T. ASZTALOS ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

T. ASZTALOS ILDIKÓ
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Sümeghy képviselő úr indítványához csatlakozván ugyancsak ügyrendi az, amit mondok, hiszen amikor megkezdtük a vitát, akkor úgy emlékszem, hogy Göndör képviselőtársam felhívta a figyelmet arra a lehetetlen helyzetre, az egyes szakaszhoz, amelyet megnyitottunk, társul több olyan ajánlás is, ami nem az egyes szakaszban van. Példának mondanám én az ajánlás 117. és 122. pontját, és ez gyakorlatilag végigvonul az egész ajánláson, ami az 1-es szakasz megnyitása kapcsán szintén megnyitásra került, és ezért egy kicsit csapongó is a dolog, mert bárki bármelyikhez hozzászól, akkor is az egyes vitaszakaszhoz szólt hozzá, mint ahogy én is a kétpercesemben, amelyet majd el fogok mondani, elvileg az egyes vitaszakaszhoz szólok hozzá, de abban mégsem az 1. és a 2. paragrafusokhoz szólok hozzá. Tehát a törvényjavaslat tárgyalását, ahogy megnyitották a módosító indítványok kapcsán, úgy kell a képviselőknek alkalmazkodni hozzá. Rossz volt, Göndör képviselőtársammal egyetértve, az az elhatárolás, ahogy ezt megtették. Köszönöm szépen figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem