DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy Dávid Ibolya miniszter asszony kifejtése logikailag, politikailag és nemzeti szempontból is helyes. Itt ülök több órája, szokásomhoz híven türelmesen végighallgattam a hozzászólásokat, és feleségem szokta mondani, 50 évig nem ügyvéd voltam, hanem bizonyos fokig inkább pszichiáter, az volt az érzésem, hogy itt egy ellenzés van.
Természetesen száz és száz okot lehet mondani mindenre. Csak egy megjelenésre, egy formára, egy mondatra, kitekerni, kicsavarni. Itt egy negatív álláspont uralkodott az ellenzék oldalán, nem pedig egy öröm, egy lelkesedés, egy történelmi tudat, hogy itt vagyunk ezen a nagyon nehéz közép-európai részen, 1100 éve, szabadok vagyunk, függetlenek vagyunk, csodálatos szép nyelvünket beszéljük, s ez valaminek köszönhető. Nem azoknak akik ma beszéltek, vagy beszélünk, hanem valami távolabbinak, egy hosszabb történelmi folyamatnak. Ismétlem, lehet bonckés alá venni mindent, mindent, de egy ünnepnapon, még egy 50 éves házassági évfordulón, egy Nobel-díj kiadásánál nem megyünk bele azokba a szürkeségekbe, amik velejárnak minden ilyen együttléttel, vagy pedig munkával, hanem ünnepeljük az eredményt, ami létrejött, s ami egyiküknek sem, akik ott ülnek, vagy itt ülünk, érdeme, hanem valaki másnak, valami többnek, akik előtt hálát kell mondanunk, és meg kell hajolnunk, s erről egy szó se szólt, senki, csak itt és ott, Szent Korona, milyen módon, és hogy állt össze. Az is fontos egy ilyen irányú tudományos értekezleten.
1976-ban Jimmy Carter elnökhöz kérés ment, hogy küldjék haza a Szent Koronát. Nagyon sok ellenkezés volt, különösen bizonyos oldalakról. Az akkori menekült kormánynak a vezetője Varga Béla volt, én is tagja voltam, többek közt Nagy Ferenc, még Kovács Imre, és jómagam, az álláspontunkat kifejtettük, hogy a Szent Koronának otthon a helye. Nem gondoltunk, királyság, más lesz, természetesen köztársaság van.
Én magam így fogalmaztam meg és fogalmazom meg: a Szent Korona és a kereszténység elválaszthatatlan. Nem vagyunk itt, és nem vitázunk, ha Szent István nagy egyénisége a kereszténységet nem vette volna föl. A Szent Korona mikor megjelenik, teljesen független az apróbb részletektől, jelenti az önállóságot, hazánk függetlenségét, a nép szabadságát, jelenti azt, hogy a szomszédokkal jól vagyunk, de jelenti azt, hogyha végigmegyünk az országon ma is, a kápolnákat, a templomokat, jelenti a száz és ezer lelkészt és hitoktatót, plébánosokat, akik oktatták a népet, hogy jobbak legyenek. Jelenti a szerzeteseket, apácákat.
Megdöbbentem mikor 1961-ben Kovács Imrével Brazília északi városába, Belémbe fölmentünk azért, hogy lássunk négy magyar apácát, akik a bélpoklosokat ápolták, mert innen kiűzték őket. De ott is a kereszténységet hirdették. A magyar kereszténységet, ha szabad így mondanom, magyarok, Sao Paolóban most is ott a Szent Benedek Gimnázium, a legnagyobb gimnáziuma, mondhatnám, Brazíliának, óriási kiterjedéssel, nagy hírrel, a kereszténység és magyar bencések alapították. A kórházak, az áldozatos szerzetesek, a reformmozgalmaknak a létrehozói. Nem hiszem, hogy sokan hallottak önök a másik oldalon egy Kerkai Jenőről, egy jezsuitáról, aki egymaga 500 ezer parasztfiút emelt ki a parasztságnak a vonalából, és fölemelte őket szakmailag és közéletre is, és több országgyűlési képviselő lett. Ez mind a kereszténységnek a gyümölcse, pár évtizede volt.
Nem lehet elszakítani Szent Istvánt s a magyarságot a kereszténységtől. Valaki azt mondta: és mi az, aki nem keresztény, az nem lehet magyar? Természetes, hogy lehet magyar, miért ne lenne, önálló álláspontja, elvi felfogása, de tisztelje azt, s azokat, akiknek köszönhető, hogy itt vagyunk, szabadok és függetlenek. Mert nem a hitetleneknek, nem a mindenkori, esetleg megszállottan lefekvőknek, hanem azoknak köszönhetjük, akik hitükkel és fegyverekkel, ha kellett, a nemzet szabadsága mellett kiálltak.
Azért tartom ezt fontosnak hangsúlyozni, mert nagyon sajnálom, hogy az a meggyőződés, ami a miniszter asszonyból kiárad, a jó, s tényleg hogy nem találtam itt olyan örömet és lelkesedést, ami lényegében ehhez a törvényjavaslathoz, ha vannak is kisebb hibák, hozzáfűződne. Hogy lehet élni, és hogy lehet törvényhozónak lenni egy ilyen nagy magyar ünnepen, ha nem a lelkesedés beszél belőle, hanem olyan apróságok, volt aki a másik oldalon még délelőtt a Don-kanyart említette, meg Dózsa Györgyöt. Uram, hát hová süllyedtünk? Hogy itt arról van szó, hogy a Szent Korona nem vallás, képviseli az önállóságot, a kereszténységet csak Szent István hozta be, nem a Szent Korona. Jelenti természetesen egy köztársaságban mindazt, amit elmondottam, de nem a királyságot. Mi nem azért kértük, hogy jöjjön haza 1976-ban a Szent Korona, hála istennek hazajött, hogy a királyságot hirdeti. Hát kinek jutott ez eszébe? Hirdette, ismétlem azt, aminek köszönhetjük, hogy ma itt vagyunk és fönn tudtunk maradni. Csak ebben az évszázadban három megszállást éltünk túl. Valakik ezt végrehajtották, s valakikben élt valami több, mint ami némelyik felszólalásnál elhangzott.
Az is elhangzott, a köztársaság természetesen a népnek az akarata. Az 1946. évi I. törvénycikket, sajnos, amikor megszavazták, az akkori demokrata néppárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, egyedül fölszólalt dr. Eckhardt Sándor professzor, hogy mi köztársaságpártiak vagyunk, de szavazza meg a nép. A nép szavazza meg az államformát! Még ma se jutottunk el odáig, hogy az államfőt megválasszuk, s közben a nép jogáról és a nép hatalmáról beszélünk, és egyik legfontosabb jogát nem adjuk meg neki.
Igen tisztelt Országgyűlés! Énbennem él az a tudat, hogy a törvényjavaslat, lehet hibát találni, ismétlem, nincs olyan javaslat, amiben valaki nem akar hibát, de én sajnálom, és szeretném, ha tévednék, hogy egy negatív érzést találtam a felszólalóknál. Legyen ez a törvényjavaslat az nagy ünnep a harmadik évezred évfordulóján, s tekintsük úgy, még ha nem is értenek vele mindenben egyet, azt, hogy az önállóságunkat, függetlenségünket, a nép szabadságát, a kereszténység elterjedését, és azt, hogy jobbat és nemesebbet akartak az embertől, ezt nem kell kifogásolni, nem kell kereszténynek lenni, ha valaki nem akar, lehet hitetlen, lehet a Hit Gyülekezetének tagja, ez természetesen nem tartozik ide.
(20.40)
Én csak a kereszténység értékeiről beszélek. Ha valaki meggyőz majd engem a másik oldalon, hogy értékesebbek azok az elvek, amiket ők hirdetnek és megvalósítanak, mint a kereszténység volt, ha meggyőznek arról, hogy a felebaráti szeretettel kell cselekednünk mások iránt - aminek a megvalósításáért hiába küzdöttem az alkotmány-előkészítő bizottságban, épp a Szabad Demokraták Szövetsége tagjai nem fogadták el. Hogy jön a felebaráti szeretet az alkotmány preambulumába? Azért jön oda, mert az egész világon az a probléma, itt a szomszédunkban is, hogy a magunk jogaiért harcolunk helyesen, de a mások jogait nemcsak hogy elfogadni nem akarjuk, nem tiszteljük és egymás iránt nem a felebaráti szeretet szellemében cselekszünk.
Meglepődtek akkor, amikor azt mondtam, hogy az Egyetemes Emberi Jogok Kiáltványát, amelynek 51. évfordulójáról a későbbiekben ma még megemlékezem, az ateisták, hívők, szocialisták, kommunisták, liberálisok, kereszténydemokraták szavazták meg, és az első szakasza kimondja, hogy egymás iránt a testvériség szellemében kell cselekedni. Ők már eljutottak odáig, sokan még a magyar parlamentben nem. Ez egy érték, örök érték, ami soha meg nem változik; hiába lesz komputervilág, hiába megyünk fel az űrbe, vannak örök értékek. Az anyai szeretet ma épp olyan, mint millió évekkel ezelőtt vagy millió évek múlva, nem lesz változás benne akár ázsiai, afrikai vagy európai anyáról van szó. Ugyanúgy az is, hogy egymás iránt hogyan kell cselekednünk és a kereszténység lényege, az is örök érték.
Én ezt látom a törvényben, és ezt látnám ennek a megünneplésében, ha ebben találkoznánk, hogy 1100 év óta itt vagyunk, és remélem, erősebben, nemzeti öntudatban, úgy érzem, talán gazdagabban. De nekem a Szent Korona nem a királyságot jelenti, sosem voltam királypárti, ismétlem, azt az országot jelenti, amelynek a nyelvét boldogan használom és amelyet úgy hívok, hogy hazám.
Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
