DR. DÁN JÁNOS
DR. DÁN JÁNOS
DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Jómagam a mezőgazdaságban éltem le egész eddigi életemet, és valahogy a mindennapok során úgy érzem, hogy a mezőgazdaság mindenféleképpen társadalmi konszenzust igényelne. Miután új ember vagyok a politika ezen színpadán, sokszor nem értem ezeket a vitákat, annál is inkább nem, mert úgy tudom, hogy a miniszter úr, és az agrárszférában érdekeltek között egy korrekt megállapodás született, és úgy érzem, hogy ez mindenféleképpen mindkét részről kölcsönös megértést feltételezne.
Mindezen bevezető után engedjék meg, hogy a saját szemszögemből elmondjam, hogyan látom az 1998-as agrárgazdasági helyzetet, illetve miután az anyag nagyon sokszor utal az 1999 első félévére, szabad legyen azt mondani, hogy a kormányzat első évének az eredményét. Attól függetlenül, hogy miután mindennap értesülök az otthoni valóságról, azt kell mondanom, hogy ez az egy év az összes nehézség ellenére igen sikeres volt. Ezt majd számokkal is megpróbálom alátámasztani.
Kezdjük a GDP elemzésével! A GDP az adott ország gazdaságán belüli arányszámot mutatja, és nyilvánvaló, hogy egy gazdaságánál fogva minél fejlettebb országban értelemszerűen a mezőgazdasági termelés - miután az egy határ után nem fokozható - arányszáma csökken. Nem tartom tragikusnak az 5,2 százalékról 5 százalékra történő GDP-csökkenést. El kell mondani - de hát mindannyian ismerik az arányszámokat -, az Európai Unióban 1,7 százalék az arányszám. Igaz, hogy ott is csökkenés volt, mert 1980-ban még 3,4 százalék volt, és 1973-ban pedig 5 százalék.
Az arányszámcsökkenés Hollandia kivételével mindegyik tagországra jellemző. Hadd tegyek fel egy kérdést, amelyet lehet, hogy a jövő egyszer megválaszol. Miért ne lehetnénk mi Európa e részén egy Hollandia, ugyanolyan mértékű, méretű agrárgazdasággal? Az iparilag fejlettebb országokban a mezőgazdaság aránya jelentősebben mutatkozik, így Görögországban 10,4 százalék, Írországban 6,4 százalék, az iparilag erős, fejlett iparral rendelkező országokban, így Nagy-Britanniában 1,1 százalék, Németországban 0,9 százalék, és a többi tagországban, ahogy említettem, 1,3 százalék és 3,4 százalék között mozog.
Az agrárgazdasághoz - ha hozzászámítjuk, ha nem - mindenféleképpen hozzá kell számítani az élelmiszeripart. Magyarország teljesítménye szempontjából mindenféleképpen fontos a mezőgazdasághoz kapcsolódó élelmiszeripar mértéke, részvétele. Kigyűjtöttem az adatokat, és el kell mondanom, hogy a dél-dunántúli régióban a gépipar 31,2 százalékkal vezet, az energiaszektor 30 százalékot, az élelmiszeripar 24 százalékot vesz ki. Az Észak-Alföldön az élelmiszeripar dominanciája jelentkezik 27 százalékkal. A Dél-Alföld vonatkozásában a térségi ipari termelésben az élelmiszeripar képviselete a legnagyobb, 33 százalékkal. Dél-Alföldön az alkalmazottak egynegyede a ruházati iparban, míg több mint egyötöde az élelmiszeriparban dolgozik. Országos arányban az élelmiszeripar 14 százalékban részesedik az ipar termeléséből, a foglalkoztatásban pedig 15,2 százalékkal.
Tehát mindig azt tanácsolom, hogy ne csak beszűkülve nézzük a mezőgazdaság eredményeit és gondjait, hanem a hozzá kapcsolódó dolgokat is lássuk. Külön lehetne beszélni az elmúlt években az élelmiszer-ipari privatizáció során megszűnt, bezárt, lecsökkentett ipari üzemekről, és arról a helyzetről, hogy ezek vonzáskörzetében - ahol beszüntették, például a mezőhegyesi cukorgyár - a mezőgazdaság milyen károkat szenvedett.
A felemlített problémák ellenére is a költségvetésnek az agrárgazdaság az elmúlt évek során mindig pozitív befizetője volt, és ha igazak a közgazdászi jelentések, akkor a világon nagyon kevés ország mondhatja azt el, hogy a mezőgazdasága pozitív befizetője a költségvetésnek. Millió helyen olvashattuk, az is tény, hogy az alacsony inflációs rátát az elmúlt években a mezőgazdaság nyelte le. A mezőgazdasági árak az elmúlt egy évben mindössze 1,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. A növénytermesztőknek az utóbbi két évben átlagban 6,6 százalékkal emelkedett a felvásárlási ár, míg az állati termékek vonatkozásában az elmúlt két évben 3 százalékos csökkenést, 3 százalékkal kevesebb bevételt kellett lenyelni.
A fentiekből értelemszerűen következik, hogy az agrárolló tovább nyílt, a vidék, a mezőgazdaságból élők elszegényedése tovább fokozódott, és jelentős értékesítési gondok is jelentkeztek. Tekintettel arra, hogy mint említettem, a jelentés átnyúlik 1999 első félévére is, úgy érzem, hogy az eredmények során ezt is ki kell emelni.
Melyek voltak az eredmények? Erről a mai napon még nem sokat hallottam: hát az értékesítési problémák megoldása. Úgy érzem - és ebben nem tudnak megcáfolni -, hogy amikor 1998. július 8-án az új kormány megalakult, éppen egy jelentős gabonaválságot vett át a következő vezetés. Ezt követte a sertésválság és a tejválság. Úgy érzem, hogy miután vidéki és egyéni választókerületi képviselő vagyok, és nagyon sokat kellett dolgozni a sertésértékesítési és a tejértékesítési problémák megoldásában, ezeket a kérdéseket többször behoztam a tisztelt Ház falai közé is.
Úgy érzem, hogy ezt a nehéz helyzetet ez a vezetés tisztességgel, korrektül, jól oldotta meg. Az új agrártámogatási rendszer megint egy reformot jelent. Tudom, hogy bizonyos vélemények, sőt, bizonyos ellenvélemények vannak ezzel kapcsolatban.
(19.00)
De később arra is rá fogok mutatni, hogy nemcsak a jelenlegi magyar gazdaságban egy rendkívül jó agrártámogatási rendszer ez, hanem ha szabad mondani, eurokonform megoldás is.
A harmadik nehézség volt, mindannyian tudjuk, az országot és a mezőgazdaságot különösen sújtó árvíz, belvíz, a Medárd utáni esőzések és az esőzések következtében keletkezett nemcsak épületkár-, hanem a mezőgazdaság vonatkozásában a rendkívül sok zöldkár. Ezt egyébként június végén a rádióban hallgattam és Lendvai Ildikó MSZP-s képviselőtársunk is elismerte, hogy amit ez a kormány az elmúlt egy évben kapott és amit végső soron meg kellett oldania, az azért elismerésre méltó.
Az 1998. július 8-ai kormányalakulást azért is tekintem történelminek, mert a minisztériumoknak nemcsak az elnevezésében, hanem a szellemiségében is változás következett be, sőt a feladatkörében is. Így létrehozták az 1998. évi XXXVI. törvénnyel a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot. Igaz, az nyilvánvaló, hogy az első félévben az átállással együtt járó problémák jelentkeztek, de azt hiszem, a ciklus végére ennek az eredményei is látszódni fognak.
Az külön beszéd tárgyát képezné, hogy mi a vidékfejlesztés előnye, de azt hiszem, ennek a minisztériumi felállásnak, struktúrának, amely így kialakult, egy esetleges kormányváltozás esetén is meg kell maradnia, mert ha az Európai Unióba akarunk lépni, ott ez már bevett gyakorlat. Nekünk, magyaroknak ez nemcsak azért kell, hogy az európai uniós programokhoz csatlakozva ez jelentős pénzeket ad, hanem véleményem szerint azért is, mert ez lesz a jövő megoldása.
El kellene gondolkodni azon, egy kis hangos gondolkodásra hívok mindenkit, hogy a mezőgazdaság jövője tekintetében mit választunk. Két út lehetséges, az egyik az úgynevezett amerikai út, amikor az iparszerű technológiában gyakorlatilag csúcstechnikával, nagy tőkeinvesztícióval, ezenkívül a gyógyszerek, vegyszerek szinte korlátlan mértékű igénybevételével, valamint a génsebészeti eredmények gyakorlatban történő hasznosításával az amerikai út kapcsán elérték azt, hogy nagyon kevés munkaerővel lehet előállítani az ország élelmiszereit. Azonban ha megnézzük az amerikai fogyasztói szokásokat, a hamburgert, a hot dogot, a grillcsirkét és az ehhez kapcsolódó kólaivást, akkor azt kell mondani, hogy jelentős monolit, monodietikus rendszer alakult ki.
Úgy érzem, a másik megoldás pedig az úgynevezett európai út, amely kapcsán - és ezt az uniós földművelésügyi miniszterek is így látják - Európának az a lényege, hogy megőrizze a sajátosságait, megőrizze a nemzeti sajátosságokat - a spanyol déligyümölcs, a görög szőlő -, vagy ha Magyarországra vetítjük, a mi nemzeti sajátosságainkat is. Tulajdonképpen azt kell mondani, hogy abban az esetben, ha megőrizzük ezeket, akkor nem biztos, hogy a mindenképpen bekövetkező és korlátlan mértékű birtokösszevonások, a magas szintű ipari termelés a lényeg, mert ha ezt nézzük, a vidék elnéptelenedése fog bekövetkezni.
Szabad legyen utalnom arra, hogy Franciaországban is az elmúlt években mintegy háromszázezer farmer, paraszt ment tönkre, és ennek a megelőzésére alkották meg az ő agrárorientációs törvényüket, aminek következtében gyakorlatilag a normatív támogatási rendszerük hasonló a miénkhez: bizonyos birtokhatár fölött nem adnak támogatást, tehát nem cél a további birtokkoncentráció, hanem az a cél, hogy mindenki maradjon vidéken, maradjon a lakóhelyén és lehetőleg ott éljen. A városokban is csökkennek a munkahelyek; ha vidéken csökken a munkahelyek száma, akkor a munkanélküli tömeg a városokba özönlik, és ez tulajdonképpen ott sem kívánatos. Ennek a helyzetnek mi is előtte vagyunk.
A sajátos magyar rendszer, Magyarország sajátos helyzete, amikor is a mezőgazdaságban művelhető területek aránya magas; bizonyos mezőgazdasági termékek kapcsán - az elmúlt év prezentálta - túltermelés jelentkezett és ezt a túltermelést már magunknak is szabályozni kell, de várható, hogy az Európai Unió kvótával fogja ezt leszabályozni. Ebből az következik, hogy előbb-utóbb mezőgazdasági területek szabadulnak fel, ezeket hasznosítani kell, és bizonyos területeket a mezőgazdasági művelés alól ki kell vonni.
Ennek az ugaroltatásnak, a feketeugarnak vagy a zöldugarnak a lehetőségével mindenképpen foglalkozni kell. Úgy érzem, hogy azért volt szerencsés a parlamenti adótörvény-módosítás - és köszönöm azoknak, akik ebben segítettek -, mert ezzel elősegítették a bioolajok előállításának a lehetőségét. Ugyanis az Agenda 2000-ben a földművelésügyi miniszterek Berlinben úgy állapodtak meg, hogy az Unió területén 10 százalékkal csökkentik a mezőgazdasági termelést, és az ugarterületen egyedül az ipar céljára előállított biodízel előállítását segítik vagy engedélyezik, valamint a gyógynövények termesztését.
A magyarországi agrárgazdaságnak az elmúlt évtizedben bekövetkezett átalakulása folytán sajnos mintegy 660 ezren estek ki az agrárfoglalkoztatásból, és próbáltak a gazdaság, a szolgáltatás más területén helyet találni. Úgy érzem, az előbb már említett nemzeti sajátosságokat az agrármarketing-munkával meg kell őriznünk, tehát meg kell őriznünk az imázsát, az értékét a csányi görögdinnyének, a szabolcsi almának, a pápai sonkának, a Pick-szaláminak, a kalocsai vagy a szegedi paprikának, a makói hagymának, a csabai kolbásznak, a magyar tarkamarhának vagy a történelmi borvidékek kitűnő minőségű borainak.
A mezőgazdaság jelenlegi helyzetében véleményem szerint még nagyon fontos, és az előttem felszólaló már említette a biológiai szaporítóanyagok problémakörét. Sajnos voltam olyan növénytermesztési kutatóintézetben, ahol még húsz évvel ezelőtt nyolcvanan dolgoztak, ez az elmúlt évre lecsökkent hat főre; ebben benne van a kandidátus fokozatú vezető, a kandidátus fokozatú vezetőhelyettes, a laborasszisztens, a traktoros és a portás. Nyilvánvaló, hogy ekkora apparátussal új fajtákat előállítani, fajtafenntartó tevékenységet folytatni vagy netán külföldről behozott fajtákat honosítani nem lehet. Nyilvánvaló, hogy ezekre a dolgokra is a jelenlegi kormánynak, a jelenlegi minisztériumi vezetésnek mindenképpen figyelemmel kell lennie.
A másik - és sajnos ez vidéken tapasztalható a mezőgazdasági termeléssel foglalkozóknál - az értékesítési biztonság hiánya. Kezdhetjük a fizetési bizonytalanságtól, a fizetési határidők kitolódásától, és ez még szerencsésebb eset, de előfordul olyan, hogy annyira kitolódik a fizetési határidő, hogy nem is érkezik meg a pénz, és így az újratermelésre sincs lehetőség. Szabad legyen azt mondanom, az én térségemben két felvásárlócég a termelőknek - akár szövetkezet, akár mezőgazdasági őstermelő - mintegy 1 milliárd forintot nem fizetett ki.
Lehetne beszélni arról az apparátusról, amelyiknek nyomoznia kellett volna ebben, hogy az milyen ambícióval tette ezt, tulajdonképpen milyen nehézkesen ment a dolog. Sajnos több mint egy éve az az eredmény, hogy az én térségemnek ezt az 1 milliárd forintot még senki nem fizette vissza. Ez sajnos meglátszik a térségemben a mezőgazdasági földek állapotán, beműveltségén, elgyomosodásán.
(19.10)
Ugyanígy említeni kellene egy másik problémát, az adózás problémáját. Az igaz, hogy a fizetés késik, viszont az adófizetési kötelezettség mindig ott van a nyakukon a mezőgazdasági vállalkozóknak, és ők panasszal élnek felém, hogy sokszor kerülnek likviditási gondba.
A továbbiakban már csak néhány gondolattal szeretnék foglalkozni. Úgy érzem, hogy az agrárgazdaság problémakörét nemcsak a konkrét mezőgazdasági termeléssel, hanem ennél kibővítettebben, a vidékfejlesztéssel, a környezetvédelemmel és - a mezőgazdasági bizottsági elnök úr is említette - a vidék lakosságmegtartó képességével is foglalkozni kell, ugyanis ez egy komplex dolog, és ahhoz, hogy ebben az országban mi, ha szabad azt mondani, komfortosan érezzük magunkat, ahhoz szükséges, hogy minden a helyén legyen, rendjén legyen.
Azt kell mondanom, hogy az elmúlt egy év a millió nehézség ellenére, amit mint gyakorló agrárszakember is átéltem, úgy érzem, hogy ennek a minisztériumi vezetésnek a dicsőségére válna, válik, és azt kell mondanom, hogy ezt másik szakvezetés sem tudta volna véleményem szerint jobban megoldani.
A továbbiakban azt tudom mondani, vagy azt kívánom, hogy ezen a megkezdett agrártámogatási rendszeren és a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésének az összekapcsolásán keresztül valósuljanak meg azok a célok, amelyeket végső soron a választási ígéreteinkben, a kormányprogramban, illetve a minisztérium a saját programjában meghirdetett.
Végső soron nekünk, vidéken élőknek már nem az a célunk, hogy vagyonokat halmozzunk fel, mert arról már rég lemondtunk. Az a célunk, hogy azt a jövedelmet, azt a minimális jövedelmet megteremtsük, megszerezzük, ami a mi ottani megélhetésünkhöz szükséges. És szabadjon azt mondani, hogy ezért a mezőgazdaságból élő parasztember nem napi 8 órát dolgozik, hanem napi 16, sőt, olykor 20 órát is. Én abban a hiszemben, hogy ez az útirány jó, és szabadjon azt mondanom, hogy én maximálisan elismerem a kormány erőfeszítéseit, és én azt kívánom, hogy ezen az úton haladjanak tovább, én a beszámolót korrektnek, jónak és elfogadhatónak tartom.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
