UGHY ATTILA
UGHY ATTILA
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan szerencsés kor szererencsés nemzedékéhez tartozunk, amely húsz emberöltőnként csak egyszer adatik meg, és átélhetjük a dátumváltás az egyről kettőre jutás numerikus és szimbolikus élményét. Ez még akkor is nagy szó, ha mindannyian tudjuk, hogy az ezredforduló nem 1999. december 31-éről január 1-jére virradóra következik be, hanem egy esztendővel később, 2000. december 31-éről 2001. január 1-jére.
Nekünk, magyaroknak, és itt jegyzem meg, hogy a lengyeleknek és a cseheknek is, ez a dátum ennél jóval többet is jelent, többet, mert ebben az esztendőben lesz ezer éve, hogy a mai értelemben vett közép-európai államok, a visegrádi hármak megalapozták saját állami létüket, és ennek elismeréseként az akkori diplomácia szokásjoga szerint kértek és kaptak koronát vagy a Német-római Birodalom császárától, vagy pedig a pápától.
Ezer esztendővel ezelőtt a félpogány pannóniai törzsi vezető fiából keresztény király lett, aki hosszú, szívós munkával fokozatosan terjesztette ki a maga uralmát, az általa képviselt hatalmi formát és hitet a Kárpát-medence többi törzse fölé. Egyeseket fegyverrel győzött le, míg másokat házassággal vagy a kereszténység erejével kapcsolt magához, illetve családjához. Harminc évvel a megkoronázása után a nagy mű már készen állott. A hajdani magyar törzsszövetség a széthúzás és elkülönülés hosszú évtizedei után magasabb szinten született újjá egy az egész Kárpát-medencére kiterjedő magyar állam formájában.
A király mellett tanácsadó testület működött, vármegyék és ispánságok szerveződtek. Mai kifejezéssel élve nagyszabású közigazgatási reform hajtódott végre. Az akkori Magyarország mérföldes léptekkel haladt előre, hogy felzárkózzék a több évtizedes előnyt élvező Nyugat-Európához. Újabb és újabb lovagok, illetve egyházi személyek jöttek a nyugat felé szélesre tárt kapukon annak reményében, hogy általuk csökkenni fog majd az egynyelvű és egyerkölcsű ország esendősége. Nyugat-európai mintára elindult Magyarországon is az oklevéladás, a törvényalkotás is nyugat-európai, többek között frank példákat kezdett követni, és nyugati pénzérméket kezdett utánozni a hazai pénzverés is, lásd első magyar hivatalos pénzünket, amiről a régészeti leletek szólnak, a lantia regist.
A Szent István-i Magyarország bámulatosan rövid idő alatt volt képes az integrációra az akkori Nyugat-Európához, és néhány évtized alatt a latin rítusú keresztény Európa szerves része lett, egy olyan állam, amely a török birodalom előrenyomulásának idejéig, tehát közel félezer esztendőn át a Német-római Birodalom és az orosz birodalom közötti földrajzi térben néhány átmeneti válságperiódustól eltekintve a legerősebb szervezeti egység volt.
Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/1816. számú törvényjavaslat a Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről pontosan a fenti küzdelemnek és az elért eredményeknek kíván emléket állítani. Van azonban az emlékezés mentális és lelki azonosságán túl olyan kézzel fogható tárgy és - mondjuk ki bátran - tárgyból lassan fogalommá nemesült dolog, amely sokkal könnyebbé teszi ezer év elmúltával a mai ember számára az azonosulást államalapító királyunkkal. Ez az egyszerre fogalom és tárgy a korona, a Szent Korona és a hozzátartozó koronázási ékszerek. Ezeknek a tárgyaknak az átmeneti elhelyezéséről is rendelkezik a most előttünk fekvő törvényjavaslat. Eszerint a Szent Korona és a koronázási jelvények, a palást kivételével, az Országházba kerülnének átmeneti elhelyezésre úgy, hogy a biztonsági előírásokat figyelembe véve bármikor látogatható legyen.
(17.40)
A sajtó tárcaíróinak munkásságát figyelembe véve kijelenthető, hogy a törvényjavaslatnak ez az egyik leginkább támadott része. Elég csak néhány sort kiragadni ezekből a művekből: "Lesüllyed a jog a középkori krónikák szintjére." Bár én magam azt gondolom, hogy a Thuróczy-krónika egy irodalmi műremek volt, és mondjuk ugyanezt állítani az 1936-os sztálini szovjet alkotmányról elég nagy túlzás volna. Vagy például, hogy megkoronázzák a köztársaságot, visszacsempésződik a király nélküli királyság korszaka, és még lehetne folytatni.
Azt gondolom, hogy ezeknek a cikkeknek a jelentős részét a belső írási kényszeren túl az is szülte, hogy bizonyos idő alatt szükséges bizonyos flekkszámot produkálniuk az újságíróknak. Ennek ellenére azt gondolom, hogy mégis érdemes valamilyen módon megfelelni ezekre az aggályokra. "Utolsó jelképünk nekünk, magyaroknak a Szent Korona volt, de legkevésbé a politika vette ezt komolyan. Vajon hozzátartoznak-e ezek a pompázatosságok és hatalmi külsőségek a közösségek, nemzetek és országok reprezentálásához, önmagunk dokumentálásához, erejük, nagyságuk megmutatásához? Erre tétovázás nélkül igennel kell felelni."
Tisztelt Képviselőtársaim! Aki ezeket a mondatokat mondta, és a sajtóban is elhangzó felvetésekre ily módon, talán tudta nélkül is megválaszolt, nem egy konzervatív jobboldali képviselő, sőt nem is egy konzervatív jobboldali közgondolkodó, hanem az a Veres Péter, akiről mindnyájan tudjuk, hogy legalább annyira volt baloldali, mint nemzeti elkötelezettségű. Azt gondolom, hogy nála találóbban és pontosabban senki sem érezhetett volna rá arra, hogy mi motiválta a törvényalkotókat, amikor az előttünk fekvő törvényjavaslatot a tisztelt Ház elé terjesztették.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
