KAPRONCZI MIHÁLY
KAPRONCZI MIHÁLY
KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentésről mindjárt elöljáróban megállapítható, hogy szemmel láthatóan sok és körültekintő munka eredménye. Sok információt tartalmaz, és különösen érdekes az egyéni és a társas vállalkozások összehasonlítása az ismertetett, viszonylag nagy reprezentációs felmérés alapján.
Ezek egy része új információ, amely szükséges ahhoz, hogy tíz év elteltével hiteles képet lehessen kapni arról, mennyire működnek rentábilisan az adott feltételek mellett a megmaradt, régi típusú szövetkezetek, a részvénytársaságok, a korlátolt felelősségű társaságok, a betéti társaságok, valamint arról is, mekkora területen gazdálkodtak ezek a különböző típusú gazdaságok 1998-ban.
A gazdaságokról egyértelműen megállapítható, hogy Magyarországon az egyéni gazdák jelenleg a termőföld 60 százalékán gazdálkodnak, az 1993. évi 27 százalékkal szemben. A magyar mezőgazdaságban döntő változás történt. Tény, hogy a régi szövetkezetek öt év alatt, a szociálliberális kormány által testre szabott pályázatok rendszeréből szerzett támogatás ellenére, jobb felszereltséggel és infrastruktúrával rendelkezve, termőterületüknek közel háromötöd részét elvesztették, részben a törvények következtében, részben szándékaik ellenére.
Ez azt bizonyítja minden egyéb mutatón túl, hogy a magyar parasztság is döntött, és az európai típusú kisgazdaságok mellett tette le a voksot.
(20.40)
Ezt igazolja az a tény is, hogy még az új formák is 2 százalékkal csökkentek ebben az időszakban. Ez a folyamat még nem állt meg, és az egyéni gazdálkodások térnyerése még növekedni fog, és ez demokratikus eszközökkel megfordíthatatlan folyamat. Az ország mindenkori kormányának tehát nincs más dolga, mint alkalmazkodni a földek tulajdonosainak akaratához, és olyan agrárpolitikát folytatni, amelyik elsősorban ennek a rétegnek a megerősödéséhez vezet. A jelentésben közölt felmérés, amely közel 900, igaz, átlag 60 hektár körüli magángazdaság adatait öleli fel, valamint megközelítőleg 300 társas vállalkozásét is, azt mutatja, hogy összességében az egyéni gazdaságok 1998-ban szerény mértékű hasznot hoztak, ez semmi mást nem bizonyít, mint hihetetlen vitalitásukat.
Miért állítom ezt? Ha összehasonlítjuk azt is, hogy honnan és hogyan indultak ezek a gazdaságok a szövetkezetekhez képest, mindjárt érthetővé válik az állításom. 1990-91-ben az új kistulajdonosok általában a szövetkezetből kivitt, már akkor is elavult gépekkel dolgoztak, és dolgoznak nagy részben ma is. Ehhez járultak még a minden állami támogatás nélkül vásárolt, NDK-ból behozott használt gépek. Igaz, hogy a demokrata fórumos kormány idején valamit segített az emlékezetes félmillió forintos vissza nem térítendő géptámogatás is, de 1994-től a pénzhiány miatt ez meg is szűnt, és ehhez is csak kevesen jutottak hozzá.
Az 1994-98-as helyzetet már sokszor ecseteltük. Rendkívül komplikált, hiteltámogatás jellegű pályázatok voltak a jellemzők, amely pályázatok a szövetkezeti lobbi által támogatott MSZP által érdekeiknek megfelelően voltak kiírva. Ezekhez a támogatásokhoz egy-egy kivételtől eltekintve nem lehetett hozzájutni a kistermelőknek. Az emlékezetes 1995-ös aszálykár-támogatás is, az 5,9 milliárd forint csak hitelelengedést és kamattámogatást jelentett, szinte csak a nagyüzemek számára. Hogy ez mennyire igaz, bizonyítja az a jelentés is, hiszen még 1998-ban is 86 százalékos a saját tőke aránya és a dinamikus eladósodási tényező is csupán 0,18 százalék.
Ismerve a bankok hitelnyújtási gyakorlatát és azt a tényt, hogy minden gazda tudta, hogy a magas kamatokat és a törlesztést kitermelni lehetetlen, gyakorlatilag hitel nélkül gazdálkodtak. Ezért pedig egyértelmű, hogy minden támogatást a szövetkezetek kaptak, két alkalommal pedig 50-50 milliárd forint különtámogatást is. Ha az értékesítési oldalt nézzük, látjuk, hogy a magántermelők nagy része felhajtók, közvetítők láncolatán keresztül jóval olcsóbb áron tudja értékesíteni terményeit a különböző felárakon, általában 10-40 százalék ártöbblettel értékesítő szövetkezetekkel szemben, akkor a papírforma szerint a gazdáknak már el kellett volna tűnniük a mezőgazdaságból. Ehelyett viszont éppen a viszonylagosan agyontámogatott szövetkezetek területe zsugorodott egyharmad részére.
A gazdák nehéz helyzetét jelzi az is, hogy míg a mezőgazdaságban foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete a jelentés szerint 1998-ban havi 47 500 forint volt, mármint a szövetkezetekben, addig az egyéni gazdaságokban kevesebb volt, mint 22 ezer forint. Úgy gondolom, ez az adat is bizonyítja, hogy a magyar gazda nem élhette fel jövedelmét, hanem önkizsákmányoló módon befektetett a gazdaságba.
A jelentés sajátosan értelmezi azt a tényt, hogy az egyéni gazdák kevesebb munkaerőegységgel végzik munkájukat, mint a társas gazdaságok, ahelyett, hogy megállapítaná, hogy a gazdák éjt nappallá téve, látástól vakulásig dolgoznak a gazdaság rentabilitásának érdekében kevesebb pénzért; az összehasonlításban úgynevezett korrekciós felszorzást végeznek, mely szerint olyan kép alakul ki, mintha ugyanannyi munkaerővel végezné a gazda a munkáját, mint a társas szövetkezet.
Az úgynevezett korrekciós táblázat nagyobb ráfordítást mutat a valósnál. Ez azonban nem valós. Ez az összehasonlítás ebben a formában annyira értelmetlen, mintha az egyéni gazdálkodók esetében számítanák ki, hogy milyen eredményt értek volna el a szövetkezeteknél ott maradt nagy teljesítményű gépekkel, szárítókkal, állattartó épületekkel és egyéb korszerű termelőeszközökkel. Bizonyára érdekes eredményre vezetett volna, és távolról sem látszana annyira nyitottnak az agrárolló.
Érdekes eredményre vezetett az egy hektárra jutó hajtóanyag, tüzelőanyag felhasználása is. Eddig mindenütt azt hallottuk az utóbbi öt esztendőben, hogy a nagy társas gazdasági táblákon mennyivel olcsóbb termelni, mennyivel kevesebb olaj fogy. Ez bizonyára így is van, csak az érthetetlen, hogy a kis táblákon dolgozó gazdák hogyan tudták a pazarlást úgy korlátozni, hogy hektáronként mindössze 10 300 forintot fordítottak hajtóanyagra, a szövetkezetek pedig 14 800 forintot. A gazdák teljesítményét mutatja, hogy üzemi tevékenységük eredménye hektáronként 11 ezer forint, míg a társas gazdaságoké 5100 forint. Nem tudjuk elfogadni azt az érvelést, hogy ennek oka a földbérleti díj, hiszen az egyéni gazdák is rendkívül sok földet bérelnek, általában 20 és 100 százalékkal drágábban, mint a társas gazdaságok.
A bruttó termelési értékek esetében igaz, hogy a társas vállalkozások a dupláját teljesítik az egyéniekhez képest, de ha megnézzük, hogy melyek azok az ágazatok, amelyekben jobbak, megállapítható, hogy az állattenyésztés és a mezőgazdasági szolgáltatások emelik meg ilyen mértékben a teljesítményüket, ehhez az eszközeik megvannak. Az állattenyésztés esetében ez természetes, mivel az ehhez szükséges rendkívül értékes infrastruktúrát örökölték az előző rendszertől, ez még több is lehetne, de sok helyen állnak üresen az állattartó telepek.
A mezőgazdasági szolgáltatásokból származó jövedelem és a 10 százalékkal jobb növénytermesztési eredmény oka szintén a jobb géppark, amelyet örököltek, illetve az előző kormány tőkeinjekciójából is vásároltak hozzá. Idetartozik még az, hogy a nem mezőgazdasági tevékenységből is komoly jövedelmük származik. Ha ezeket a tényezőket a kisgazdaságok adottságaihoz hasonlóan nem vesszük figyelembe, akkor a szövetkezetek nem 50 százaléka, hanem mind a 100 százaléka veszteséges lenne. A veszteségességben a jelentés szerint élen járnak a szövetkezetek, mert amíg csak minden tizedik betéti társaság veszteséges és minden nyolcadik részvénytársaság, a korlátolt felelősségű társaságok közül minden harmadik, a mezőgazdasági szövetkezetek közül minden második veszteséges, a jobb eszközellátottság ellenére is.
E jelentés alapján a Magyar Igazság és Élet Pártja véleménye szerint a jövőben mindenekelőtt az egyenlő feltételeket biztosító, kiegyensúlyozott belső piacot kell kialakítani. Másodszor: nagymértékben fokozni kell a termelési támogatásokat, elsősorban az egyéni gazdák esetében. Egyrészt azért, mert bebizonyosodott, hogy ez az ágazat állóképesebb és fejlesztésre alkalmasabb; másrészt mert az egyéni gazdálkodók jelentik a mezőgazdasági termőterület többségén gazdálkodókat; harmadszor: az Európai Unió is ezt a formát támogatja a legerősebben.
Végül, de nem utolsósorban ez a gazdaréteg a magyar társadalomnak, a magyar nemzetnek az egyik legfontosabb alapja. Támogatásuk így nemcsak gazdasági kérdés, hanem nemzetmegtartó jelentősége is van. Egy megfelelő infrastruktúrával ellátott, tőkeerős egyéni gazdaság megbízhatóbb a mezőgazdaságban minden más formánál.
A Magyar Igazság és Élet Pártja a mezőgazdaság általános helyzetének javítására az agrárollózárás híve. Ezt a megoldást javasolja a kormánynak és az Országgyűlésnek. A piac megfelelő szabályozása mellett csökkenteni kell a hatalmas, évi több száz milliárd forintos jövedelmezőségkiesést. Így lehet biztosítani az alacsonyabb élelmiszerárakat, ami az infláció alacsony szintjének megtartását segíti elő a gazdák tönkremenetele nélkül.
(20.50)
Az alacsonyabb élelmiszerárak más területen is előnyösek, lehetővé teszik a nyugdíjasok jelenlegi helyzetének javítását is. Ezen a módon megállítható a termeléscsökkenés, és az agrárexport nem fog kiesni a mezőgazdaság jövedelemtényezői közül, nem fog gyengülni a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlya az országban.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
