DR. BOGÁR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. BOGÁR LÁSZLÓ
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön egy nagyon fontos kérdésben, egy nehéz helyzetben levő helyi társadalom nagyon fontos kérdésében fogalmaz meg olyan teendőket, amelyek azért azt gondolom, elsősorban mégiscsak a helyi társadalomnak azokkal a belső energiáinak segítségével oldhatók meg, amelyeket itt elsorolt.
Ezzel együtt is természetesen teljesen jogos az a kérdés, hogy akkor ez a kicsit talán zsákutcának bizonyuló rendszer - majd később erről szólnék -, a 9., 10. évfolyamok helyzete, hogyan alakítható át ez a konstrukció szakiskolai jellegű osztályokká. A módosított közoktatási törvény a szakiskolának két formáját határozza meg: a 9-10. évfolyammal és a szakképzési évfolyammal működő szakiskolát és a csak szakképzési évfolyammal működő szakiskolát. Feloldja a szakképzés és az általános képzés közötti merev határt az, hogy a 9. és a 10. évfolyamon a pályaorientáció szakmai előkészítő ismeretek oktatását és szakmai alapozó oktatást tesz lehetővé, amiről ön is beszélt. Kiemelten hátrányos helyzetű tanulók szakképzésbe való bekapcsolását hivatott támogatni a felzárkóztató oktatás szervezésének lehetősége.
A kérdést olyan általános iskola helyzete motiválta, amelyről ön beszélt, ahol csak 9. és 10. évfolyam működik. Ezt a zsákutcás oktatási formát a törvény módosítása szerint 2001. szeptember 1-jéig át kell szervezni a törvény rendelkezéseinek megfelelő iskolává. Az átszervezést mindig a település és a terület igényei, helyzete alapján kell megoldani.
A törvény lehetőséget ad a fenntartónak arra, hogy az általános iskolát szakiskolával bővítve többcélú intézménnyé alakítsa. A felelős döntés meghozatalához a megyei fejlesztési tervben foglaltak figyelembevétele mellett szükséges a képzés személyi és tárgyi feltételeinek megteremtése is.
A helyi közoktatás-szervezési döntések összhangját kívánja megteremteni a törvény az intézkedési tervek elkészítési kötelezettségének előírásával is. Az önkormányzati intézkedési tervnek tartalmaznia kell, hogy az önkormányzat a kötelező feladatait milyen módon látja el, illetőleg milyen nem kötelező feladatot kíván ellátni.
Tekintettel arra, hogy az érintett iskola tanulói eddig is a közelben levő szakképző intézményekben - ahogyan ön is említette -, Siklóson és máshol folytatták tanulmányaikat, mindenképpen javasolható, hogy a döntés kialakításába ezeket a szakképző intézményeket és fenntartóikat is vonják be, hogy a térség számára a lehető legkedvezőbb döntés szülessen. Azt remélem, hogy mindezek nyomán, ahogyan ön is elmondta, számos helyi kezdeményezéssel és a helyi energiák felhasználásával sikerül megoldást találni erre a problémára.
Köszönöm a figyelmét. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem