DR. HACK PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Téved; lehet, hogy valaki közbeszólt, én nem szóltam közbe. Kérem, hallgassa meg türelmesen az ellenérveket is. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Menjünk tovább!)
Tehát a 240 ezer fő látogató, különösen a millenniumi évben, amikor a protokolláris események rendkívül nagy száma miatt a Kupolacsarnok vélhetően a szokásosnál többször lesz protokolláris események miatt zárva, és így a látogatók száma vélhetően nem érheti el a múzeumban a koronát megtekintők számát, úgy ítéljük meg, ez a probléma is arra utal, hogy a törvényjavaslat elfogadása nem közelebb viszi a nemzethez a koronát, hanem eltávolítja tőle.
Hozzátettük azt is, hogy azok a költségek, amelyeket az átszállítás és az őrzés költségei fedeznek, és amelyek a kormány tájékoztatója szerint együttesen közel 120 millió forintot vesznek igénybe (Az elnök jelzi az idő leteltét.), a korona Nemzeti Múzeumban hagyása mellett a korona tisztességét, nemzeti ereklye jellegét továbbra is megőrző módon, megtakaríthatók lennének.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem