BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! "A kormány megalakulása óta 500 nap telt el, és így a kormány privatizációs elképzeléseiről nem elsősorban az előttünk fekvő szövegből, hanem a valóságban történtek alapján alkothatunk képet. Az előttünk fekvő törvényjavaslat és a valóság napi tapasztalata között éles ellentmondás feszül. A privatizáció nem felgyorsult, hanem szinte leállt az utolsó hónapokban." Ezt nem én mondom, tisztelt Országgyűlés, ezt Orbán Viktor, a Fidesz vezérszónoka, a Fidesz akkori elnöke mondta 1995. január 31-én, a most módosítandó privatizációs törvény parlamenti vitájában. Az akkori 200 napot most 500 napra módosítottam egy pillanatra, egyébként az idézet szó szerint volt. Abban kétség kívül egyet kell értenünk a jelenlegi miniszterelnökkel, az akkori Fidesz-vezérszónokkal, hogy a privatizáció szinte teljesen leállt az utolsó másfél évben.
"A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint a privatizációt illetően egyetlen egy megoldás lehetséges, ami viszonylagos biztonságot jelent az országnak, ez a mi álláspontunk szerint a privatizáció teljes nyilvánossága." Ez a mondat pedig Torgyán Józseftől, a Független Kisgazdapárt elnökétől és vezérszónokától származik, ugyanebben a vonatkozásban. Aki ismeri azt, ami az elmúlt másfél évben az ÁPV Rt. előtt történt, az tudja, hogy vajon a kisgazda részvételű Fidesz-kormány mennyit valósított meg abból a követelményből, amelyet Torgyán József képviselő úr az ellenzékben oly fontosnak tartott.
"Az ipar stratégiai részének legrangosabb, legjelentősebb vállalkozásait adja egyszer s mindenkorra külföldi tulajdonba a kormány, lényegében értéke alatt, és nem ad lehetőséget hosszú távú iparpolitikai és gazdaságfejlődési érdekek érvényesítésére." Ezt akkor a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka, Latorcai János képviselő úr mondta, aki ebben a vitában ma a Fidesz vezérszónoka volt. Érdemes felfigyelni arra, hogy a kormány ebben a javaslatban nem tesz mást, mint folytatja azt, amit az előző kormány elkezdett az energiaszektor privatizálásában, amit most a kormány tovább visz, azt akkor Latorcai úr nem ebben az egy felszólalásában, hanem négy éven keresztül élesen támadta.
(16.00)
"Végül néhány szót szeretnék a stratégiai ágazatok privatizációjával kapcsolatban elmondani önöknek. Elsősorban, azt kívánatosnak gondoljuk, hogy a kormány képviselői kezdeményezése köteles legyen a parlament elé hozni a stratégiai ágazatok privatizációját, tehát ezt valamilyen formában a törvényjavaslatba be kellene építeni. Módosító indítványaink ilyen vonatkozásban mindenképpen a Ház elé kerülnek. Azért tartjuk ezt fontosnak, mert a stratégiai ágazatok privatizációja hosszú távra helyezi az ország gazdaságát egy meghatározott vágányra, és úgy gondoljuk, ilyen döntéseket csak akkor lehet meghozni, ha világos a parlamenti képviselők előtt, hogy a kormány egy meghatározott stratégia szerint cselekszik, és ennek keretében privatizálja ezeket a vállalatokat, ez a stratégia pedig a parlament által megvitatott és a parlamenti többség által olyannak ítéltetett, ami a nemzetgazdaság egészének érdekeit szolgálja." Kósa Lajos képviselő úr a Fidesz összefoglaló felszólalásában mondta ezt, a privatizációs törvény vitájában, 1995-ben.
Nos, ítéljék meg a képviselőtársaink, hogy amikor például a Mol privatizációjában egy ilyen továbblépést javasol a kormány ebben az előterjesztésben, vajon mit tudott meg az Országgyűlés arról, hogy hogyan képzelik ezt a privatizációt, milyen nemzetközi kapcsolatok alapján gondolják, mit kívánnak csinálni a privatizációs bevétellel, hogyan fog továbbfejlődni az ország legnagyobb vállalata. Erről az Országgyűlés mindenesetre eddig nem tudott meg a kormánytól semmit. Érdemes odafigyelni arra, hogy milyen vizet prédikáltak a jelenlegi kormánypártok ellenzékben, és milyen bort kívánnak inni jelenleg.
Tisztelt Országgyűlés! Latorcai képviselő úr a Fidesz felszólalójaként szélesebb perspektívába helyezte ezt a privatizációs törvénymódosítást, és ezt én helyeslem. Ezért engedjék meg, hogy én is csatlakozzam hozzá ebben a kérdésben, és bizonyos értelemben szélesebb perspektívában foglalkozzam a magyar privatizáció kérdésével, tehát azzal, hogy mi történt eddig, vagyis a '98-as kormányváltásig. Egyet kell értenem azzal, amit Latorcai képviselő úr elmondott arról, hogy a magyar privatizáció alapjában véve egy sikertörténet, Magyarországon jutott el a legmesszebbre a privatizáció, ma már mondhatjuk, legmesszebbre a privatizáció a régió országai közül. Nemzetközi intézmények példaként emlegetik a magyar privatizációt.
Magyarországon, ugye, 80 százalékot értünk el az állami vagyon privatizációjában. És tegyük hozzá, hogy ez a privatizációsiker természetesen nem azért siker, mert a liberális közgazdasági tankönyvek követelményeinek a legnagyobb százalékaránnyal mi feleltünk meg, nem erről van szó, hanem azért siker, mert ez a privatizáció tette lehetővé a magyar gazdaság legmesszebbmenő megújulását, szerkezeti átalakulását; ez a privatizáció tette lehetővé, összehasonlítva a régió más országaival, a legnagyobb mértékű külföldi tőkebevonást. És ez megint csak nem öncél, hanem ez a privatizáció segítette elő, hogy a magyar ipar, a magyar termelés a privatizáció révén, a nemzetközi nagyvállalatokhoz való kapcsolódás révén jusson el nagyobb mértékben a nemzetközi piacokra, mint ez a régió többi országainak gazdaságáról elmondható; és tegyük hozzá, ez a privatizáció tette lehetővé, hogy nagyon sok magyar munkavállaló jusson viszonylag stabil, jól fizető munkahelyhez, amit szintén sokkal kevésbé mondhatnak el magukról a munkavállalók a régió szomszédos országaiban.
És vajon miért volt sikeres a többi országgal összehasonlítva ez a privatizáció? Alapjában véve a miatt a privatizációs stratégia miatt, amelyet még 1989-ben, 1990-ben többé-kevésbé konszenzussal alakítottak ki az akkori magyar politikai erők és gazdaságpolitikai irányzatok; mert hiszen Magyarországon lényegében véve konszenzus volt abban, hogy nem követjük azt a tanácsot, amelyet különböző szomszédos országokban is és nyugati szakemberek is adtak nekünk, hogy ingyen osztogassuk szét az állami vagyont az állampolgárok között, és nem követtük azt a tanácsot, hogy tág teret engedjünk az úgynevezett munkavállalói privatizációnak, hanem az volt a közös meggyőződése magyar közgazdászoknak és magyar gazdaságpolitikusoknak, az MDF-től az SZDSZ-en át a Szocialista Pártig, sőt még a Fideszig is, hogy olyan új tulajdonost kell keresni az egykori állami vállalatoknak, akinek van pénze, van tőkéje, van szakismerete, tud megfelelő vezetőket, menedzsereket hozni a privatizációra kerülő magyar vállalatokhoz. Ehhez viszont az tartozott hozzá, hogy nemzetközi összehasonlításban Magyarországon volt messze a legmagasabb a készpénzes privatizáció részaránya, és szintén nemzetközi összehasonlításban, mint az erre vonatkozó számokat Latorcai képviselő úr idézte, Magyarországon volt messze a legmagasabb a külföldi tőke, tehát a készpénzen belül a devizabevétel aránya a privatizációs bevételekben. Külföldi előadásainkon mindig idézni szoktuk a pontos, erre vonatkozó számokat, de minthogy a jelenlevők valamennyien ismerik az erre vonatkozó adatokat, ettől most eltekintek.
Van azonban egy fontos vonatkozás, amelyet itt még meg kell említenem, az tudniillik, hogy éppen a privatizációnak ezek a vonásai, amelyek a magyar sikernek a bázisát jelentették, váltották ki a megelőző négy évben, akkor, amikor a Fidesz, az MDF, a Kisgazdapárt, a Keresztény Demokrata Néppárt ellenzéket alkotott ennek a Háznak azon az oldalán, a legélesebb bírálatokat. Anélkül, hogy hosszú katalógust idéznék, hadd térjek vissza még egy pillanatig Orbán Viktor, jelenlegi miniszterelnök, akkor a Fidesz elnöke, hozzászólásának egyetlenegy passzusára: "A Fidesz elképzelései szerint a privatizáció gazdasági szempontjait alá kell rendelni, illetve össze kell egyeztetni a középosztály megteremtésének és megerősítésének politikai, társadalompolitikai céljával. Ez a meggyőződésünk szemben áll a baloldali blokk pártjainak programjával, amely itt is az SZDSZ elképzeléseit tette magáévá. Vagyis a jelenlegi kormány - mármint az MSZP- SZDSZ-kormány - nem akar sem erkölcsi, sem ideológiai, következésképpen társadalompolitikai szempontokat sem érvényesíteni a privatizációban. Ebben a magatartásban tetten érhető a magyar középosztálytól való félelem és a vele szemben tárgyalt előítélet is."
Ilyen logikában támadta négy éven keresztül a Fidesz, a Kisgazdapárt, az MDF és az akkori KDNP azt a privatizációs stratégiát, amely arról szólt, hogy hogyan lehet a magyar állami vagyont úgy privatizálni, hogy abból a magyar népnek a legtöbb haszna legyen, és ehelyett ideológiai szempontokat érvényesített. Talán még emlékeznek arra az Aktuális című tévéműsorban Kovács László és Orbán Viktor között elhangzott beszélgetésre, amikor Orbán Viktor azt mondta, "önök jószerivel mindent eladtak", így keltett hangulatot a régió legsikeresebb privatizációjával szemben.
Most viszont, hála istennek, támaszkodik annak a nyolc évnek - hangsúlyozom, nem négy évnek, hanem nyolc évnek - az eredményeire, és talán még a kilencediket, a Németh-kormány utolsó évét is hozzátehetem, támaszkodik jelenleg a kormány, szerencsére, és - ismét szerencsére - ez a mai privatizációs vita talán az első egy hosszú időszakban, amely egy unalmas, a dolog érdeméről, gazdaságpolitikai megfontolásokról szóló vita, ahol éppen a Kisgazdapárt szónoka érvel a mellett, hogy miért érdemes tovább bevonni külföldi tőkét a legnagyobb magyar vállalat, a Mol gazdálkodásába. Egyetértek azzal, amit Zakó képviselő úr erről elmondott, csak az az egy sajnálatos, hogy nincs itt Torgyán képviselő úr, aki most Zakó urat megvádolhatná a nemzeti vagyon kiárusításával, ahogy ezt éveken keresztül tette.
Mit mondhatunk a jelenről? Mert mind ez ideig a múltról beszéltem. Azt mondhatjuk a jelenről, amit Orbán Viktor mondott egy néhány hónapos időszakról, az MSZP-SZDSZ-kormány első hónapjairól, hogy a privatizáció leállt. Leállt a privatizáció, hiszen az elmúlt másfél évben az ÁPV Rt. eladásai kisebbségi részvénycsomagok eladásaira korlátozódtak. Nem tudok egyetlenegy olyan esetről sem, hogy az ÁPV Rt. egy állami többségű gazdasági társaságban megszüntette volna az állami többséget, és ezáltal a rendelkezési lehetőséget átadta volna egy magánbefektetőnek. Ilyen eset tudomásom szerint az elmúlt másfél évben nem volt, és nyugodtan elmondhatjuk, hogy ilyen értelemben a privatizáció az elmúlt másfél évben leállt, holott, és ezt egy nagyon fontos dolognak tartom, nem kellett volna leállnia.
(16.10)
Hiszen igaz ugyan, hogy elértünk egy igen magas részarányt a magánszektorban, de azért van még jócskán privatizálandó állami vagyon, ami nem tartozik az úgynevezett tartós állami vagyon körébe.
Mi annak idején, amikor még kisebbik kormánypárt voltunk, az akkori ÁPV Rt.-vezetést rendszeresen arra ösztökéltük, hogy igyekezzék minél többet értékesíteni ebből. Két okból: egyrészt mert nem változott semmi azon az alapvető álláspontunkon, hogy az állam, az ÁPV Rt. kezében nincs jó helyen ez a vagyon.
Másrészt azért azt se felejtsük el, hogy mindmáig hatályban van a privatizációs törvény, amelyik azt mondja ki, hogy az ÁPV Rt.-nek a kezében lévő vagyon mielőbbi értékesítése a feladata, és mindez ideig egyik költségvetésbe se bújtatták bele a jelenlegi kormány előterjesztői a privatizációs törvény olyan módosítását, ami megszüntette volna az ÁPV Rt.-nek ezt a feladatát. És még olyan fontos vagyonkörök vannak itt, mint például a Volán vállalatok, az állami gazdaságok, az Antenna Hungária és számos további vállalkozás, amelynek nem az állam kezében van a helye.
Igaz, hogy ez egy nagyon nehéz feladat, és amikor mi kormányon voltunk, az ÁPV Rt. szakemberei azt magyarázták nekünk, hogy egy nagyon nehéz feladat. Én ezzel egyetértek, én nem is gondolom azt, hogy az állami gazdaságokat vagy a Volán vállalatokat egyik napról a másikra értékesíteni lehetne. De másfél év után már megkérdezhetjük a kormánytól: van-e valami elképzelése arra, hogy ebben a ciklusban mit akar kezdeni ezekkel az állami tulajdonú társaságokkal. Készül-e valami elképzelés? Vagy úgy gondolják, hogy ahogy átvették, úgy fogják átadni a következő kormánynak, és ráhagyják ezt a feladatot, annak ellenére, hogy a törvény mást követel.
Azt halljuk állandóan, hogy a feladat megváltozott, a privatizáció befejeződött. Miért is fejeződött be, amikor még több száz milliárdnyi nem tartós körbe tartozó állami vagyon van? Tehát a fő feladat a vagyonkezelés. Nem tagadom: az előző kormánykoalícióban is voltak olyan álláspontok, az ÁPV Rt.-ben is voltak olyan álláspontok, amelyek azt mondták, hogy az a vagyonkör, ami most van, az már maradjon csak állami kézben, és kezelje azt szakszerűen az állam.
Mi a magunk részéről ezt egy elhibázott felfogásnak tartjuk. Mi azt gondoljuk, hogy az államnak kormányozni kell, a gazdaságban is kormányozni kell, vagyonkezelést pedig vállalkozóknak kell végezniük. Nem tartjuk tehát helyesnek azt, ami most folyik, ezt a vagyonkezelésre való irányvételt, és a törvénymódosításoknak azokat az elemeit sem tartjuk helyesnek, amelyek ezt az irányvételt akarják rögzíteni.
De persze nemcsak vagyonkezelésre kívánja használni az ÁPV Rt.-t a jelenlegi kormány, hanem ellenőrizetlen vagyonmozgatásra is. Az ezt megalapozó törvényi módosítások persze nem ebben a törvényben vannak, hanem az egyidejűleg tárgyalt költségvetési módosításban is. Tudjuk, hogy a privatizációs törvényt a tavalyi költségvetésben is módosították, meg a mostani költségvetésben is módosították.
Itt a tárgyalás megkezdése előtt volt egy ügyrendi természetű vita, amelyben a szocialista képviselők - szerintem teljes joggal - kifogásolták azt, hogy elkezdődik a privatizációs törvénymódosítás vitája, miközben nem fejeződött be a másik privatizációs törvénymódosítás, a költségvetésbe bújtatott privatizációs törvénymódosítás parlamenti folyamata, holott az a jelentősebb, az a jelentősebb gazdaságpolitikai, vagyonpolitikai szempontból, oda vannak beledugva a tízmilliárdok, amelyek sorsa ellenőrizetlenül marad.
Az a szép követelmény, amelyet Torgyán képviselő-pártelnök úr, mai miniszter úr annak idején valóban képviselői helyéről - ahogy azt szerette mostanában mondani - fogalmazott meg, azok a követelmények egyáltalán nem valósultak meg. Úgy tűnik, hogy itt mintegy 110 milliárdos privatizációs tartalék válik szabad prédává, ugyanakkor a jövő évi költségvetés semmiféle privatizációsbevétel-befizetési kötelezettséget nem szab meg az ÁPV Rt.-nek. Talán ide van dugva egy kis rejtett költségvetési tartalék, ha lesz Mol-privatizáció, nyilván lesz bevétel is, és azzal a bevétellel a kormány, ha jól értjük, azt csinál, amit jónak lát.
Ebbe a költségvetés-módosításba van elrejtve az az egészen sajátszerű, meglepő ötlet is, hogy tőzsdézésbe kezd az ÁPV Rt. A költségvetési vitában erről sokat beszéltünk, de talán a privatizációs törvénymódosításnál is helyes megemlíteni, hogy ez egy elfogadhatatlan elképzelés. Elfogadhatatlan az, hogy az állam, a kormány főszereplővé váljon a magyar tőzsdén, egyik főszereplővé, amely belátása szerint tudja a tőzsdei folyamatokat bármilyen irányban, neki tetsző irányban manipulálni.
Tisztelt Országgyűlés! Most pedig rátérnék a lényegtelenebb mozzanatra, vagyis magára a most benyújtott törvényjavaslatra, amelyről azt kell mondanom, hogy egyszerre helyes is, meg helytelen is.
Helytelen mindenekelőtt az, hogy még le sem zárult annak a költségvetésnek a szavazása, amelyben módosítják a privatizációs törvényt, már tárgyaljuk a következőt. Azt tudtuk meg a bizottságban, hogy ez csak azért ilyen kicsi, mert a jövő év első félévében tervezi a kormány a privatizációs törvény újabb módosítását. Az effajta törvényalkotás magával a jogbiztonság elvével ellentétes.
Mi annak idején azt a követelményt szabtuk magunknak, hogy egy évig, amíg ez az új törvény, mármint a '95-ös törvény legalább egy évet működött, addig be se nyújtottuk a magunk módosító javaslatát... (Dr. Latorcai János: Igen, de te is tudod, pont e törvénynél kellett módosítani, így hozta az élet!) Én azt gondolom, a jogállam azt jelenti, hogy adott esetben az életnek kell a törvény kereteit betartania, és hiába jut eszébe az életnek, hogy csökkentsük az igazgatóság létszámát, ha a törvényben annyi van, akkor azt be kell tartani! Ez persze más jogfelfogás, mint a jelenlegi kormány jogfelfogása, amelyik úgy fordítja meg a dolgot, hogy a jogszabályokat igazítja a mindenkori, pillanatnyi szándékához. Jogállamokban ez másképp szokás!
Azt viszont szeretném bevallani, hogy helyeslem, hogy ezúttal a privatizációs törvény módosítása egy külön törvény, amiről külön vitatkozunk, és nem a halászatról, vadászatról, és adott esetben (Keller László: Dajkaterhesség!) a dajkaterhességről szóló törvénybe dugják bele a privatizációs törvény módosítását. Kétségkívül el kell ismernünk, hogy van fejlődés, csak azt remélem, hogy ez a fejlődés töretlen és egyenes irányú lesz!
Szeretnék rátérni a törvényjavaslat tartalmára is. Azzal szeretném kezdeni, hogy azt az irányt, ami ennek a törvényjavaslatnak - ha már nem várták meg a jövő félévi javaslatot - az előremutató része, vagyis hogy lazítják azokat a kötöttségeket, amelyek a tartós állami tulajdonú cégek felsorolásáról szóló jelenlegi mellékletben vannak, a szabad demokraták a maguk részéről egyetértenek. Ezt mi támogatjuk.
Mindenekelőtt támogatjuk a Mol állami részesedésének egy aranyrészvényre való csökkentését, támogatjuk a javaslatban öt fontos cégnek a levételét a tartós állami listáról. Nem árulok el titkot: mi már azt is elleneztük annak idején, hogy fölkerüljenek erre a listára, de a koalíción belüli alkudozásokban ebben a kérdésben akkor alulmaradtunk. Mi a magunk részéről további cégeknek a levételét is nyugodtan el tudnánk képzelni. Remélem, a fél év múlva esedékes módosítás ebbe az irányba, és nem az ellenkezőbe fog menni.
Azt kell azonban mondanunk, hogy sajnos, ezekben a konkrét javaslatokban olyasmi is van, amit a magunk részéről nem tudunk támogatni. Ilyennek tekintjük azokat a rendelkezéseket, amelyek a vagyonkezelés terét kívánják bővíteni. Mi azt el tudjuk fogadni, hogy amikor az Egészségbiztosítási Pénztár vagy a Honvédelmi Minisztérium meg akar szabadulni bizonyos vagyontárgyaitól, akkor ezzel megbízza az ÁPV Rt.-t.
Azt azonban, hogy a tartós állami körön kívül bármilyen vagyontárgy tartós vagyonkezelésével bízzák meg az ÁPV Rt.-t, azt helytelenítjük. Nem is tartjuk elfogadhatónak, hiszen az ÁPV Rt.-nél - néha ugyan tréfásan én már Államosítási és Privatizációs Részvénytársaságnak szoktam nevezni itt, a Házban - a törvény ezt nem tartalmazza, tehát nem államosítani kell, hanem privatizálni!
Nem értjük, nem tartjuk indokoltnak, nem tudjuk helyeselni, hogy minden korlátozás nélkül alakíthasson az ÁPV Rt. egyszemélyes társaságot. Ez sem feladata egy olyan társaságnak, különleges részvénytársaságnak, aminek a privatizáció a funkciója, és nem tartósan állami kézben tartani a vagyont.
(16.20)
És hogy egy apróságot mondjak: a magunk részéről ezt a herendi szigorítást sem tartjuk indokoltnak. Az az érvelés, hogy nemzeti kincs, nem érvelés, hiszen tudjuk, hogy magánvállalatok, magánkézben lévő vállalatok nyugodtan lehetnek nemzeti kincsek ipari országokban, szerte a világon.
Az, hogy végül mi lesz az állásfoglalásunk a törvényjavaslattal kapcsolatban, attól függ, hogy azokat a módosító javaslatainkat, amelyekben a most általam felsorolt hiányosságokat igyekszünk korrigálni, tudja-e támogatni az előterjesztő avagy sem. Ha igen, akkor mindama jogalkotás-politikai feladataink dacára is, melyeket elsoroltam, készek leszünk támogatni a javaslatot, ha nem fogadják el a módosító javaslatainkat, akkor erre sajnos nem lesz mód.
Zárásul csak azt szeretném még egyszer elismételni, hogy igen nagy örömet okoz számomra, hogy a privatizációs vita annyi év után végre egy unalmas szakmai-politikai vitává válik, és senki sem akarja olyan módon támadni emiatt a kormány privatizációs szándékait, ahogy bennünket négy éven keresztül a jelenlegi kormánypártok támadtak. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
