FARKAS IMRE

Teljes szövegű keresés

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Rigler képviselőtársam észrevételére reagálnék, aki kesergett azon, hogy talán meg vannak bélyegezve. Úgy érzem, nincsenek megbélyegezve a beadott csomagjuk alapján, de kétségtelenül ők egy sajnálatos szerepkörre kényszerültek, arra vállalkoztak, és most már ezt a szerepkört itt a parlamentben el kell játszani, annak minden szépségével és minden rondaságával. Ők teljesen átírták egyébként ezt a törvényt, ugyanakkor most szembesülnek azzal, hogy a kormány valószínűleg valamilyen irányban túl fog majd rajtuk lépni. Az egyik irány az lehet, hogy visszafogja majd őket, tehát bizonyos hatásköröket visszaad mégis és akkor korrigálni kell, lehet hogy saját magukat, lehet hogy majd újabb más képviselőtársak lesznek az áldozatok. Vagy a kormány túlmegy majd rajtuk, és még keményebb indítványokat tesznek be, szintén vagy az ő aláírásukkal vagy máséval. Úgyhogy már előre kíváncsi vagyok, hogy a mostani, mai részletes vitában - itt ül képviselőtársam -, vajon kinek a nevén futnak majd be azok a kormánypárti, a kormány által elhatározott javaslatok, amelyek őket majd korrigálni fogják valamilyen irányban. Lehet, hogy pont ők fogják ezt megtenni újra és akkor egy szerencsésebb helyzet lesz.
Meg szeretném nevezni Rigler képviselőtársam kérésére, hogy melyik pontban teszik tönkre a kamarákat. Elég sok pontban, de a leginkább talán a 288. ajánlási számon beadott javaslatukban, amelyikben törlik azt a javaslatot, hogy a kamarai bevételeket elsősorban a kötelező közfeladatokra kelljen fordítani, másrészt pedig az állami támogatást megvonják a kamarától. Tehát nem teszik számukra lehetővé, csökkentik majd a bevételeiket, másrészt amit a kormány is először javasolt, azt az állami támogatásrészt is meg kívánják tőlük vonni. Azt hiszem, ez fogja leginkább megszüntetni a kamarákat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem