KISS ANDOR
KISS ANDOR
KISS ANDOR (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A tervező- és szakértőmérnökök, valamint építészek szakmai kamarájáról szóló törvénymódosításhoz röviden szeretnék hozzászólni, lévén, hogy már sok minden elhangzott itt, a tisztelt Házban. Fritz Péter úr, képviselőtársam ismertette a kamara véleményét, de egy dolgot nem tett hozzá: a kamara általános vitára nem tartotta alkalmasnak ezt a törvénymódosítást.
A mérnöki kamarának jómagam is alapító tagja vagyok. Annak idején, amikor a kötelező kamarai tagságot előírták mindenki számára, mélységesen felháborított, hogy mérnökember létemre holmiféle kereskedelmi és iparkamarába akarnak bekényszeríteni, és kell is tagnak lennem mindamellett, hogy természetesen mérnök létemre nekem a mérnöki kamarában van a helyem.
Tulajdonképpen ezen a témakörön belül a jogosultságok szabályozásáról szeretnék néhány gondolatot szólni, de nem annyira a technikusokéról - azzal én is egyetértek, amiről előttem Gyimóthy Géza képviselő úr szólt -, hanem az egyéb jogosultságok rendezéséről. Sajnos, ahogy a háború után különböző történelmi viharok kis hazánkon végigsöpörtek, a különböző képesítések, iskolák és képzési típusok is a pártunk és a kormányunk által különböző időpontokban különbözőképpen voltak favorizálva.
Amikor én a '70-es évek végén jelentkeztem a Budapesti Műszaki Egyetemre, gyakorlatilag minket lenéztek azzal, hogy minek akarunk mi egyetemre menni, elmehetnénk nyugodtan a főiskolára is, a hároméves gyorstalpalón majdnem ugyanazt a képesítést vagy ugyanazt a képesítést megszerezhetjük, amiért esetleg a műszaki egyetemen öt évig kell küzdeni. Aztán most mit látunk? Azt a generációt, amelyik az akkori pártállami sugallatnak "bedőlt", most valamilyen hátrányba próbálják hozni azzal, hogy a főiskolát végzettek szakmai jogosultságát bizonyos mértékben korlátozni próbálják. Természetesen egyetértek azzal az elvvel, hogy a legfőbb tervezési, kivitelezési és egyéb jogosultságai az egyetemet végzetteknek legyenek, de nem tartom helyesnek azt, hogy bizonyos politikai okok miatt, kényszerűségből hátrányba hozottak valamilyen kárt szenvedjenek ezen jogosultságok révén.
Mint az előző törvényjavaslat vitájában is említettem, a magam részéről ezeket a jogosultsági kérdéseket komplex egységként szeretném kezelve látni. Ennek kapcsán a hármas egységet hangsúlyoztam, ami itt szintén érvényes: tervezői, kivitelezői vagy megvalósítási jogosultságok - nem csak az építőiparról szól már ez a bizonyos törvény -, illetve valamilyen ellenőrzési, konkrétabban a műszaki ellenőrzési jogosultságok.
A jelenlegi szabályozás mindenütt valamilyen képesítést plusz szakmai gyakorlatot ír elő. Mind a kettőt nagyon fontosnak tartom, de emellett ki kellene emelni egy harmadik tényezőt, a referencia tényezőt, aminek Nyugat-Európában igen nagy jelentősége van. Ha Józsi bácsi valamelyik faluhelyen elmegy egy építész tervezőhöz, és meg akar rendelni tőle valamilyen tervezési munkát, akkor Józsi bácsi nem azt fogja megkérdezni, hogy ugyan már, kedves mérnök úr - ha esetleg véletlenül így szólítja - ön milyen képesítéssel rendelkezik, hanem azt kérdezi meg, hogy a faluban már melyik házakat tervezte. A tervező elmondja, hogy ezt, ezt és ezt a házat tervezte, Józsi bácsi ezeket a létesítményeket valószínűleg ismeri, és ez alapján eldönti, hogy ehhez tervezőhöz megy-e munkát végeztetni. Ez hétköznapi példa volt, de valahogy a jogosultságoknál a referenciákat sokkal nagyobb szerephez kellene juttatni.
Például én is szakmai gyakorlatom és képesítésem alapján nyugodtan tagja lehetnék az építészkamarának is - bár erről mindig vita folyik, hogy a szerkezetépítő mérnökök jogosultak-e építészeti tervezésre vagy nem, de elméletileg jogosult lennék -, de mivel ehhez a szakterülethez nem értek, nincs is referenciám benne, bár szakmailag jogosult lennék erre, nem is jelentkezek az építészkamarába. Hasonló lehet például az a helyzet, hogy akinek kivitelezői jogosultsága lehet valamilyen szakmai képesítés vagy esetleg szakmai gyakorlat alapján, de soha életében családi házon vagy kutyaólon, garázson kívül mást még ki nem vitelezett, természetesen ilyen alapon jogosult lehet akár metróépítésre vagy - nem szívesen mondom - akár egy nagy bevásárlóközpont építésvezetői munkájára is. Itt lehetne a kamarának egy kicsit - ez a törvénymódosítás sem nagyon tükrözi - nagyobb szerepe abban, hogy ne csak a szakmai gyakorlatot, illetve ne csak az elvégzett iskolákat vizsgálja, hanem nézze meg egy kicsit a referenciákat is, hogy ki milyen referenciákat tud felmutatni.
Tavaly a földművelésügyi miniszterhez kérdést intéztem a kivitelezői jogosultságok rendezéséről, lévén, hogy ez a terület ismereteim szerint még mind a mai napig rendezetlen. Tavaly azt az ígéretet kaptuk a földművelésügyi minisztertől, hogy az idéz ez rendezésre kerül. Nagyon oda kell figyelni erre a területre, mint ahogy az építési törvénynél is erről már szó esett, bizony, itt olyan jogosultságokat kellene megadni kategóriánként, mint a tervezői jogosultságoknál, valamilyen lépcsőkben kellene felépíteni, hogy ki, milyen végzettséggel, milyen szakmai gyakorlattal és - amit hangsúlyoznék - referenciával legyen képes különböző épületek kivitelezésére, megvalósítására.
Ide kapcsolódik természetesen a harmadik témakör, a műszaki ellenőr témaköre, ez beletartozik ebbe a hármas egységbe. Az első kettőnél, de különösen a tervezőknél a kamarai tagság is kötelező. Természetesen a hármas egység miatt mindenképpen célszerűnek tartom a műszaki ellenőrök kamarai tagságának, illetve kamarai felügyeletének, mondjuk úgy, további fenntartását, de semmiképpen sem egy építési hatósági körbe való utalását.
Kicsit ellentmondásosnak látom - amint itt már megfogalmazták -, hogy a mérnöki kamara a Gazdasági Minisztériumhoz, az építészkamara a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozik. Van benne logika, elismerem, lévén, hogy a mérnöki kamarában nemcsak a területfejlesztés vagy az építészet, építőipar reprezentálódik, hanem sok minden más is, de valahogyan mégis egy kicsit ellentmondásosnak látom, hogy az egy törvény alá tartozó két kamara két-két felügyeleti szervhez tartozik.
Végezetül zárszóként elmondanám, hogy miért tartom fontosnak a mérnöki jellegű kamarák létét. Én ebben láttam a mérnöki társadalom tekintélye visszaszerzésének lehetőségét, amit sajnos három év eltelte után nem nagyon tapasztalunk.
(16.40)
Én három évig Németországban dolgoztam, ott a megszólításhoz valahogy hozzátartozott az, hogy mérnök úr, és utána mondták az ember nevét. Magyarországon majdnem hogy szégyellnie kell valakinek azt, hogy mérnök. Vannak bizony olyan szakmák, amelyek elvárják maguknak a doktor úr vagy egyéb hasonló megszólítást, és nagyon lenézik vagy leszólják azt az embert, aki ezt véletlenül nem teszi meg.
Vissza kellene állítani ennek a szakmának is azon becsületét, ami a háború előtt volt, vagy ami Nyugat-Európában van. Igenis a mérnöktársadalom valamikor a társadalom mozgatója és krémje volt; ők hozták létre azokat a létesítményeket, alkotásokat, például ez a tisztelt Házat, ahol most megvitathatjuk ezt a törvényjavaslatot. (Közbeszólás: A tisztelt Házat nem, csak a Házat.) Tehát üzenem innen a mérnöki kamarának, hogy ezt az oldalát a munkájuknak egy kicsit próbálják erősíteni, a mérnöktársadalom részéről elvárás volt az alapításkor, hogy szerezzék vissza a mérnökök becsületét a szakmában.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
