BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Én a felszólalásomat azzal kezdeném, amivel a miniszter asszony befejezte - nem most, hanem a hosszabb észrevételében -, azzal a kérdéssel, hogy hogyan is állunk azzal, hogy tudunk-e együtt ünnepelni. Azután beszélnék a törvény tartalmának legfontosabb kérdéseiről, a korona millenniumhoz való hozzákapcsolásáról. Beszélni fogok magának a költözésnek, az áthozatalnak, a parlamenti elhelyezésnek a kérdéseiről és végül a Szent Korona-testület vitatott kérdéséről.
Azzal kezdem tehát, hogy mi is azt gondoljuk, én személy szerint is azt gondolom, hogy a magyar államiság millenniuma egy jelentős évforduló, egy jelentős esemény a magyar társadalom életében, érthető és elfogadható az a szándék, hogy ezt az évfordulót kellőképpen ünnepelje meg a magyar társadalom, a magyar közélet, és elfogadható az is, hogy ez legyen az egyik olyan egészen kivételes eset, amikor a Magyar Országgyűlés emléktörvényt alkot.
Azt gondolom azonban, ahhoz, hogy egy megemlékezés általában és egy emléktörvény konkrétan a maga funkcióját betöltse, nem elég az, hogy az esemény, amelyre emlékezünk, kiemelkedő jelentőségű legyen, hanem arra is szükség van, hogy a megemlékezés módja találkozzék a megemlékezők érzéseivel, tudatával, gondolataival, amelyek bennük ezzel az eseménnyel kapcsolatban élnek. A követelmény tehát az, ha megemlékezni akarunk, ha emléktörvényt akarunk alkotni, hogy ennek a megemlékezésnek akár törvény, akár ünnepség a tartalma, és ha már törvényt hozunk ennek a törvénynek a tartalma - ismétlem - találkozzék mindazoknak az eseményre vonatkozó tudatával, akikkel a törvényt el akarjuk fogadtatni, akinek a támogatására a törvényhez számítunk.
Márpedig egy adott társadalom, ezen belül a magyar társadalom tagjainak történelmi tudata különböző és sokféle. A magyar társadalom tagjainak tudatában, történelmi tudatában az a történelem, az az ezeréves történelem sokféleképpen él, és a megemlékezés, az emléktörvény csak akkor tölti be a funkcióját, ha megkeressük a történelem ábrázolásában - ha már történelmet ábrázolunk egy törvényben - azt, ami valamennyiünk emlékeiben, történelmi tudatában közös.
Hadd emlékeztessek arra, hogy amikor a demokratikus Magyar Országgyűlés - amelynek a miniszter asszony tagja volt, én akkor nem - a maga első történelmi emléktörvényét megalkotta, akkor ennek a történelmi emléktörvénynek, nevezetesen az 1956-os forradalom emlékét megörökítő törvénynek a szövegét a benyújtás előtt a pártok egyeztették, volt vita, volt módosítás az eredeti tervezeten, és benyújtásra csak az került, amiben mindenki egyet tudott érteni. És ezért lehetett az a törvény, annak a törvénynek a meghozatala ahhoz a történelmi eseményhez méltó aktus, amelyet az a törvény meg kívánt örökíteni.
Ebben az esetben nem ez történik. Ebben az esetben az történik, hogy már az első egyeztetéseken, amelyeket még az alkotmánymódosítás szándékával a miniszter asszony összehívott, kiderült, hogy a meghívottak elképzelése, történelmi tudata eltérő az esemény értékeléséről, és különösen az önök által az eseményhez, az ezer évvel ezelőtti eseményhez kötött tárgynak, szimbólumnak: a koronának az értékeléséről különbözik.
Ha önök valóban közös ünneplésre törekednének, akkor ebben a helyzetben nem nyújtották volna be egyszerű törvényként azt a történelmi ábrázolását a korona szerepének, amivel kapcsolatban korábban világossá tette két párt, hogy nem fogadja el. Akkor önök tovább folytatták volna az egyeztetést, még akkor is, ha nem alkotmánymódosításról, hanem csak emléktörvényről van szó, és addig egyeztettek volna - mint ahogy ez tíz évvel ezelőtt történt -, amíg olyan szövegre nem jutnak a benyújtás előtt, amelyben egyetértésre jutnak az Országgyűlésben képviselt pártok, az általuk képviselt politikai erők. Akkor lenne méltó az emléktörvény és maga a megemlékezés az ezer évvel ezelőtti, 999 évvel ezelőtti megünnepelt eseményhez. Így azonban nem az.
A költségvetési bizottság ülésén mondotta az egyik kormánypárti képviselő nekünk: "Ha már nem értetek egyet, akkor legalább méltóságteljesen hallgassatok!" (Dr. Dávid Ibolya a kormánypárti képviselőkhöz fordulva: Ki volt az? - Dr. Nagy Gábor Tamás: Nem tudom.) Én azt hiszem, hogy ezzel az elszólással ez a kormánypárti képviselőtársunk tulajdonképpen az egész kormánykoalíciónak az álláspontját fejtette ki, a viselkedését fogalmazta meg, ezzel a megemlékezéssel kapcsolatban ez az önök álláspontja, és ezért azt gondolom, azért, hogy most egy ilyen vita folyik ahelyett, hogy vita nélkül fogadhatnánk el egy egyeztetett szöveget, ezért nem bennünket terhel a felelősség.
(Az elnöki széket
dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Miről is van szó? Mire is gondolok, amikor arról beszélek, hogy a parlamenti pártok és általában a magyar társadalom tagjainak történelmi tudatában különbözőképpen él az, amit önök ezzel az emléktörvénnyel felidéznek. Amiről itt szó van - noha itt a legtöbb szó a preambulumról esett az elmúlt két órában -, az nemcsak a preambulum. Amiről itt szó van, az túl a preambulumon maga a szimbolikus aktus, az, hogy a koronát kihozzák a múzeumból, demonstrálva, hogy a korona nem múzeumi tárgy, hanem mai életünk része, és behozzák az Országház épületébe, a demokratikus köztársasági Magyarország alapintézményeinek jelenlegi otthonába. És ezzel a tettel, ezzel a tervezett cselekménnyel kapcsolatban, a preambulummal és a törvény szövegével kapcsolatban vannak alkotmányos kifogások a Háznak ezen az oldalán.
De nem elég bizonyítani, miniszter asszony, ha önök úgy gondolják, hogy az alkotmányos kifogások nem megalapozottak. Szerintem vannak olyan alkotmányos kifogásaink - erről még fogok beszélni -, amelyek alaposak. De nem elég az alkotmányos kifogásokat vitatni, hiszen a vita nemcsak arról szól, hanem arról is, hogy közös történelmi álláspont, közös közjogi álláspont legyen az, ami az emléktörvényben megfogalmazódik.
A korona, amelynek a mai magyar életbe való visszahozatala ennek a törvénynek és ennek a lépésnek, ennek az aktusnak a lényege, a korona nem egyszerűen a magyar államot, az ezeréves magyar államot szimbolizálja. A korona korona. A korona - mint minden korona - a monarchia, a monarchikus állam megtestesítője, ahol nincs monarchia, ott nincs korona. (Dr. Dávid Ibolya: De itt van!) Nem monarchikus országokban nem ismerik a korona intézményét. (Dr. Hende Csaba: De!) A korona azt az államot szimbolizálja, a régi magyar államot, a történelmi magyar államot, a királyságot. Márpedig a magyar királyok, a magyar királyság hagyománya nemcsak a magyar függetlenséget, hanem a Habsburgok létével a magyar függetlenség elvesztését is jelenti.
(20.10)
A koronát, mint tudjuk, nem hordta I. István királyunk, az államalapító István, de hordták évszázadokon át a Habsburg királyok, Mária Terézia, Ferenc József, IV. Károly. Márpedig a magyar társadalom viszonya azokhoz, akiket megkoronáztak a koronával a XVII., XVIII., XIX. és XX. században, bizony nagyon is ambivalens viszony volt. Mint ahogy ambivalens volt a viszony ahhoz a történelmi államhoz, amelyet a korona megtestesít. (Zaj.) Ez a történelmi állam a kiváltságok, a jogi különbségek, a szociális különbségek állama volt. Volt itt már több irodalmi idézet, én egy - azt mondhatnám - nagyon régi szabad demokratát, Petőfi Sándort szeretném idézni, aki megengedett magának egy olyan verset, hogy "Itt a nyilam! mibe lőjjem? / Királyi szék áll előttem, / Belelövöm bársonyába, / Hogy csak úgy porzik kínjába'." / Éljen a köztársaság! (Dr. Salamon László: Kétszer: Éljen, éljen!) "Éljen, / Éljen a köztársaság!" Így van.
A köztársaság eszméje Magyarországon Petőfinél is, akinél még csak eszme volt, és aztán 1918-ban is és 1946-ban is a monarchiával, a történelmi, régi Magyarországgal való szembefordulást jelentette. A világ számos más országában a köztársasági államforma bizonyos értelemben egy technikai kérdés. Technikai kérdés a köztársasági államforma olyan országokban, ahol sosem volt más, mint Svájc, az Egyesült Államok vagy Izrael. És technikai kérdés, technikai jellegű kérdés a köztársasági államforma olyan országokban, amelyek elvesztették a függetlenségüket mint monarchiák, és aztán amikor újjáalakultak, akkor köztársaságként alakultak újjá, mint Lengyelország vagy Csehszlovákia és néhány más ország. De vannak olyan országai Európának - és nem csak Európának -, ahol a köztársasággá való átalakulás, a monarchia megszüntetése a polgári átalakulással szervesen összekapcsolódott. Ezekben az országokban - aminek klasszikus példája Franciaország, de ilyen ország bizonyos értelemben Németország, sőt Oroszország, sőt Kína - a modern, demokratikus köztársaság azt jelenti, hogy az a társadalom, miközben vállal egyfajta folytonosságot a maga múltjával, egyfajta szakítást is képvisel azzal a nem polgári, régi, monarchikus múlttal. És Magyarország ezekhez az országokhoz tartozik.
Miniszter asszony a francia identitásra hivatkozott. Ennek a francia identitásnak - és erről beszélt Wiener György is - szerves része a szakítás az 1789 előtti világgal, és bizony a modern köztársasági Magyarországnak az identitásához hozzátartozik nemcsak a koronával szimbolizált múlt vállalása, de hozzátartozik az új Magyarországgal való szakítás eleme is. Ez az, ami megjelenik vágyként Petőfinél és ez az, ami megjelenik a köztársaság 1918-as és 1946-os kikiáltásában, amivel 1989 vállalta a maga folytonosságát. És nem véletlen, hogy 1918-ban és 1946-ban fejezi ki a magyar társadalom a köztársaság kikiáltásával ezt a szakítást, éppen az után a két háború után, a két világháború után, amibe az a régi Magyarország vitte bele a magyar társadalmat, amellyel ez az ország szakítani kívánt, amikor a köztársaságot kikiáltotta. '89-ben, '90-ben, amikor létrehoztuk az új demokratikus köztársaságot - még az olyan gesztusokkal is, mint hogy Vörös Vince, az Ideiglenes Nemzetgyűlés egykori tagja nyitotta meg a demokratikus parlament első ülését -, akkor azt jeleztük, hogy azok a politikai erők, amelyek az új Magyarországot létrehozták, vállalták a folytonosságot 1946-tal, '45-tel és tudtak különbséget tenni '45, '46 és '48-49 között és '45-ön keresztül vállalták a kontinuitást 1918-cal is.
Manapság 1918-at kiátkozzák, 1946-ot elfelejtik. A köztársaság megkoronázása mint politikai aktus - talán megengedhető ez a kifejezés, mert manapság ez a szófordulat divatos - a magyar államnak "több mint köztársaság, kevesebb mint királyság?", valami ilyen formulával való ábrázolása, ami ebben a törvényben megjelenik. Ez bizony '89-90-nel jelent szakítást. 1990-ben, amikor a címerről folyt több lépcsőben a szavazás - miniszter asszony nyilván emlékszik, hiszen jelen volt, én csak követni tudtam, mert nem voltam akkor képviselő -, akkor a Fidesz képviselői, Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök, Kövér László, a helyettese, Áder János házelnök még a harmadik kísérletnél is tartózkodtak a szavazásnál, mert tudták, nagyon is tudták, mert nagyon is van érzékük a szimbólumokhoz, hogy mit jelent a korona mint szimbólum elfogadása.
1990-ben így szavaztak, hiszen '92-ben Orbán Viktor a Fidesz pécsi kongresszusán még azt mondta, hogy a Magyar Demokrata Fórum egy ásatag világot akar visszahozni, és akkor azt mondta, ami soha nem lesz Magyarországon. Aztán változott a Fidesz felfogása, és ma a Fidesz az, aki ezzel a törvényjavaslattal is egy ásatag világot akar visszahozni Magyarországra. Én azt gondolom, amit Orbán Viktor gondolt 1992-ben a pécsi Fidesz-kongresszuson, hogy ez nem fog sikerülni.
Ennyit arról, hogy mit jelent a magyar társadalom történelmi tudata szempontjából a korona visszahozatala, ahogy miniszter asszony a rádióban fogalmazta, egyfajta felélesztése a magyar társadalom, a magyar közélet, a magyar politika szempontjából. És ezt a törekvést én személy szerint és a szabad demokraták nem tudjuk támogatni, és ez nemcsak a preambulum kérdése, hanem a törvényjavaslat egészének a kérdése.
Ehhez képest már csak röviden szeretnék még két kérdéssel foglalkozni. Az egyik: azt gondolom, hogy ez az áthelyezés nem helyes dolog. Nem hiszem, hogy az Országgyűlés épületében, ahol elvileg sem helyes a koronát elhelyezni, biztosítható lenne úgy a korona látogatása, megtekintése magyarok százezrei és milliói számára, mint ahogy a múzeumban biztosítható. Az Országház épülete egy munkahely jelenleg és még jó darabig az Országgyűlés, a Köztársasági Elnökség és a miniszterelnök munkahelye. A múzeum pedig egy olyan hely, olyan épület, aminek az a funkciója, hogy ott tárgyakat a polgárok tömegei lássanak, megtekintsenek. Itt ez a láthatás csak a munka mellett, a munka zavarásával valósítható meg, a múzeumnak ez az alapfunkciója. Bizonyos vagyok benne, hogy a millenniumi évben sokkal többen láthatnák a múzeumban, amelynek nincs más feladata, mint az Országházban, ahol más is történik és a két dolog egyszerre csak nehezen vagy korlátozottan történhet meg. Emellett, mindehhez képest apróság, de mégsem lehet szó nélkül hagyni, hogy egy egyszer költségesen megteremtett biztonságos elhelyezést másodszor ismételten akarnak létrehozni ebben az épületben alig másfél évre, és utána harmadszor ismételten akarják létrehozni a Várban. Nem támogatható, nem indokolt ez az elképzelés.
Befejezésül szeretnék visszatérni arra a kérdésre, ahol a vitánk, ha jól értem, egy alkotmányjogi vita. Úgy látom, hogy az úgynevezett Szent Korona-testület a magyar alkotmánnyal abban a formában, ahogy önök ezt a törvényjavaslatban benyújtották, nem összeegyeztethető.
(20.20)
Azt gondolom, hogy a magyar alkotmány pontosan és egyértelműen meghatározza az alkotmány erejével - tehát valamennyi képviselő kétharmadának szavazatával - a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke feladatkörét, funkcióját, jogállását. Én tudtam, hogy amikor önök létrehoznak egy új testületet, amelynek feladatai vannak és felelőssége van, és e testület tagjává kívánják tenni a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt és az Országgyűlés elnökét, akkor arra fognak hivatkozni, hogy az alkotmány 30/A. §-ának van egy olyan m) pontja, miszerint "dönt mindazokban az ügyekben, amelyeket külön törvény a hatáskörébe utal". Itt azonban nem arról van szó, hogy a köztársasági elnök dönt valamilyen ügyben! Itt arról van szó, hogy létrejön egy új testület; egyetlenegy testület van, amelynek a köztársasági elnök hivatalból tagja: adott helyzetben a Honvédelmi Tanács - de ezt az alkotmány rögzíti is! Más testület, amelynek feladatai vannak, felelőssége van és a köztársasági elnök tagja, ilyent az alkotmány nem ismer!
Hogy ez mennyire így van, ennek az m) pontnak az alapján nyilván nem lehet tagja a köztársasági elnök ennek a Szent Korona-testületnek, hiszen az m) pont alapján minden döntéséhez egy kormánytag ellenjegyzése szükséges. Vajon amikor szavaz a köztársasági elnök ennek a testületnek a tagjaként, részt vesz valamilyen döntésben, akkor egy kormánytag ellenjegyzésére lesz szükség ehhez a döntéséhez? Hiszen az m) pont nincs kivéve azok közül a pontok közül, ahol ellenjegyzés szükséges a köztársasági elnök döntéséhez!
Teljesen világos az alkotmány szövegezéséből, hogy ilyen lehetőséget, a köztársasági elnök bevonását egy új közjogi testületbe, amelynek törvény ad feladatokat és törvény ró rá felelősséget, ilyesmit az alkotmányozó nem tételezett fel és nem tartott lehetségesnek, amikor a 30/A. § szövegét megfogalmazta. Ez a testület abban a megfogalmazásban, azokkal a feladatokkal és abban az összetételben, amelyet önök benyújtottak, nyilvánvalóan nem alkotmányos.
Azt gondolom, tisztelt miniszter asszony, tisztelt Országgyűlés, hogy helytelenül, az ezeréves ünnephez méltatlanul jártak el önök, amikor megfogalmaztak egy olyan törvényjavaslatot, amelyről tudták, hogy két parlamenti párt nem fogja elfogadni; amelyről azt gondolták, amit egy kormánypárti képviselő mondott a költségvetési bizottság ülésén: ha már nem értetek egyet, hallgassatok! - mondta nekünk ez a képviselő. Ez volt az önök felfogása. Végigvonul ez a törvény tartalmán és az egész kommentárján. Ez jelenik meg még abban is, hogy ha már nem ünnepi ülésen fogadja el az Országgyűlés a módosult tervek szerint, akkor is a kormánytöbbség elképzelései, a kormánytöbbség forgatókönyve, a kormánytöbbség szándéka szerint kívánnak az Országgyűlés épületében egy ünnepséget lebonyolítani, anélkül, hogy ehhez megszerezték volna a parlamentben képviselt valamennyi párt egyetértését.
Hadd emlékeztessek végezetül arra, hogy amikor két évvel ezelőtt, amikor még mi voltunk a kormánytöbbség, és 1848 150. évfordulójára, az áprilisi törvények 150. évfordulójára terveztünk ünnepi ülést a parlamentben, akkor a házbizottságban minden részletet egyeztettünk. A házelnöknek megvolt a maga elképzelése, de az ellenzéki pártok minden javaslatát elfogadtuk, és az ünnepség úgy került lebonyolításra, hogy annak minden részletével, a forgatókönyvével, a szereplőkkel és a tartalommal minden párt egyetértett. Megvártuk - addig egyeztettünk, amíg egyetértés nem lett.
Így viselkedett az előző kormánytöbbség, amikor egy jelentős nemzeti ünnep megünneplését akarta olyan szintre emelni, ami méltó ahhoz az ünnephez. Önök, miniszter asszony, egészen másképp viselkednek. Végtelenül sajnáljuk.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
