DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Jelenleg az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentésnek, valamint az ennek elfogadásáról készített bizottsági országgyűlési határozati javaslatnak folyik az együttes általános vitája. Erre azért hívom föl mindannyiunk figyelmét, mert ennek a jelentésnek a kapcsán igazán teátrális, de azt hiszem, nem helytelen megnyilatkozások voltak.
Ennek az együttes általános vitának a keretében három témáról szeretnék beszélni: magának az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénynek a betartásáról - hiszen maga a jelentés is ekként került ide -, magáról a jelentésről, illetőleg az országgyűlési határozati javaslatról.
Elöljáróban azzal kezdem, hogy én magam nagy örömmel vártam ezt a mai napi parlamenti vitát, hiszen ez az első olyan alkalom, amikor az agrárgazdaság fejlesztéséről még 1997-ben elfogadott törvénynek a parlamenti gyakorlatba vétele bekövetkezik. Rendkívüli örömmel tölt el az, hogy hasonlatosan az 1997 áprilisában megtartott Nemzeti Agrárkerekasztalhoz, ahol az agrárgazdasági ügyeket illetően teljes konszenzus alakult ki a résztvevők között, most is konszenzus látszik abban a kérdésben, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény feltétlenül fontos, azt be kell tartani. Azért is örülök ennek, mert végül is a nagy egyetértés után, amikor a konkrét szavazásra került sor 1997-ben, magát ezt a törvényt a szocialista frakció szavazta meg - talán egy-két kósza szavazat volt még mellette -, a jelenlegi kormánypártiak és elődeik szavazataikkal nem támogatták. De nem ez az érdekes, hanem az az elhatározott szándék, ami az itteni vitában is megjelent, hogy lényegében minden egyes parlamenti párt elkötelezte magát amellett, hogy ennek az agrárügynek a kezelésében fontos dolog végrehajtani ezt a törvényt.
Magának a törvénynek a célja az volt, hogy a mindenkori kormányokkal szemben, amelyek egy kicsit hajlamosak a dolgokat költségvetési szemüvegen keresztül nézni, nyújtson védelmet az agrárgazdaság szereplőinek, ezen keresztül a vidéknek, és teremtse meg ennek a törvényes garanciáit és az ehhez szükséges nyilvánosságot az Országgyűlésen keresztül.
(20.10)
Éppen most vagyunk itt, az Országgyűlés nyilvánossága előtt kell számot adni arról, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben megfogalmazottakat ki hogyan gondolja betartani és végrehajtani. Itt rögtön elég komoly problémákkal állunk szemben. Azért állunk komoly problémákkal szemben, mert miközben még itt a mostani parlamenti vitában is minden oldalról, értelemszerűen a kormánypárti oldalról is a törvény betartásának a fontosságát hangoztatják, és maga a jelentés benyújtása is ezt tükrözi, mintha betartanák, lényegében azt lehet mondani, hogy az 1998. év második fele, magyarán: a most kormányon lévő kormány megalakulása óta folyamatos törvénysértésben van a kormány. Egészen egyszerűen nem tartja be ezt a törvényt.
Emlékeztetőül: az 1999. évi költségvetés benyújtásakor éles vita alakult ki, hogy vajon mennyiben teljesíti a '99. évi költségvetés a már sokszor emlegetett '97. évi törvénynek azt az előírását, hogy bizony növelni kell, mégpedig reálértéken, a nemzeti össztermék növekményének megfelelően az agrártámogatásokat. Az ellenzék azt állította, hogy nem, maga a kormányfő időnként olyan kijelentésre is ragadtatta magát, hogy nemhogy betartja, hanem meg is haladja, mert 150 százalék, majd itt, a Ház falai között kiderült - miniszter úr mondta el, aki most nincs itt -, hogy csak 83,4 százalék. Tehát nem tartották be a törvényt.
De a mostani 2000. évi költségvetés benyújtásánál már arra sem fektetett súlyt a kormány, hogy megpróbálja elhitetni a számokból el nem hihetőt, miszerint mégiscsak megadják, ami a gazdákat, a gazdálkodókat illeti. A kormány saját számításai szerint is a törvényi követelményektől 2 százalékponttal elmarad a más számítások szerint egyébként is elégtelen agrártámogatás. Két kemény esztendő költségvetése az, amikor nem tudott érvényesülni az egyébként oly hőn betartani áhított, agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény. Itt van igazából jelentősége és súlya annak az egyszerű megállapításnak, amely tartózkodásra ragadtatta a szocialista frakciót majd minden bizottságban, sőt minden bizottságban, ahol foglalkoztak ezzel a kérdéssel, ugyanis jelentősége van annak, hogy ezt mikor nyújtják be.
Képviselőtársaim, akik most megszólaltak, nagy tisztelettel hallgattam végig agrárelkötelezett megnyilatkozásaikat, de kérdezem én, hogy minden esetben ugyanennek az elkötelezettségnek volt-e a következménye az adótörvények során a szavazás.
Utalok egy-két olyan adótörvény-módosításra, ahol éles agrárellenesség jelentkezett az adótörvénynél. Erre és a költségvetésre kell hogy hasson ez a vita, de ma már nem tudhatni. Vagy tudhatni? Gondolják végig a képviselőtársaim! Nagyon nagy örömmel venném, ha azok - bár most párhuzamosan fut ez a két vita -, akik ebben részt vesznek és azok a frakciótársaik is, akik ma talán nincsenek itt, talán hallgatják a rádióban, esetleg meghallgatják önöktől, hogy itt mik hangzottak el, talán mégis megfontolják és támogatnak olyan, a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokat, amelyek e törvény végrehajtásában segítenék a kormányt; de engem nem ez érdekel, és gondolom, a képviselőtársaimat sem, hanem az, hogy ezen keresztül a gazdákat, a gazdálkodókat és a magyar falut.
Ez azért is lenne érdekes, mert itt egy nagyon fontos idődimenzió van. A '98. évi jelentés kapcsán el kell mondani: '98 is egy elpazarolt esztendő volt. '99 is ilyennek várható. Hogy mikor következik be az Európai Unióhoz való csatlakozásunk, bizonytalan, de én remélem, hogy bekövetkezik. Ez a reményem csak akkor valós, és akkor igazi, ha erre felkészült agrárgazdasággal érkezik oda az ország. Márpedig ha a felkészülésre nem adunk elegendő időt, amihez természetesen pénz kell, amihez természetesen a költségvetés megfelelő kezelése kell, akkor bizony legfeljebb papolhatunk arról, hogy mi akarjuk az agrárgazdaság felkészülését, és nem fog tudni felkészülni.
Jó lenne, ha a jövő évi támogatások kialakításánál egy megnövekedett forrás mellett a tárca díjazni tudna a támogatásnál olyan szempontokat is, hogy, mondjuk, a 2000. évi támogatás egy program első éve legyen, hogy legyen szektor- és ágazatsemleges a támogatás. Itt arról is szó van, hogy a pénzösszegek egy jelentős részét majd helyben döntik el. Nyilván korrektek is legyenek azok a bizonyos feltételek. Ehhez pedig az kell, hogy legyen elegendő pénz ahhoz, hogy egész évre kitartson, ne kelljen év közben - mint ahogy '99-ben és '98-ban is bekövetkezett - leállítani a támogatásokat.
A törvény a jelentés minden évben való benyújtását írja elő. Ez a jelentés - bár címében az 1998. évet tartalmazza - mégis egészen másról is szól. Ezt volt, aki előnyének, érdemének, mások hátrányának rótták fel. Én mindössze azt szeretném jelezni és mondani, hogy időnként a törvény pontos betartása feltétlenül hasznosabb, mint annak valamilyen okból való túlteljesítése. Ebben a jelentésben - ha jól emlékszem, talán valahol a 41. oldal környékén - már az 1999. évi agrártámogatás felhasználásáról is tájékoztatást kapunk. Remélem, a kormány és tárca nem úgy gondolja, hogy akkor ezzel megspórolta, és jövőre már nem kell benyújtania jelentést. Úgy gondolom, hogy erről még meglehetősen korai beszélni. De nyilván ezzel is összefüggésben van, hogy éppen ezért bizonyos dolgok kimaradtak. Márpedig a törvény nagyon pontosan fogalmaz a tekintetben, hogy mikről kell szólnia ennek a jelentésnek. Most itt talán - talán csak később térek ki a részleteire - elegendő annyit mondanom, hogy a főbb agrárpolitikai célok megvalósulásának állásáról, állapotáról nem találni megállapításokat.
Sokan többféle oldalról megközelítve tették hozzá - ez talán a kormány legsúlyosabb mulasztása -, hogy még mindig nem nyújtotta be a kormány a középtávú tervét. Mindezek a tulajdonképpen formainak tűnő törvénysértések együttesen tökéletesen kiadják azt a végeredményt, amelynek az összes hátrányát elszenvedik az agrárgazdaság szereplői, nevezetesen, hogy éppen - az Agrárgazdasági Tanács összesített megállapítását szeretném idézni - "Összességében nem teljesíthetőek a törvényben előírt főbb, jövedelempozíciót javító célkitűzések, folytatódik, és megfelelő intézkedések hiányában felgyorsul az ágazat lemaradása, és ez végső soron azt eredményezi, hogy a magyar agrárgazdálkodók egy esetlegesen közeli uniós csatlakozás legfőbb vesztesei lesznek. A mezőgazdasági termelés csökkenése és a jövedelmezőség romlása már rövid távon veszélyezteti a nemzetgazdaság egyensúlyi pozícióit és növekedési esélyeit". A törvény betartása és be nem tartása tehát ilyen következmények közötti döntést jelent.
Magáról a jelentésről: sokan elmondták már, és csatlakozom azokhoz, akik úgy értékelték ezt a jelentést, miszerint annak az első tizenöt fejezete, valamint az ezeket alátámasztó mellékletei tulajdonképpen szakszerű munka termékei, és fontos, hogy megszülettek. Ugyanakkor ha az itt szereplő adatokat végignézzük, és tulajdonképpen politikai elkötelezettségünktől függetlenül próbáljuk meg elemezni, akkor rá kell jönnünk arra, hogy ez az 1998. évi jelentés, amely ebben a minőségében valóban az első, lényegében egy összesített vádirat a mintegy másfél évtizede folytatott egymást követő kormányok agrárpolitikájával szemben.
(20.20)
Mert máshogy nem alakulhatott ez ki, csak ha tartósan súlyos agrárpolitikai hibákat követtek el. Azt gondolom, ha ezt így belátjuk, akkor talán kevésbé helyezzük arra a súlyt, hogy melyik kormány követett el hibát. Úgy tűnik számomra, hogy azok közül akik eddig, mondjuk, az elmúlt másfél évtizedben kormányon voltak, mindenkinek be lehet nyújtani a számlát. De most nem is ez a feladat, nem is ez a célja a jelentésnek, hanem az, hogy nézzünk előre. Így nézve nagyon sok fontos részletet próbáltak meg képviselőtársaim kiemelni. Itt és most arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a jövőt illetően indokolt lenne a jelentésekben arra is kitérni, hogy a beszámolás időszakában vajon mennyire sikerült előrelépni az egyes ágazatok összehangolt vagy nem összehangolt, támogatott vagy nem támogatott programjainak a kidolgozásában.
Ugyanis lehet beszélni egyik-másik ágazat teljesítményéről, és lehet regisztrálni azt, és azután lehet azt mondani, hogy jó-jó, majd minden évben regisztráljuk. De ha tudomásul vesszük, hogy egyébként mindig csak úgy ad hoc módon történnek dolgok az ágazatokban, akkor valószínűleg nem jutunk előre. Arra gondolok, hogy számtalan olyan kis és nagyobb ágazata vagy alágazata van a mezőgazdaságnak, amely rendelkezik fejlesztési programokkal, és e fejlesztési programokat azért indokolt megjeleníteni e jelentésekben, hogy például azt is össze lehessen hasonlítani, hogy a támogatási rendszer e programokat tudta-e, és mennyiben tudta hatékonyan támogatni.
Azt gondolom, hogy függetlenül a magyar agrárgazdaság szereplőinek tényleges anyagi lehetőségeitől, az agrárgazdaság a világon mindenhol pénzügyi nehézségekkel küszködik, ezért tehát támogatják. Csak úgy megjegyzem, hogy a norvég és a svájci parasztok nem nagyon kívánnának sohasem bemenni az EU-ba, hiszen ott jóval kevesebb támogatáshoz jutnának, mert a saját kormányaik, a saját gazdaságuk jelentősen nagyobb teljesítményéből majdnem kétszer annyira tudják dotálni őket, mint például az EU-ban. Nekünk az a külön tragédiánk, hogy a mai, meglehetősen kemény vitákkal kiküzdött támogatással is mintegy harmadát-negyedét tudjuk adni a magyar gazdáknak, gazdálkodóknak, mint amennyit kapnak ugyanezek a gazdálkodók az Európai Unióban. Ezért is szólt úgy a törvény, hogy legalább az Európai Unióhoz mért támogatottsági hátrányunkat csökkenteni kell.
Mindezt azért is mondom, mert természetesen vannak nemzetközi kötelezettségek, és ehhez képest én - legalábbis a jelentésben - nem találtam elegendő erélyt és erőt egy nagyon fontos intézménnyel kapcsolatban, az pedig a közösségi agrármarketing. Ennek ugyanis súlya, jelentősége és szerepe egy ilyen szétzilált termelésű gazdaságban még a nyugat-európai országoknál is fontosabb lehet a jövőt illetően.
A jelentésről szólva sokan elmondták már azt, hogy a 16. fejezet mindenféle körülmények között valahogy kilóg. Engedjék meg, hogy felolvassak. Ha lett volna időm, akkor többet is olvastam volna az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényből, mert időnként úgy vettem észre a hozzászólásokból, hogy ugyan mondják, hogy ezt fontos lenne betartani, de nem minden elemét ismerik. Ezért engedjék meg, hogy egy nagyon fontos elemét azért elmondjam:
"Az agrárgazdaságban az alábbi fő célkitűzéseknek kell érvényesülniük. - írja a 3. § (1) bekezdése. - A termelés versenyképességének javítása, a mezőgazdasági termelés és a piaci szabályok feltételeinek olyan alakítása, amelynek eredményeként elsősorban hazai termékekkel, megfelelő mennyiségben és minőségben legyen kielégíthető a lakosság élelmiszer-kereslete.
b) A nemzetgazdaság más ágazataihoz viszonyított esélyegyenlőség megteremtése, továbbá annak elősegítése, hogy az agrártermelésből élők arányos tőke- és munkajövedelmet szerezhessenek meg.
c) A kedvező agráradottságok, a viszonylagos előnyöket kínáló természeti és gazdasági erőforrások gazdaságos, exportorientált termelés szolgálatába állítása.
d) A jogszabályi előírásoknak megfelelő foglalkoztatás és jövedelemszerzés ösztönzésével hozzájárulás a vidék lakosságmegtartó képességének javításához.
e) A termelő tevékenység összhangba hozása a természeti környezet megőrzéséhez fűződő össztársadalmi érdekkel, az agrárgazdaság fenntartható fejlődésével.
f) A gazdaság emberi erőforrásainak fejlesztése, az agrárinnováció segítése."
Tehát nem igaz, hogy nincsenek célok. Nem igaz, hogy adott esetben öncélú a termelés koncentrációja, hogy nyakló nélkül engedhető. Hiszen e célokkal bizonyos szempontokból szembesülhet. De miért olvastam fel? Ugyanazok, akik azt mondják, hogy azt a törvényt be akarják tartani, úton, útfélen új célrendszert kívánnak megteremteni. Erről szól a 16. fejezet. E fejezetben nem erről, hanem a törvény 3. § (2) bekezdésének megfelelően, a jelentésben, az előbb felsorolt bekezdésben benne lévő célkitűzések megvalósulásáról kellene számot adni.
Bizony, ha nézzük, akkor olyan érdekes dolgokkal találkozunk, hogy nemhogy a jogszabályi előírásnak megfelelő foglalkoztatás ösztönzése volt a cél bizonyos agrártámogatásoknál, de sokkal inkább az, hogy megszüntetik a jogszerű foglalkoztatáshoz adott korábbi támogatásokat. Azt gondolom, hogy aki megszünteti az ilyen támogatásokat, nem gondolja komolyan, hogy ezt a célrendszert meg akarja valósítani. Mindazonáltal az is mondható, hogy erőszakolt, mindenáron való céltételezése mellett ez a fejezet sokszor köszönő viszonyban sincs a megelőző 15 fejezetben, és az azt követő statisztikai adatokban közölt tényekkel. Néhányat, csak az érthetőség kedvéért:
Az üzemszerkezetről sok szó volt. Tudjuk, hogy a kormány programja, az ezredforduló küszöbén címet viselő - ezt pontos így rögzíteni, mert lehetnek más dokumentumok is - döntően az egyéni és családi gazdaságokra helyezi a súlyt. Azt mondja, hogy a pici a szép. Majd az anyag megállapítja azt, ami ellen Rozgonyi képviselőtársam oly vehemensen tiltakozott a kihatásai miatt. Ennek egy elemére szeretnék utalni, ez pedig az, hogy a megfelelő mutatók összehasonlíthatóvá tételét követően az egyéniek már csak a termelési értékarányos jövedelmezőségi mutató tekintetében elsők, minden más mutató tekintetében a társas vállalkozások vezetnek.
Miért mondom ezt? Azért, mert a törvény maga megoldást kínál, csak oda kellene figyelni rá. Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény ugyanis a következőt mondja: "Az agrárgazdaságot döntően a magántulajdonon alapuló változatos üzemviszonyok jellemezzék." Tehát a kormány akkor járna el helyesen, ha tényleg be akarja tartani ezt a törvényt, ha nem az egyik vagy a másik - ezek szerint ráadásul közgazdaságilag nem is megalapozott - előnyben részesítésével, hanem a szektorsemlegesség biztosításával próbálná meg feladatát elvégezni.
Azután - ha már a köszönő viszonynál tartunk - a célok és intézkedések azt mondják, hogy az 1998. évi kormányváltás után a polgári kormány a törvény szellemében vette át az agrárgazdaság irányítását. Az előző ennek is illusztrálására szolgál. Azt gondolom, hogy ez a gondolat mindössze azt akarja takarni, hogy igen, ahogy az a mezőgazdasági bizottság ülésén az akkor még miniszterjelölt Torgyán József szájából elhangzott, nem kívánják hatályon kívül helyezni, sőt, működésük alapdokumentumaként, sőt, minimumaként tekintik ezt a törvényt.
(20.30)
Nem a törvény szellemét kellene a kormánynak felvállalnia egy jogállamban, hanem annak a végrehajtását.
A következő oldalon szerepel, ezt a sokak által már korábban emlegetett ügyet hozom elő én is, hogy erőteljesen fokozta ez a kormány az agrárdiplomáciai tevékenységet. Azt gondolom, ezen általánosságok helyett a célok és intézkedések között vagy el kellene ezt hagyni, vagy valós eredményt kellene elérni például a CEFTA-tárgyalásokon.
Kidolgoztuk, írják - nem tudom, ez most mire akar mutatni -, az agrárgazdaság, a vidékfejlesztés és a területfejlesztés stratégiai kérdései című előterjesztést, szerepel egy következő oldalon. Még egyszer szeretném jelezni, ezek szerint tudják, hogy még komoly tartozásuk van, de nem stratégiát, nem új célokat, hanem középtávú tervet kellene már régen az Országgyűlés elé terjeszteni. S akkor valószínűleg ez a vita is kevésbé lenne parttalan.
És akkor a gyöngyszem a 104. oldalon: azt írja, a stratégiai célok sikeres megvalósítása feltételezi, hogy az agrár- és vidékfejlesztés a következő évek költségvetésében prioritást élvez. Kérdezem én, miért pont a következő évektől, miért nem már a 2000. évitől? Képviselőtársaimnak is javaslom, hogy tegyék fel ezt a kérdést!
Azt írja, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény garanciát nyújt arra, hogy az agrárágazat céljaira és a vidékfejlesztés közvetlen támogatására a központi forrásokból folyósított összegek évről évre reálértékben növekedjenek - ezzel nagyon egyetértünk. A kormányprogram szellemében készült és konszenzussal elfogadott, stratégiába foglalt feladatok megoldása érdekében kéri a kormány - ezt azért olvasom fel, hogy Kis Zoltán képviselőtársam is választ találjon arra, amit keresett, hogyan is gondolta a kormány, hogyan kellene ezt a jelentést kezelnie az Országgyűlésnek -, hogy az első alkalommal összeállított beszámoló jelentést az Országgyűlés fogadja el, és támogassa a célok megvalósítását. Képviselőtársaim figyelmét szeretném erre felhívni; igen, a kormány tehát arra hívja fel az Országgyűlést, hogy a kormány által beterjesztett költségvetési törvényjavaslathoz képest egy jobb, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény követelményeinek megfelelő költségvetést fogadjon el. Talán egy kicsit furának tűnik, de ilyen ellentmondásoktól terhes ez a bizonyos XVI. fejezet.
Az országgyűlési határozati javaslatról, amit a mezőgazdasági bizottság fogadott el, a tartózkodások ellenére: az 1. pontjáról, amely úgy szól a javaslat szerint, hogy fogadja el az Országgyűlés az agrárgazdaság '98. évi helyzetéről szóló jelentést, egyértelműen bebizonyította ez a vita, hogy ez olyan sommás megállapítás, amely így nem tartható. Feltétlenül szükséges lenne annak az érzékeltetése, hogy az alapvető érdemi kérdésekben is szükséges, nem a '98. évi jelentés, mert ennek már nincs gyakorlati jelentősége, hanem a következő évek jelentéseit összeállítani.
Ezzel együtt is azt gondolom, ha a '98. évi helyzetről szóló jelentést egészében fogadja el az Országgyűlés, akkor csinál egy fából vaskarikát, hiszen a XVI. fejezet egy későbbi értelmezés esetén akár még középtávú agrárgazdasági tervnek is beállítható lesz, ettől rendkívül óvnám magunkat, éppen az időnkénti semmitmondása és a tényekkel való szembeállása miatt.
A 2. pont úgy szól, felkéri a kormányt, az agrárgazdaság... - ezt a bizonyos középtávú tervet nyújtsa be. Alapvető hiányossága, hogy nem szól arról, mikor. Jeleztem már az Európai Unióhoz való csatlakozással összefüggésben, hogy nincs idő. Ha sokat totojázik ez a kormány, akkor bizony ezzel a gazdák megélhetését veszélyezteti.
Ezért talán helyénvalóbb lenne, lehet hogy nem túl elegáns, ha nem egyszerűen a benyújtás tényére és szükségességére hívná fel az országgyűlési határozat a kormányt, hanem erre határidőt is szabna. Mikorra? Ez alapvető kérdés, hiszen, ahogy erről az Agrárgazdasági Tanács véleménye is szól, azonnali intézkedést igényelnek a kialakult folyamatok. Ebből pedig az következik, ha ennek a középtávú tervnek a benyújtására - az Országgyűlés akkor járna el helyesen - egy nagyon közeli, rövid határidőt tűzne ki.
Összességében, és ezzel szeretném zárni a hozzászólásomat, azt gondolom, az összes buktatója és bárdolatlansága mellett, ez az első parlamenti vita nagyon fontos lépés lesz. Valószínűsítem, hogy jobban meg fogják érteni egymást a patkó szemben lévő oldalán ülők is, hiszen végre adódik egy olyan lehetőség, amikor nem feltétlenül a nagygyűlések indulatával, hanem a képviselői munka felelősségével megtett hozzászólások, az érvek kereszttüzében lehet az agrárügyekről beszélni, és ez feltétlenül fontos.
Feltétlenül fontos azért, mert ha komolyan gondoljuk magunkat, akkor a magyar faluért, a magyar vidékért, az agrárgazdaságért nagyon sok teendőnk van. Én sem szeretem a külföldi példákat, de még most is őszintén jóindulatokat vált ki belőlem, amikor visszaemlékszem arra, hogy Berlin főpolgármestere hogyan beszélt a német agrárgazdaságról, annak az előnyeiről, az azért megteendő, szükséges intézkedésekről, és milyen boldog volt, amikor arról szólt, milyen csodálatos eredményeik vannak.
Azt gondolom, nem egyszerű álmodozás, ha abban reménykedem, hogy a rend, a gazdák érdekében való rend azt igényli, hogy juttassuk el ezt a kérdést abba az állapotba, teremtsük meg annak a lehetőségét, hogy aki magyar, a magyarságának az azonosságtudatához érezze hozzávalónak azt, hogy ebben az országban egy fejlett, jól működő mezőgazdaság van, és amikor a világban jár, s odatekint a polcra, azon találja meg a magyar mezőgazdaság termékeit is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
