IMRE ZSOLT

Teljes szövegű keresés

IMRE ZSOLT
IMRE ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ezúton szeretném tájékoztatni önöket és egyúttal a segítségüket is kérni a Vác város polgárait és közművelődést pártoló szakembereit foglalkoztató, városunk életében kiemelkedő jelentőséggel bíró intézmény ügyével kapcsolatban.
A váci Tragor Ignác Múzeum Pest megye legrégebbi múzeumaként 1896-ban jött létre. A város hagyománytisztelő polgárai magángyűjteményeik felajánlásával alapították, és sokáig a Váci Múzeum Egyesület keretei között működtették is azt. 1906-tól városi fenntartásban élt az intézmény a megyei igazgatóságok kialakításáig, 1962-ig. Ekkortól megyei fenntartású tájmúzeum, a váci gyűjtőterület három egykori járása, a szobi, a váci és a gödöllői területén mintegy 50 településen, hozzávetőleg Pest megye egynegyedében lett meghatározva. Itt látja el a váci múzeum a feladatait, szakmai szempontból régészeti, helytörténeti, néprajzi és képzőművészeti gyűjtőkörrel felruházva. Gyűjteményei együttesen a százezres darabszámot közelítik, könyvtára, adattára unikális értékeket rejt. A múzeumban komoly szakmai tevékenység folyik, helyi, megyei és országos elismeréseket kaptak kutatói és szakmai produktumai. A múzeumnak közönségével is jó a kapcsolata, ma is aktívan, több mint 400 taggal működik például a Váci Múzeum Egyesület.
A kezdetekkor a közgyűjtemény magánházban, bérleményekben élt és gyarapodott, közben elkötelezett hívei újabb és újabb épületeket terveztettek megfelelő elhelyezésére. Műemlékek átalakításának és a századelő igényei szerint megfogalmazott önálló, új épületeknek a terve is napirendre került. Egyes tervek megvalósítását, épületek átalakítását meg is kezdték, de különféle okokból máig nem nyert megnyugtató elhelyezést a nagy múltú regionális múzeum. Mára hat saját tulajdonú épület, illetve épületcsoport és három bérelt épületrész fogadja be a múzeum valamennyi funkcióját; ezek a házak többnyire régi, leromlott állagú, korszerűtlen építmények.
A főépületet 1919-ben örökölte a Váci Múzeum Egyesület az egyik tagjától, az első saját ház örömére a váciak Múzeum utcának nevezték el a korábbi Papnevelde utcát. Ez az épület jelentette korábban a helytörténeti kiállítóhelyet is, ma a muzeológusok munkahelye, munkaszobát, könyvtárat, raktárat, adattárat és fotolabort foglal magába.
Négy kiállítóhely tartozik még az egyik alapítóról, Tragor Ignácról elnevezett múzeumhoz: a Hincz-gyűjtemény, ahol 1993 óta várostörténeti kiállítás is van, a Széchenyi utcai középkori pince és a "Memento mori!" című kiállítás, a kriptaleletek bemutatóhelye.
A műtárgyvédelem és a raktározás egy műhely-raktárblokkban, egy városon kívüli raktártömbben és több kis, bérelt raktárban valósul meg. Ez a fenntartási költséggel, élőmunkával, energiával igen pazarló, műtárgyvédelmi szempontból semmiképpen nem megfelelő elhelyezés nem tartható fenn tovább. Mindezen előzmények után szinte természetesen hat az az elképzelés, ami az épületingatlanok egy épületben való elhelyezését kezdeményezte.
Tíz éve a város és a megye együttműködése nyomán megkezdődött a városközpontban lévő egykori nagypréposti ház múzeumi célú átalakítása. Időközben ez az épület visszakerült a katolikus egyházhoz, ezért ismét alapvetően új megoldást kellett keresni.
1996-ban megkezdődhetett a teljesen új, korszerű múzeumépület kialakítása a város központjában. A múzeum már működő kiállítóterme mellé egy felújítást igénylő műemlékház bevonásával háromszintes új szárny építése kezdődött.
(21.30)
A két érintett önkormányzat kifejezetten a helyi erők mozdíthatósága érdekében 1997 elején közösen létrehozta a Váci Múzeumért Közalapítványt. A beruházó Pest Megyei Önkormányzat mint fenntartó, a városi önkormányzat pedig erejéhez mérten támogatta a közös megállapodás nyomán született tervet. 1997 nyarán átadásra került a részben céltámogatásból felépült új épületegyüttes egy része. Ekkor a váciak joggal reménykedhettek a millennium időszakában történő múzeumnyitásban. Az elkészült részeket azóta is folyamatosan használják. Sajnos, az 1998-ra tervezett építési ütem megvalósítása elmaradt, mivel a megyénél elkülönítve kezelt és építésre fedezetül szánt 180 millió forint más helyen került felhasználásra.
A múzeum helyzetén és anyagi kondícióin a jelenlegi állapot inkább rontott, mert az őrzés és a védelem, a fenntartás felelőssége a helyi önkormányzatot terheli. A kulturális örökség részét képező műtárgyállomány egyre nagyobb veszélyben van, a munkavégzés szakmai feltételei romlanak, a múzeumi rendezvényszervezés krízishelyzetben van. Célunk, hogy mielőbb megépülhessen az új ház, a város és a régió tudományos és kulturális életébe, közoktatásába valóságosan bekapcsolódhasson.
Meggyőződésünk, hogy mint a városközpontban lévő kulturális létesítmény sok helyi gondot orvosolna az immár 104 éves, hányatott sorsú intézmény korszerű, szakszerű elhelyezésén túl is. Ezúton szeretném kérni az illetékes tárcák miniszter urait, hogy elképzeléseinket támogassák, és a már megkezdett építési munkálatok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) befejezéséhez szükséges anyagi fedezetet lehetőségeikhez mérten biztosítani szíveskedjenek.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem