni, ami nem éri meg a ráfordítást, gondolom, ezt mindannyian belátjuk.
Megítélésem szerint a kamarai vagyon a tagoké, ne akarja azt senki sem más célra felhasználni, és olyanokra is ki kellene térniük a módosító javaslatoknak - reméltem, hogy ki fognak térni -, hogy mi lesz a kamarák megnyert pályázataival...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem