HORN GÁBOR
HORN GÁBOR
HORN GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Sajnálom, hogy most már másodszor kell oktatási ügyekről beszélnünk a költségvetési vita során úgy, hogy a minisztériumot senki nem képviseli. Egyébként sajnos ez a gyakorlat; reggel volt egy nagyon tanulságos agrárvita, nem ártott volna, ha az oly nagy tudású és nagy szakértelemmel bíró Torgyán József vagy valamelyik képviselője végighallgatja. (Varga Mihály magára mutat.) A Pénzügyminisztérium államtitkára büszkén mutat magára, hogy képviseli az oktatási tárcát - sajnos ebből a költségvetésből ezt nem lehet minden ponton látni. (Enyhe derültség.) És ha ön képviseli a tárcát, akkor én nem vagyok olyan nyugodt... (Varga Mihály: Várd meg a végét!) De hát mindegy, ön a kormányt képviseli.
Ezzel együtt is azt gondolom, hogy a költségvetési vitában nem ártana legalább időnként megjelenniük, ha nem is minisztereknek, de államtitkároknak, és meghallgatni azokat a javaslatokat, amelyeket a képviselők itt, a Házban tesznek, mert ezek okulásul mindenképpen fontosak lennének.
Már csak azért is, mert úgy tűnik nekem, hogy mondjuk, a minőségi bérpótlék ügyében - ma reggeli hozzászólásában fideszes képviselőtársam erre kitért - elmozdulás történt az eddigiekhez képest. Nyilván az államtitkár úrnak is tanulságos, hogy ezzel a kérdéssel mi lesz. Tavaly hosszas vita után és az ellenzéki pártok minden vészjelzése ellenére leszavazta a kormány az oktatás területén a minőségi bérpótlékot mint működőképes rendszert.
Idén kormányzati oldalról is bejött ehhez módosító indítvány. Szeretném jelezni, hogy a módosító indítvány természetesen teljességgel használhatatlan. Nemcsak azért, mert pénzügyi szempontból nincs meg a forrása - ezt nem a mi dolgunk biztosítani -, hanem azért is, mert ha ilyen formában fogadná el a parlament - hívom fel az önök figyelmét -, akkor ennek következtében az a helyzet állna elő, hogy az önkormányzatoknak jelentős többletköltségük keletkezne, aminek semmiféle állami költségvetési eleme nincs. Tehát tovább rontanánk - hallottunk itt egy rövid vitát önkormányzat-ügyben - az önkormányzatok egyébként is eléggé lehetetlen pozícióját.
Nem térnék most ki az önkormányzatok helyzetére, mert az általános vitában oktatási oldalról ezt megtettem. Tényleg csak zárójelben hadd jegyezzem meg az előző hozzászólásra, hogy természetesen az M0-s út nem autópálya - mivel annak vannak keretei -, hanem valami egészen más, és nem kizárólag a budapestiek örömét szolgálja, hanem azt gondolom, hogy annak a jó néhány millió nem budapesti embernek az örömét is szolgálja, aki emiatt nem kell hogy keresztülmenjen a keresztülmehetetlen városon - de ezt csak zárójelben.
Azt gondolom, önkormányzati embereinknek érdemes megfontolni mindkét oldalról azt a kérdést, hogy akkor, amikor látszólag emelkednek az oktatásra jutó költségvetési normatívák, ugyanezzel párhuzamosan romlanak az önkormányzatok pozíciói, akkor bizony egyáltalán nem az a helyzet, amit itt hallunk, hogy valami fantasztikus előrelépés lenne a magyar közoktatásban.
Én tehát azt javasolnám - magunk erre készülünk -, hogy a pedagógusok jövedelme kapcsán térjünk vissza legalább a szavazás környezetében egy olyan megoldásra, ami lehetővé teszi, hogy úgy kerüljön be a minőségbiztosítás elemi feltétele - tehát a jobb, magasabb színvonalú többletmunkáért több bér - a parlamenti szavazás során, amely visszatérés az '96-ban elfogadott közoktatási törvényhez, és amely szakmai és pénzügyi garanciákkal együtt biztosítja ezeket a feltételeket.
Ehhez a módosító indítványhoz be fogunk adni csatlakozó módosító indítványt, bár egy kicsit félek, hogy ezek arra a sorsra jutnak, mint általában az ellenzéki indítványok. Hallottuk egy kormánypárti képviselőtársamtól: jobb, ha az ellenzék nem ad be semmit, mert ha ezt beadta már egy kormányzó párt, talán átmegy, ha mi is beleszólunk, az probléma. Ezen érdemes lenne politikailag elgondolkodni, hova is tart a magyar parlamentarizmus jelenleg.
Három rövid módosítóindítvány-csomagra hívnám fel a figyelmet, amit az SZDSZ képviseletében beadtam. Megfontolásra ajánlom ezeket. Nincsenek illúzióim, de mégis fontosnak tartom jelezni azt, hogy ezek a módosító indítványok olyanok, amelyek a közoktatás fejlődésének, fejlesztésének elemi feltételei, és ami alól éppen kihúzza a kormánytöbbség - ha így fogadja el a költségvetést - a talajt.
Az egyik a tanártovábbképzés pénzének jelentős kurtítása. 1999-ben 21 ezer 800 forint jutott tanáronként tanártovábbképzésre. Ez az összeg 15 ezer forintra csökken a költségvetés szerint, ami alapvetően lehetetlen helyzetet teremt az iskola világában. Egy hosszú távra tervezett költségvetési rendszer omlik össze ezzel a lépéssel. Nemcsak pénzügyi dolgokról van itt szó, ennél rosszabb a helyzet: a biztonságos, kiszámítható továbbképzési rendszer omlik össze ezzel a látszólag lényegtelen, egyébként összegében jelentős visszalépéssel.
Ugyanilyen problematikusnak és elfogadhatatlannak látom a magam részéről az iskolai könyvtárak támogatásának jelentős csökkentését. Több mint 400 millió forinttal csökken nominálisan az összeg 1999-hez képest. Már a '99-es költségvetésnél sem tudtuk elérni, hogy ezek az összegek garantált, kötelező felhasználású pénzek legyenek az iskolák világában. Azt gondolom, hogy a mostani központosítás tipikus bizonyítéka az, hogy ezek a források az Oktatási Minisztérium központi alapjába kerülnek, és ismerjük ezek elosztási technológiáit. Félek attól, hogy még ez a jóval kevesebb pénz sem fog eljutni igazából az iskolák szintjéig normatív módon, sőt, a törvény szerint ez bizonyos.
Harmadrészt nagyon röviden beszélnék olyan, látszólag jelentéktelen forráscsökkentésekről, amelyek a közoktatási közalapítványokat próbálják meg az előző évhez képest sokkal rosszabb helyzetbe hozni. A Közoktatás-modernizációs Közalapítvány pénze 100 millió forinttal csökken, kérem szépen; miközben 3,5-4 százalékos gazdasági növekedéssel a 7 százalékhoz képest még mindig számol ez a kormány, aközben a közoktatás modernizációjára jutó jelentéktelen összeget nemhogy nem növeli, hanem csökkenti a 2000. évben. Az ezredfordulóra úgy készülünk, hogy kevesebb pénz van a közoktatás fejlesztésére, mint az előző időszakban.
Ugyanilyen problémának látom, hogy a fogyatékos gyerekek fejlesztésével foglalkozó közalapítvány most már harmadik éve - ha így marad a költségvetés - egy fillérrel sem kap többet. Továbbra is, mint ahogy '98-ban 200 millió volt, '99-ben 200 millió volt, 2000-re is 200 millió van betervezve erre a meghatározó jelentőségű területre. A szöveg szintjén mindenki nagyon harcosan beszél a hátrányos helyzet ledolgozásáról, ugyanakkor a források szintjén ez egyáltalán nem jelenik meg.
Ez ugyanígy elmondható, mondjuk, a Gandhi Közalapítvány forrásainak csökkentéséről: 250 millióról 210 millióra csökken. Miközben nagyívű mondatokat hallunk a cigányság felzárkóztatásáról, aközben a Gandhi Közalapítvány forrásait nemhogy nem növeljük nominálisan az inflációhoz igazítva, hanem csökkentjük. Elmondhatnám ezt az autisták vagy a Pető Intézet forrásairól is. Sajnos szomorúan lehet látni, hogy ezek azok a területek, ahol a kormányzat spórolni kíván, és nem igazán lehet tudni, hogy kinek a terhére.
Végül nagyon röviden hadd említsem meg a Széchenyi professzori ösztöndíj történetét. Szomorúnak és elfogadhatatlannak tartom, hogy itt is, alkotmányosan is megkérdőjelezhető formában visszalépés történik ezen a területen. Egy szerződésben vállalt kötelezettséget próbál meg a kormány utólagosan, visszamenőleg is megváltoztatni akkor, amikor nem a felsőoktatási törvényben rögzített formában, hanem annál jóval kisebb összeggel próbálja meg a Széchenyi professzori ösztöndíjat folytatni. Ez azt jelenti, hogy az ösztöndíjat megnyerőknek havonta nettó 11 ezer forintot vesz ki a kormány ezzel az intézkedéssel a zsebéből.
Arra kérem képviselőtársaimat, hogy fontolják meg; ezek a javaslatok, melyekről beszéltem, ellenzéki javaslatok - ezzel együtt is fontolják meg, hogy kell-e, lehet-e ilyen helyzetbe hoznunk a magyar közoktatást és felsőoktatást, amilyen irányba most nyomjuk.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
