DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Kékkői Úr! Mielőtt rátérnék a tárgyra, nagy örömömre szolgál, hogy ilyen hosszan foglalkozott velem, többet idézett, mint az egész jelentés, és ez így helyes; mindig csak a klasszikusokat idézze, és ez talán előreviszi a gondolkodást is! Ha már ez a jelentés nem mond semmit, én legalább mondtam önnek, és ez örömmel tölt el. (Derültség.)
Ami a kritikáját illet, kedves jó Kékkői úr, ön azzal kezdte, hogy az ország földtulajdonosainak közel 80 százaléka egyhektárnyi vagy annál kisebb földtulajdonnal rendelkezik, ez a táblázat, amely ebben az anyagban szerepel, ezt mutatja. Az önök által előterjesztett és megszavazott - tudom, a 36-os kisgazdák, a belügyekbe nem akarok beleavatkozni -, egy másik kisgazdapárt által előterjesztett és megszavaztatott, úgynevezett részarány-tulajdonú törvény a földkiadó bizottságokról azt írta elő, hogy be kell jelentkezni 1994 áprilisáig (Francz Rezső: Március 23-áig!) vagy március 23-áig, hogy ki az, aki ki akarja méretni, és ki az, aki nem akarja kiméretni. Aki nem akarja kiméretni, jogvesztő határidővel megy a csapatba. Ebből a csapatból, kedves jó Kékkői úr, közel egymillió pici kis tulajdonocska maradt, akiket szépen húszasával be lehetett volna sorolni. Ez azt jelentette volna, hogy 8-10 hektáros, igazán szép és nagy birtokok alakultak volna ki húszfős, tizennyolc fős, tizennégy fős tulajdonosi közösséggel, ahonnan ezek az életképes birtokosok bármikor kiszabadulhatnak.
1995-ben ez a módosítás pont azt célozta, hogy akik nem akarták kiméretni, akik nem akartak és nem tudtak ezzel a kicsi, szinte jelképes területtel gazdálkodni, legalább egy olyan birtoknagyságban maradjanak, amit meg lehet művelni, amin meg tud fordulni egy normális erőgép.
(Az elnöki széket
Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Lehet, hogy nem jó, mert rossz törvénynek csak rossz következménye lehet, de mint klasszikus igazán szeretném, ha az ismertetésben és a rám való hivatkozásban lehetőség szerint ezek követnék a történelmi hűséget is úgy, mint ahogy ez az anyag teszi, amikor is megállapítja - ez is nagyon szép dolog, és végül is igazán értékelhető -, hogy mik azok a hibák, mik azok a hiányosságok, amelyek miatt az agrárgazdaság nemhogy nem tudott fejlődni, hanem bizony a mutatóit nézve romlott: mind a jövedelemtermelő képesség, mind az exportárbevétel, mind a vidék népességmegtartó ereje, mind pedig annak a hangulatnak a tekintetében, amiben a mezőgazdasági termelők dolgoznak.
Mit szokott ilyenkor tanácsolni az idősebb előd az utódnak? Azt, hogy "kedves barátom, ha beülsz egy székbe, akkor lehetőség szerint egy-két évig mindenért az elődödet vonjad felelősségre, utána a következő két évben hivatkozzál arra, hogy a külső tényezők így alakultak, volt árvíz, belvíz, aszály, muszáj, egyébként meg világpiaci helyzet, és a végén meg már úgy sem foglalkozik veled senki, mert vagy le leszel váltva, vagy ha bent maradsz, akkor meg már különösebb gond nincs".
(18.20)
Ez az anyag mint korszakában is egyedülálló... - hiszen hallottuk több felszólalótól, hogy ilyen anyag Magyarországon még nem készült. Örülök, hogy ezt azok mondták, akik nem voltak az előző parlament tagjai, mert ha olyan mondja, aki itt ült az előző időszakban is, akkor annak azt kellett volna válaszolnom, hogy egy kicsikét a memóriáját fel kellene frissíteni: 1997 tavaszán nagyon komoly, átfogó anyag készült, amely nemcsak így en bloc mutatta be az ágazatot. Nem tudom, ön mire mutogat, a miniszterétől kellene elkérni, Kékkői úr! Tizenegy kötetben készült el ez az anyag, a növénytermesztésre, az állattenyésztésre, a zöldség- és gyümölcstermesztésre, a borgazdálkodásra, az élelmiszer-feldolgozó iparra, mindegyikre külön a felméréssel, a beszámolóval és a jövőre vonatkozó elképzelésekkel együtt.
Én ezt Torgyán Józsefnek dedikálva adtam át, mint ahogy ő is adott nekem egy ilyen dedikált anyagot ezelőtt egy évvel, amely Szent Istvántól Mária Terézián keresztül egészen napjainkig viszi az ágazat helyzetét. Én azért nem tudtam ilyen történelmi távlatokban gondolkodni még akkor, amikor elkészítettük az 1997-es anyagot, de ő ezt külön kérte, és külön kapta meg. Talán megvan még nála, lehetséges, hogy valahol őrzi is mint relikviát, mint ahogy én őrzöm az őáltala dedikált, agrárstratégiáról szóló anyagot, és időnként könnyekig meghatódva szoktam ezt lapozgatni, mert tényleg olyan melegszívű az ajánlás: "Barátomnak, ügyvéd kartársamnak szeretettel, dr. Torgyán József'", és ez megható, hogy ebben a rideg politikai világban azért vannak emberi szavak, és ezek leírva is megjelennek egy-egy ilyen anyagnál. Valószínű, hogy Torgyán doktor is így őrizgeti azokat az anyagokat, amelyeket én adtam át neki 1997-ben. Ezeket, Kékkői úr, próbálja meg elkérni!
A másik ilyen anyag bizonyítottan Gyimóthy Gézához került, aki ezeken a tárgyalásokon végig részt vett, és egy hónaljnyi anyagot vitt ebből, azzal a szándékkal, hogy ezt el is akarja osztogatni a frakciótársai között. Remélem, meg is tette. Tehát műfajában nem egyedülálló unikum ez az anyag. Mindenesetre a törvény, a hatályos törvény előírásai szerint valóban ez az első anyag, amely az 1997. évi CXIV. törvény szellemében, de nem annak megfelelően készült. Ugyanis, mint ahogy erre már többen hivatkoztak, ez a törvény határidőket is előír erre a beszámolóra vonatkozóan.
Meg kellett volna már csinálni az elmúlt évben is, de az elmúlt évben arra hivatkoztak, hogy van egy kormányhatározat, amely kimondja, hogy az első beszámolóra 1999-ben kerüljön sor. Igaz, ezt a kormányhatározatot nem önök hozták; ezt még a mi kormányunk hozta. De ez a kormányhatározat, ha tetszik, ha nem, ellentétes ennek a törvénynek a rendelkezéseivel, és ha jól tudom, a törvénynek a rendelkezéseit kormányhatározat nem bírálhatja felül, tehát meg kellett volna csinálni, függetlenül attól, hogy ezt a kormányhatározatot még nem az önök miniszterelnöke írta alá. Ez kétségtelen tény. No de, tekintsünk ettől el!
Elkészült ebben az évben ez a jelentés, kicsit késve, mert az Országgyűlésben időközben már benyújtásra került az 1999. évben esedékes 2000. évi költségvetés előterjesztése. Így aztán van egy kis időzavar közöttünk, mert egyesek arról vitatkoznak ebben a Házban most már hetek óta, a sajtón keresztül kiváltképpen nagy előszeretettel, mennyi legyen az a támogatás, amelyet az agrárgazdaság megkaphat a következő évre. De még mindig nem tudjuk, hogy mi történt az előző időszakban, hiszen az előttünk lévő jelentés elfogadására az Országgyűlés még csak most kezdi megtenni az első lépéseket úgy, hogy a mezőgazdasági bizottság kisegítette a kormányt, ahogy azt az elnök úrtól hallottuk, egy határozati javaslattal.
Ugyanis ennek a beszámoló jelentésnek nem volt kormányzati előterjesztése, hogy gyakorlatilag milyen határozatot vár az Országgyűléstől ezen anyag kapcsán. Egy sor sem volt hozzá; be volt nyújtva, hogy "az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről". Hogy aztán ezzel mit kezdjen az Országgyűlés, talány. Úgy tűnik, a jogi előkészítés színvonala bizony ezt hozza magával, hogy az agrár végzettségű elnöknek kellett eszébe jutnia, hogy gyerekek, valami baj van - mert hát mit döntsön a bizottság erről? Mit ajánljon az Országgyűlésnek?
De megoldódott a probléma, mert Orosz úr is segített, aki az előző ciklusban a bizottság elnökeként jogászi tevékenységet kifejtett; megszövegeződött egy határozati javaslat, amelyben kormánypárti képviselők kérték - sőt, egy picit talán igazolni látszik az ellenzék néha talán nem túl korrekt kritikus szelleme -, miszerint kívánatos lenne, ha a kormány az agrárstratégiát előterjesztené - mert ezek szerint nincs! Mert eddig úgy tudtuk, hogy van, de most kiderült, hogy tényleg nincs, mert ezt most megerősítette ez a határozati javaslat is. Jó lenne, ha lenne, és ennek a stratégiának a keretei között próbálnánk meg gondolkodni arról, hogy mi legyen a 2000. év költségvetése, és nézegetnénk azt, hogy mi is legyen ezzel a beszámolóval. Mert ez a beszámoló a célok és intézkedések között olyan dolgokat is felsorol, amelyek egyszerűen nem fedik a valóságot. Azt mondja: "Mit örökölt a kormány? A mezőgazdaság szerkezetátalakításának halogatását."
Na most ez a szerkezetátalakítás-halogatás, úgy tűnik, szándékos volt, és ez a szándék változatlanul fennmaradt, mert semmiféle szerkezetátalakítási kísérletet az utóbbi másfél évben nem tapasztaltunk; de ha önök tudnak ilyenről, akkor szóljanak, mert erre nagy érdeklődéssel tartunk mi is számot. Ugyanis a támogatási rendszer gyakorlatilag, ismételve a korábbi évek szerkezetét, folytatta a pénz felhasználását azzal, hogy most más politikai köröket célzott meg, és egyáltalán nem vette figyelembe a nevezett törvény - az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény - azon előírásait, amelyek azt mondják, hogy ebben a gazdaságban bizony el kell különíteni a szociális jellegű támogatást a piacorientált agrárfejlesztési támogatási rendszertől. Ez sajnálatos módon nem jelent meg.
Azt írja továbbá az anyag: "A több termékkörben - búza, kukorica, sertés, tej, alma, szőlő-bor - jelentkező, esetenként mesterségesen gerjesztett piaci zavar is nehezítette a munkát." Hát, akkor ez a mesterséges gerjesztés még tovább tart, mert ha jól tudom, itt sertésügyileg némi probléma van, már ahogy egyes gazdáktól hallom - de ha ez nem így van, akkor nyugodtan cáfolják meg -, és ha úgy tetszik, a tej sem hozza azt a szintet, mint amit el lehetne várni. Csak most azt nem tudom, hogy kik azok a sötétben bujkáló ellenforradalmárok, akik mesterségesen gerjesztik ezt a zavart, mint ahogy ezt az anyag írja, és nyilván az előző kormányra vonatkoztatja.
A természeti katasztrófák esetében megpróbálom objektíven venni, hogy ez talán nem mindenben az előző vezetés hibája, de a "termékértékesítési nehézségeket kihasználó, politikai célú zavarkeltés" feltételezhetően már az előző kormánynak van címezve, amit nyugodtan meg lehet erősíteni azzal, hogy bizony amikor 1997 februárjában különböző tüntetések és úttorlaszok kezdődtek ebben az országban, akkor annak semmiféle politikai célzata természetesen nem volt. Az ebben a Házban felszólaló képviselők valamennyien elhatárolódtak ezektől az akcióktól, jelezvén, hogy a megoldás nem ez - kivéve egy-két kisgazda országgyűlési képviselőt, akik a blokádok szervezésében a tévéhíradó, illetve az akkor induló, úgynevezett piaci orientáltságú magán-tévétársaságok kamerái előtt hirdették az igét. De ennek semmiféle politikai célzata nem volt, egyszerűen a nyomor iránti szolidaritás vezérelte ezeket az embereket, a támogatók körét, nagyon helyesen.
Aztán azt írja a 101. oldalon: "Az agrárköltségvetés determinációkkal terhelt, csaknem üres kasszája." Na most itt viszont meg kellene nézni, hogy mennyivel vette át az ágazatirányítás a kasszát 1998. július 1-jén. Mert nekem megvannak az adatok, amelyeket a miniszter úr írt alá. És időarányosan vette át. Több mint 60 milliárd forint volt akkor még a kasszában. Úgyhogy ez a "csaknem teljesen üres" nem stimmel, pénzügyileg sem. Meg kellene nézni, vagy olyan emberekkel kellene megnézetni, akik nemcsak politikai célzattal írnak le dolgokat, kiszolgálandó az elvárásokat, hanem a tényekhez is megpróbálják egy kicsit kötni magukat.
Utána azt mondja: "Az 1,6 milliót meghaladó elintézetlen bejegyzési kérelem a földhivataloknál, kárpótlási ügyek elhúzódása." Ami a kárpótlási ügyek elhúzódását illeti, 1998-ra már nem volt olyan kárpótlási ügy, amely a minisztérium kompetenciájába tartozó területek kimérését jelentette volna. Ahol kárpótlási probléma volt, az bírósági szakaszban volt, öt vagy hat helyen, ezt tényleg nem tudom megmondani, de a minisztérium, tisztelettel jelentem önöknek, 1996 augusztusára valamennyi kárpótlási határozatot kiadott, és 1997-re a kárpótlási földalapba tartozó földek bejegyzése is megtörtént, még egyszer mondom - kivéve azon helyeken, ahol bíróság előtt van az ügy, mert még most is van ilyen! Nahát azt már azért ne tessék az előző kormány bűnéül fölróni, hogy a bíróságokat nem kergette korbáccsal - mint ahogy most vannak erre kísérletek egy-két helyen -, hogy hozzon már ugyan ítéletet gyorsan, és lehetőleg olyat, amely megfelel a mi szájízünknek is!
(18.30)
Ilyet nem tettünk, és kétségtelenül igaz, hogy ez egy-két kárpótlási ügy elhúzódásához vezetett.
Az 1,6 millió ügy nem mezőgazdasági természetű ügy volt, barátaim! Összességében nem volt 1,6 millió ügy, nemhogy az elintézetlen ügy lett volna ennyi! Ha ebbe beleszámítjuk a fővárosi földhivataloknál valóban felgyülemlett belterületi ingatlanátírási problémákat, amelyek még a hatvanas évek óta húzódnak - egy-két lakótelep nem is szerepelt az ingatlan-nyilvántartásban, ezek még most is úgy szerepeltek, mint beépítetlen telkek, mert voltak ilyenek itt a fővárosban! -, akkor ez az 1,6 millió közel áll az igazsághoz. De ezt mezőgazdasági ingatlanként feltüntetni enyhén és finoman szólva csúsztatás, ami az ember békés idegrendszerét néha borzolgatja, de úgy van vele, hátha lesz még arra mód, hogy ezeket később igazolásképpen esetleg számon kérhesse.
Ezzel szemben írja az anyag: "a feszültséget az FVM a kormány segítségével megoldotta" - mind a 18 problémát - "...ezzel együtt a napi feladatokat is elvégezte. Erőteljesen fokoztuk az agrárdiplomáciai tevékenységet." Tény, hogy a miniszter urat hébe-hóba látjuk, esetleg reptéri átszállásai alkalmával, mert az agrárdiplomácia megköveteli a legmagasabb szintű nemzetközi részvételt Kubától Vietnamig.
Apropó, eszembe jut marokkói útjának sajtótájékoztatója, ahol - tényleg örül az ember, ha ilyet hall - több millió tonna búza értékesítésére van közvetlen kilátás; marokkói barátaink jelezték Tunéziával együtt a magyar tejipari termékek iránti érdeklődésüket, és innentől kezdve ez a komolyan fizetőképes piac - nem barterről van szó, hanem cash-ről - be fog indulni. Jó lenne, ha látnánk, mert akkor az exportárbevételnél nem olvashatnánk olyan adatokat, amelyeket az Agrárgazdasági Tanács megírt ehhez az anyaghoz, nevezetesen, hogy 700 millió USA-dollárral csökkent és 1999 első félévében további csökkenése mutatkozik az exportárbevételnek. Meg kellene nézni, hogy az agrárdiplomácia hoz-e annyit, mint a repülőjegyek ára, vagy sem, mert nem haszontalan a takarékos gazdálkodás sem.
Piacot tártunk fel az exporttermékeknek - ez egybeesik azzal, amit elmondtam. 2 millió tonna búza exportja megtörtént - ez igaz, de az egy másik kérdés, hogy milyen áron és mekkora állami támogatással; mert sajnálatos tény, barátaim, hogy a magyar búzát lehetett az elmúlt évben a világpiacon a legolcsóbban beszerezni. (Kapronczi Mihály: A világ legjobb búzája!) A világ legjobb búzája, jegyző úr; köszönöm szépen, hogy tetszett segíteni, ez valóban így igaz.
Tehát ilyen eredmények biztosan voltak, ez nem vitatott, semmi gondom vele, csak a tényszerűség az, amit hiányolni lehet.
Annak a jelentésnek, amit az Agrárgazdasági Tanács beterjesztett, egy-két mondatát idézem, tekintettel arra, hogy az államtitkár úr beajánlójában ugyancsak elővette ezt az anyagot.
A 2. oldal második bekezdésének első felét az államtitkár úr fölolvasta; én fölolvasom a második felét: "Belső tényezőként a kedvezőtlen tendenciákat erősítette fel, hogy alapvető kérdésekben nem került betartásra az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény."
Az első mondatot a 3. oldal b) pontjából is felolvasta; én fölolvasom a másodikat: "Ez a tendencia" - itt az agrárolló nyílásáról van szó - "1999 első félévében felerősödött, az első hat hónapban előzetes kalkulációk szerint a nyílás meghaladta a 10 százalékpontot. Az ágazat az árjövedelem javulása helyett egyre növekvő árveszteségeket szenvedett el."
Aztán tovább folytatódik itt az Európai Unióhoz való csatlakozás jegyében a GDP-alakulás. Ennek is elhangzott az első mondata, én fölolvasom a másodikat: "Megállapítható tehát, hogy a költségvetési támogatások változása nem javította érdemben a tőke- és munkajövedelem esélyegyenlőségét. E tendencia folytatódott 1999-ben is azáltal, hogy az agrárgazdaság költségvetési előirányzata csak a reálértéken tartásnak felelt meg, a GDP-növekedésével arányos emelkedéstől kis mértékben elmaradt."
A 4. oldalon ugyancsak az első bekezdés harmadik mondata: "Az Országgyűlésnek tehát évente át kell tekintenie a mezőgazdaság nemzetgazdaságban betöltött helyét, szerepét, és ennek tudatában kell döntenie a költségvetés és az adótörvények ágazatot érintő kérdéseiben."
Tovább már nem is olvasgatom ezeket a félmondatokat. Amit utoljára fölolvastam, megpróbáltam egy hónappal ezelőtt az önök figyelmébe ajánlani, amikor a költségvetési labdajáték elindult, és az agrártámogatás nagyságrendjéről beszélgettünk. Ahhoz, hogy valamihez pénzt rendeljünk, először tényleg döntsük el, hogy az adott ágazattal mit akarunk, mit várunk el tőle és milyen feladatokat tűzünk ki elé. Ezt az Agrárgazdasági Tanács egyébként nagyon helyesen állapítja meg. Még egyszer mondom, '97-ben ezt megcsináltuk; aztán jött egy kormányváltás, természetesen más koncepcióval, más fordulatszámmal, más értékrenddel, ami természetes. Az ágazat négyévente nehezen bírja el a politikai váltásokat, de most már lassan kezd hozzászokni, és leépül arra a mínusz szintre, amely szinten már nem nagyon zavarja, hogy itt négyévente mit mondanak az ágazatról; elvan, vegetál egy kicsit, aztán majd lesz valahogy. Egyébként tőkeerős vállalkozók - nem mindig magyar nyelven beszélve - azért szépen jönnek és vállalkoznak, mert őket meg ez az egész nem fogja különösebben érdekelni. Csak nehogy elkéssünk, és azt vegyük észre, hogy az úgynevezett magyar parasztjaink abba az aggodalomba, amit mi itt értük érzünk, és ebbe a tevékeny gyámolításba lassan belehalnak; pedig a kevesebb több lenne - szokták időnként mondogatni. Hogy jót is mondjak, ez a jelentés valóban tényszerű, és olyan adatokkal támasztja alá ezt a siralmas helyzetet, amelyeket nehéz lenne vitatni.
Szomorúan vesszük, hogy még mindig nincs meg az az együttgondolkodási igény, amit bizonyos politikusok időnként szoktak hangoztatni, hogy ebben az ágazatban valóban akkor lesz valamiféle előrelépés, ha a politikai szembenállást fölváltja a szakmai együttgondolkodás igénye. Ezt nagyon szeretnénk. Erre csak egy példával reagálok - mert persze nem mindenkire van szükség ebben a munkában a szakmai együttgondolkodásban sem, ezt meg lehet érteni, csak akkor meg kell mondani, hogy kik azok, akikkel együtt gondolkodunk, akikre hallgatunk, és kik azok, akikre nem -; a miniszter úr 1998-ban azt mondta, hogy ő mind a hat parlamenti párttal havonta, aztán később módosította, negyedévente le fog ülni, és az agrárügyeket meg fogja beszélni.
Egyszer megkérdeztem tőle itt a plénumon, hogy ha a hat párt gondolt, akkor ebbe beletartozik-e az SZDSZ, mert az elmúlt másfél évben egyetlenegyszer kellett bemenni a minisztériumba ilyen jellegű hívásra, amikor is Tamás Károly közigazgatási államtitkár úr arra volt kíváncsi, hogy mennyi legyen a túlsúlyos disznó olyan ára, amit a felvásárlónak ajánlunk vagy később megkövetelünk, és ha nem fizeti ki, akkor becsukjuk a boltját, fölnégyeljük, egyébként meg kizavarjuk őket az országból.
Mi úgy gondoltuk a mezőgazdasági bizottság elnökével és Glattfelder Béla fideszes országgyűlési képviselővel akkor még egybehangzóan - remélem, ez azóta sem változott -, hogy ez nem olyan súlyú probléma, amelyben hatpárti egyeztetést kellene összehívni, mert ez minisztériumi kompetencia, ott el kell dönteni. Ez nem stratégiai kérdés, nem olyan dolog, amelyben valóban ágazati megoldásokra van szükség; ez egy taktikai lépés, ennek ódiumát a minisztériumnak kell viselni, és nem szabad arra hivatkozni, hogy itt hatpárti megegyezés volt arról, hogy a túlsúlyos disznóknak mennyi legyen az átvételi ára. Eltöltöttük ott ezt a kedélyes délutánt, végül is nem lett semmiben megállapodás - és azóta bennünket senki nem keresett. A többi pártot lehet, hogy keresték, bennünket nem.
Ezt csak azért mondom, hogy hatpárti egyezségre, utalásra az ágazat gondjai megoldásának vonatkozásában nem szerencsés hivatkozni akkor, ha ez nem valósul meg.
(18.40)
Ha erre nincs szándékunk, akkor azt meg kell mondani! Az sem probléma! Meg kell mondani, hogy mi vagyunk kormányon, mi vállaljuk a kormányzati felelősséget, mi fogjuk elkölteni azt a pénzt, amit az Országgyűlés az ágazat fejlesztésére megszavaz - ebbe beleszólást az ellenzéki pártoktól nem kérünk, és nem is tűrünk. Rendben van, ezzel nincs gond, de akkor majd esetleg ezzel a felelősséggel kell szembenézni a problémák megoldásában is, és akkor nem kell ellenzéki pártokat is bevonni, ha valami probléma van, és a felelősséget áthárítandó, mindenféle álmegegyezést kiprovokálni.
Nem hiszem, hogy csak a sértődöttség beszél belőlünk, amikor azt mondjuk, hogy ezzel az előttünk fekvő anyaggal bizony nem lehetünk elégedettek. Sokan mondhatnák, hogy keserű a szőlő, most már nem ültök ott, öreg, és ilyenkor már megy a síbolás, mert kritizálni könnyebb. Igen! Kritizálni valóban könnyebb. Én ezt éreztem egypár évig azok részéről, akik most kénytelenek elviselni a kritikát. Akkor ők voltak azok, akik kritizáltak, és megpróbáltunk egymással szemben vagy egymás mellett beszélgetni.
Nagyon örültem volna, ha ez az agrárgazdasági beszámoló arról szól, hogy azt a törvényt, amit az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országok közül egyedül Magyarország volt képes megalkotni, és olyan konszenzussal alkottuk meg, kedves jó barátaim, amely bizony minden párton belül feszültséget okozott, mert a pártok sem voltak egységesek, hogy valóban adjunk-e egy ágazatnak egy ilyen garanciát, még az SZDSZ-en belül is volt vita erről - (Bauer Tamás felé:) ugye, Tamás? (Derültség.) -, mégis elfogadtuk, átment ez a törvény, konszenzussal ment át, hogy na, barátaim, innentől korlátozódik a politikai árokharc - nem tudom, hogyan szokták mondani -, az abszolút kemény szembenállás, mert megvannak az alapparaméterek, ami működteti az agrárgazdaság támogatási rendszerét, irányítja a költségvetési támogatást, és amely az elvárásokat megfogalmazza mind a vidék, mind pedig a hatékony piac- és üzemszerű termelés irányában.
Na de nem ez történik! Nem ez történik, mert az ágazatban bizonyos politikai választói akaratnak való görcsös megfelelés motivál egyes döntéseket. Ez az, ami sajnálatos módon az idők folyamán mindig visszajön, és mindig meg fog jelenni ilyen jelentésekben, hogy igen, nem kapja meg a támogatást az, aki csak kiegészítő jövedelemszerzés-képpen akarna gazdálkodni, mert ő is gondban van, sőt időnként ő zavarja a piacot, és az, aki főhivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytat, semmiféle egyéb jövedelme nincs, és megpróbál minőségi árut termelni, nem kapja meg az állami védelmet ahhoz, hogy a minőségi árujának az esetleges piaci zavar miatti jövedelemcsökkenésénél mire számíthat.
Ez az előterjesztés a garantáltáras rendszert is bírálja. És mit csinál? Az agrárrendtartási törvény módosításával változatlanul fenntartotta úgy, hogy a garantált ár állami beavatkozási rendszerét gyengítette. Gyengítette az előzőhöz képest, kevesebb lett. Egyébként ez nem probléma, félreértés ne essék! A bizottsági ülésen is elmondtam, hogy semmiféle gond nincs azzal, ha a garantáltáras rendszert át akarjuk váltani az irányárasra - csak akkor csináljuk meg! Mert hogy most gyengítem a garantáltárasat, és emellett az irányáras rendszert nem építem ki, ez bizony az jelenti, hogy szerencsétlen termelő még mindig - sőt egyre inkább - ki van szolgáltatva a piaci áringadozásoknak, és erre még rázúdítok egy kis politikai lózunggal olyan "termelőket" is, akik azt hiszik, hogy állami védelmet kapnak, ha termelnek, és elkezdenek előállítani olyan termékeket, amelyeknek valójában nincs piacuk.
Beszélnek itt a kvótákról, hogy az Európai Unió kvótáinak meg kell felelnünk. Ez így igaz, meg kell hogy feleljünk. De tudjuk-e azt, hogy kik azok a piaci szereplők, akiknek ezt a kvótát majd le lehet osztani? Tudjuk-e, hogy a minőségi paramétereket hogyan és milyen feltételekkel tudjuk tőlük számon kérni? Nem tudjuk, mert ez a kormány sem mer hozzányúlni ahhoz a rendszerhez, amihez mi '96-ban megkíséreltünk, de '97-ben visszavonultunk a tüntetések hatására; a kormány nagyon sok intézkedést visszavont. Egyébként akkor nyújtottam be a lemondásomat, amit az akkori miniszterelnök nem fogadott el - nagy sajnálatomra, mert most még inkább bírálhatnék. Igenis, 1997 óta megint elvesztegettünk két évet, és most már a harmadik évnél tartunk. Ha megnézzük, hogy a magyarországi mezőgazdasági termelésnek milyen regisztrációs és milyen fegyelmi rendszere, milyen visszaigazolt kontrollrendszere van, akkor azt látjuk, hogy semmilyen nincsen azok vonatkozásában, akik a leginkább rászorultak, a legkisebbek, a legkönnyebben sérülékeny piaci szereplők. Nincsen semmilyen, sőt mi több, még időnként azt a rendszert is mozgatjuk, amely ennek az ellenőrzésére lenne hivatott! Itt a gazdajegyzői hálózatra gondolok, amiből most falugazdászként ismételten egy másfajta adminisztráció nőtt ki.
Nem akarok vészjósló bagoly lenni, vagy micsoda, károgó varjú, de nagyon szépen kérem - még akkor is, ha ez bizonyos politikai körökben ellenérzést vált ki -, hogy a magyar agrárium érdekében, a magyar vidéken dolgozó igazi, jó értelemben vett paraszt érdekében próbáljuk meg végre az agrárirányítást, az agrárellenőrzést, az ehhez kapcsolódó - itt le van írva - társadalombiztosítási és adózási szabályokat megalkotni úgy, hogy ebbe a rendszerbe csak azok tartozzanak bele, akik vállalják, hogy az állammal szemben az elszámolási kötelezettségüknek eleget tesznek, a bevallási kötelezettségüknek eleget tesznek - már arra vonatkozóan, hogy mit termeltek, milyen minőségben, hova értékesítették -, és képesek arra, hogy ezzel az áruval a versenyképes piaci kihívásoknak megfeleljen.
Ha változatlanul meghagyjuk ezt az áltámogatást, ezt a "mindenki megélhet ezen a piacon" című játékot, mint az úgynevezett professzionális ligában a labdarúgásban itt Magyarországon, akkor - nem árulok el nagy titkot - a nemzetközi élvonalból könnyen kiszorulhatunk, illetve nyitott piacok esetén a magyar mezőgazdaság termelőire nem fog fényes jövő várni.
Nagyon jó lenne - ezzel tényleg befejezem -, ha ebben a Házban e beszámoló kapcsán egy picikét elgondolkodnánk, és elkezdenénk az egymásra mutogatás helyett egy olyan együttműködést, akár a minisztérium koordinációjában, amely az Európai Uniós felkészülést segíti, az ágazat termelőinek iránymutatást ad, és ehhez megfelelően ellenőrzött pénzügyi kereteket is biztosít. Én ebben egyébként még mindig bízom, és kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy legyenek szívesek ebben partnerként együttműködni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
