ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A maga nemében új műfaj mutatkozott be az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentéssel. Igazság szerint - ha nem is ilyen szemléletű tartalommal - erre 1989 óta szükség lett volna. Én nem óhajtok ügyrendi kérdésekről beszélni, de mindenképpen az elején meg kell jegyeznem azért azt, hogy ennek az anyagnak igen komoly súlya van, ez az anyag igen nagy érdeklődésre tart számot, ennek az anyagnak igen nagy nyilvánosságot kellene kapnia, és bizony ilyen körülmények között mégiscsak elgondolkodtató az, ha egy ilyen ügyet szinte suttyomban tárgyalunk, eldugva itt néhányan. (Dr. Kis Zoltán: Helyes!)
Az ilyen jellegű jelentésekre azonban a Magyar Igazság és Élet Pártja szerint nem azért kell sort keríteni, mert ez az európai gyakorlat, vagy mert törvény írja elő, hanem elsősorban és mindenekfölött azért, mert ezt diktálja a saját érdekünk. Nekünk magunknak kell tisztán látnunk, hogy saját nemzeti érdekeinknek megfelelő kivezető utat találjunk az agrárium sajnos hihetetlenül és mesterségesen szétzilált katasztrofális helyzetéből.
Az előterjesztő igyekezett átfogó képet adni a magyar agrárgazdaság valamennyi szegmenséről. A tulajdonviszonyokról, termelésről, feldolgozásról, intézményrendszerről, kutatásról és sok mindenről, továbbá még egy összeállítást is adott a jövő feladatairól. Mégis a jelentést elolvasva furcsa és egy kicsikét hiányérzetnek tűnő érzetei támadnak az embernek. Így aztán a Magyar Igazság és Élet Pártja sok megállapítást vitat, sokkal nem ért egyet, ezekre azonban csak példaszerűen tudok kitérni, hiszen az idő nem engedi meg, hogy passzusonként végigmenjek az előterjesztésen, és minden egyes általam furcsának talált megjelöléssel, meghatározással, hasonlattal vitába szálljak.
Leginkább azonban az hiányzik ebből az előterjesztésből, amiről ez nem beszél, ami kimaradt. Visszatérve az előterjesztésre, több helyen felmerül a mezőgazdaság üzemiszerkezet-változásának a kérdése, amiből az derül ki, hogy valamiféle nagyüzemi fejlődés felé kell ösztönözni ezt az ágazatot. Nem derül ki azonban, hogy az előterjesztő mit és miért tart kívánatosnak. Nem vitatom, lehet, hogy valóban valami ilyen szerkezetváltozásra van szükség, de tudni kellene pontosan, hogy miről is van itt szó. Hadd fűzzem ehhez hozzá, hogy ezzel a bizonyos részaránytulajdon-kiadási üggyel kapcsolatban nemigen tartom valószínűnek, hogy ezzel bármit is el lehessen érni, ezek a résztulajdonok már nem léteznek, kérem szépen, zömében már elintézték ezt a résztulajdonügyet, suttyomban vagy nyíltan megszerezték azok az urak, akiknek erre szükségük volt, vagy fölélte az üzem, mert valamiből élnie kellett.
Tehát azt kell mondanom, hogy miután nem derül ki az anyagból pontosan, hogy mit akarunk, ezért ezt a gondolatsort én csak úgy tudom folytatni, hogy azt azonban tudjuk, mi felel meg a globalizmus érdekeinek, mert tudjuk, hogy ez a gőzhenger nem kíméli az agrárgazdaságot sem, és ez különösen akkor igaz, ha a nemzetek kormányai nem védik meg saját nemzeti érdekeiket.
Idézném az előterjesztést. Azt mondja: "A koncentráció erősítését a magyar mezőgazdaság versenyképességének javítása, az EU-ban zajló és igen gyors méretnövelési irányzatokhoz való felzárkózás céljából egyaránt ösztönözni és támogatni indokolt." Hát kérem, itt is több problémám van. Egyrészt én nem vagyok erről meggyőződve, hogy az Európai Unióban valami igen gyors méretnövelési irányzat mutatkozna. Van olyan ország, ahol ez zajlik, hiszen ez felel meg a globalizmus érdekeinek - majd hozok én erre példákat is -, és van olyan ország, ahol nem ez folyik, tehát nem hiszem, hogy ezt sommásan el lehetne intézni. Ez egy ugyanolyan hasonlat, mint amikor a költségvetés során állandóan ahhoz hasonlítgatunk, hogy Nyugat-Európában mi van, aztán kiderül, hogy: ja igen, hát van olyan állam, ahol így van, van olyan állam, ahol úgy van. Egyáltalán nem biztos, hogy nekünk mindenképpen igazodni kell valamelyik irányzathoz.
Aztán nem értem ezt a szöveget, hogy ezt a méretnövelést miért kellene támogatni. Amikor azt mondjuk, hogy támogatni, akkor ez azt jelenti, hogy ehhez pénzügyi támogatást kell nyújtani, mert ez azt jelenti szerintem, és másképp nemigen lehet támogatni, vagy legalábbis nehéz, el lehet rendelni, ilyenre is volt már példa.
Valóban így gondolják ezt? Valóban a méret a meghatározó? Hát hol van itt akkor a kertország, kérem szépen, amiről annyit beszéltek, a családi farmergazdaság, amiről szintén annyit beszéltek?! Hol vannak itt a kisgazdák, akik ezt hirdették, úgy is mint párt is? Aztán nem tudom, hogy tudják-e önök ennek a folyamatnak a következményeit is. Tudják-e, hogy mit készítenek elő?
Ajánlom, hogy el kellene olvasni - nem ártana egyébként a képviselő uraknak - David Korten professzor "A tőkés társaságok világuralma" című könyvét. Azt kell mondanom, hogy ez nem egy szégyen, érdemes elolvasni, például Desmond Tutu dél-afrikai anglikán érsek, aki mellesleg Nobel-díjas, egyenesen kötelező olvasmánynak minősíti ezt a könyvet, de a könyv magyar kiadásának előszavát író Kindler professzor is így gondolja.
Én az ezzel foglalkozó részt röviden foglalom össze önöknek, és itt az egész folyamat egy része gyönyörűen nyomon követhető.
(19.20)
1935 és 1989 között - ez egy elég hosszú időszak - az Egyesült Államokban a kis farmok száma 6,8 millióról 2,1 millióra csökkent, miközben a lakosság megduplázódott. Ahogy szűkült a farmok száma, úgy tűntek el a helyi beszállítók, a kereskedők és más kisebb cégek is, amelyek valamikor a farmereket támogatták, azokkal szimbiózisban éltek. Egész vidéki közösségek tűntek el. Az Egyesült Államok tíz legnagyobb farmja ma már nemzetközi agrárgazdasági tőkés társaság. A folyamat azóta felgyorsult és - sokkal gyorsabb ütemben - ma is zajlik.
További példa: két vállalat uralja az Egyesült Államok gabonaexportját, három vállalat a marhahúspiacot, négy a cereáliapiacot és így tovább. Ezek a nagy cégek diktálják a feltételeket - méghozzá keményen -, maga a föld népe pedig teljesen kiszolgáltatott.
Idézném Korten professzor könyvéből az erre vonatkozó részt: "Élelmiszer-termelő és mezőgazdasági rendszerünk úgy szerveződik, hogy a vegyipari és a mezőgazdasági, élelmiszer-ipari óriásvállalatok számára termelje a nyereséget, és ne legyen tekintettel sem az emberek, sem az ökoszisztémák álláspontjára."
A farmergazdaságokban a korábban állandóan foglalkoztatottakkal szemben is óriási átrétegződés következett be. Kiderül, hogy ennek a folyamatnak az a vége, hogy a vándorló alkalmi munkások terjedtek el, akik éhbérért dolgoznak a végsőkig kizsigerelt földeken. Kérdés: modern zsellér- és mezőgazdasági alkalmi-, idénymunkás-réteget kívánunk kialakítani, néhány irányító, először hazai, aztán külföldi vízfejjel? Sajnos, összecseng ez az agrárfoglalkoztatásról szóló részben leírtakkal is. Tulajdonképpen elképesztő, hogy miket állít be pozitívumként ezen a téren az anyag.
Idézek az előterjesztésből: "Az újonnan regisztrált munkanélkülieknél, akiknek utolsó munkahelyük a mezőgazdaság vagy az erdőgazdálkodás volt, az 1997. évinél kedvezőbb képet mutatnak a létszám- és megoszlási adatok. Míg 1997. év februárjában a munkanélkülivé válók 15,4 százalékát tették ki az ágazatból kikerülők, addig júliusban már csak 7 százalékot. Az idénymunkák beindulásával ez a kedvező folyamat tovább folytatódott."
Ó, Lenin elvtárs, nem éltél hiába! Statisztikai tanaidnak mindig lesznek lelkes folytatói! És aztán, szintén idézem az anyagot: "Nőtt a szezonális, időszakosan és alkalmilag foglalkoztatottak száma is." (Derültség.) Aztán erre a korona, szintén idézet az anyagból: "A mezőgazdaságban foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete továbbra is a nemzetgazdasági átlag alatt van, mintegy kétharmada, ami az ágazat lemaradó kereseti helyzetének konzerválását tükrözi." Mint mondjak? Bravó, csak így tovább! Ez aztán a perspektíva!
Megjegyzem, elképesztő az egész anyagban végigvonuló statisztikai mágia, hiszen összehasonlítanak megint olyan dolgokat, amiket nem lehet, összehasonlítanak valamit valamivel, amiből nem lehet levonni semmilyen következtetést, de mégis levonják a következtetést. Szóval, hihetetlen manővereket mutatnak be az anyagban, és egy csomó dologról, ami tulajdonképpen valójában megmagyarázná ezeket a folyamatokat és ezek belső összetevőit, azokról egy árva szó nincs. Én fogok róla szót ejteni.
Egyébként ha az ember tovább olvassa az anyagot, nagyon sokszor a szocializmus építésének legszebb évei jutnak az eszébe, mert (Közbeszólás az MSZP soraiból: Voltak olyanok is.) - igen voltak. Ezért mondom, hogy a legszebb évei jutnak az eszembe, mert miközben minden le van rohadva - helyesebben mondva: készakarva le van rothasztva -, ez az anyag nagy álobjektivitással tárgyalja a különféle ügyeket. Valahogy úgy, hogy vannak problémák, elvtársak, de alapvetően jó úton járunk. Igaz, közben már út sincs; elfogy. (Herbály Imre: Még az elvtársak is elfogytak.)
A jelentés karakterisztikusan semmit nem minősít, semmit nem elemez, semmit nem visz végig a maga ok-okozati összefüggéseiben. Legfeljebb az EU-csatlakozás homályos feltételei vonatkozásában, természetesen teljesen indokolatlan hurráoptimizmussal, de a ténylegesen kialakult helyzet ok-okozati összefüggéseit, az egész hihetetlen társadalmi kártékonyságát egy szóval nem említi az anyag. Szó sincs arról, hogy miféle mélységes aljasság volt az egész élelmiszeripar és az elsődleges feldolgozóipar külföldieknek való elprédálása minden feltétel nélkül, és hogy ennek milyen irtózatos negatív hatása volt az egész mezőgazdaságra.
Vagy ugyancsak a példa kedvéért: többször, sok helyen megállapítja az anyag - még ábrázolja is -, hogy nyílik az agrárolló, elvtársak, egyre csak nyílik. Az egyik oldalról szemlélve ez nem a legjobb tendencia, de egyébként - dicsekszik szintén az anyag - az ágazat így hozzájárult, keményen hozzájárult az infláció elleni harchoz. Hiszen a termelői, felvásárlási árak alig nőttek valamivel. Hát igen, ez aztán a megoldás! Valóban van mivel dicsekedni! A magyar mezőgazdasági kis- és középvállalkozók megnyúzásával, meggyalázásával küzdött egy ágazat egy olyan infláció ellen, amit az állam a Nemzeti Bank segítségével mesterségesen alakított ki, tart fenn az idegen érdekek minél jobb kielégítése érdekében. Hát ez valóban nagyon jó, dicséretes, gratulálunk!
Aztán a terület- és vidékfejlesztésről: ez bizony egy rendkívül ellentmondásos fejezet ebben az anyagban, önmagában is. Egyrészt a mezőgazdaság és élelmiszeripar, elsődleges feldolgozóipar vázolt tere és fejlődési iránya eleve ellentmond minden ésszerű területfejlesztési elképzelésnek, különösen az úgynevezett elmaradt régiók tekintetében, másrészt a célként kitűzött költségvetési politika, nevezetesen a jövedelemcentralizáció csökkentése, az újraelosztás további visszafogása - miközben az égvilágon semmire nincs pénz - és a nem létező hitelpolitika vagy a nagyon is létező restrikció mellett minden érdemi előrejutás lehetetlen. Ezt egyszer végre már itt, ebben a parlamentben tudomásul kell venni!
Hadd idézzek megint a jelentésből: "Magyarországon az egyes térségek között a fejlettségben meglévő különbségek tartósan léteznek. Az 1990-es évek a már korábban meglévő feszültségeket többnyire kiélezték, sőt, újabb feszültségeket is teremtettek." - Ez így szokott lenni. - "Drasztikusan csökkent a mezőgazdasági foglalkoztatottság, szinte teljesen megszűnt az ingázókat foglalkoztató nagyvárosi szervezetek munkaerő-igénye, a kisvárosokban telephelyszerűen működő ipari foglalkoztatók jelentős része is tönkrement, az élelmiszer-ipari kapacitások kihasználtsága csökkent. Mindezek a folyamatok a legerőteljesebben a kistelepüléseken élők megélhetését nehezítették, és ezeknek a településeknek a legrosszabb az esélyük - más tényezőkre is tekintettel - a felemelkedésre."
Hadd tegyem hozzá: mindez igaz, de nem véletlenszerű következmény. Az anyag itt sem foglalkozik az ok-okozati összefüggések láncolatával. Az általános problémák, a kórokozók azonban itt is, az agrárium egészében és a területfejlesztés egészében is ugyanazok. Hiszen általános problémákról van szó. Ez pedig teljesen hibás, tíz éve vagy talán több éve is folytatott elvtelen, nemzet- és népellenes gazdaságpolitikában gyökeredzik, amelynek keretében csak és kizárólag mindig a globalizmus és a minden szabályt felrúgó nemzetközi finánctőke érdekeit szolgálták, részben ostobaságból, részben ki tudja, miért, részben hatalomátmentési reflexből fakadóan a tisztelt kormányaink.
(19.30)
Így lett internacionalizmusból a nemzetek feletti tőke szolgálata, ahelyett, hogy önmagunk nemzeti létét, önmagunk megmaradását, tényleges fejlődését építettük volna fel, noha a rendszerváltás ezt ígérte.
Újból idézek az anyagból: "A jövő fejlődési esélyeit pedig döntően befolyásolják a tőkebefektetések, a külföldi működőtőke térnyerése." Hát igen! Mert a globális vállalkozások és a nemzetközi fináncuzsorások legfőbb gondja a magyar nemzet fejlesztése, felemelkedése, a magyar nép jóléte! Ezek a magyar kormányok - és sajnos ez is - elképesztő kalandorpolitikát folytatnak saját népük ellen, amikor nem hajlandók tudomásul venni: magunkon csak mi magunk tudunk segíteni! És ez igaz a területfejlesztésre is.
Minél inkább kicsúszik minden a mi kezünkből, és válik valamilyen idegen érdekké, nemzetek feletti hatalmi térré, annál szegényebbek és kiszolgáltatottabbak leszünk, szolgák lassan már saját volt hazánkban! És közben EU-zunk reggeltől estig! Afrikai bérekkel, munkanélküliséggel, egy teljesen szétvert gazdasággal, amelyben csak a globalizmus oszlopai és a karvalytőke prosperál - mi pedig itt állunk eladósodva, kirabolva, agymosottan és többszörösen megalázva! Hát mit akarunk mi az EU-tól? Legyen elég az, amit Orbán miniszterelnök úr nyilatkozott, ami úgy szól, hogy gazdaságilag hazánk EU-tagnak tekinthető. Bár így is maradna!
Idézek Kopátsy Sándor, tudós közgazdász barátom "Van kiút" című könyvéből (Pásztohy András: Az aztán reménykeltő!): "A térség országainak kormányai azt akarják elhitetni népükkel: minden bajnak az az oka, hogy még nem tagjai az Európai Uniónak. Ha egyszer végre bebocsáttatnak, minden gond megoldódik." Tudni kellene azonban, hogy minél gazdagabb egy ország, a lakossága annál kevésbé lelkesedik a tagságért, és minél szegényebb, annál kevesebb hasznot húzott abból. Európa két leggazdagabb népe, a svájci és a norvég nem akar tag lenni. A svédek, a finnek és az osztrákok csak kis többséggel, éppenhogy. A legszegényebb tagok, a mediterrán térség népei pedig már tagok - és mégis, egyre jobban lemaradnak.
Majd kissé tovább azt írja Kopátsy barátom: "Jó volna tehát azzal foglalkozni, ami időszerű és sürgős: a belső, a rajtunk múló feladatok megoldásával. A szocializmus nyomorában a kommunista Paradicsommal etettek bennünket, most, az elszegényedés és a munkanélküliség gondjai között az európai tagságokkal." Nos, kell ehhez kommentár? Nem hiszem! Bizony, súlyos szemléleti gondokkal terhes az agrárpolitikánk, de csak olyan módon, mint ahogy az egész gazdaságpolitikánk, és ez a jelentés is.
Aztán miről nem beszél az előterjesztő? Mi hiányzik? Elsősorban a százezernyi magyar Tiborc panasza. Erről egy árva szó nincs ebben az anyagban! Pedig meg vagyon írva: a szombat van az emberért, nem pedig az ember a szombatért, és bizony, a gazdaság van az emberért, nem az ember valamilyen öncélú gazdaságért!
Az elmúlt ötven évben mindent elkövettek az ügyeletes zsenik a parasztság, a föld népének kerékbetörése érdekében. Megkapták az áhított földet - és aztán elszabadult a pokol! Persze volt már ilyen, emlékezzenek! A magyar paraszt egy falat kenyér nélkül, ávós fegyverek kíséretében ment aratni! Padlásseprés, feketevágás, kuláklikvidálás! A helyi ávós brigantik betegre verték a parasztot - mert magyar volt, mert dolgozott, mert szerette a földjét, mert tette a dolgát! (Pásztohy András: Te jó Isten!) Hányan tűntek el örökre, hány családot nyomorítottak meg úgy, hogy még ma is félnek az unokák! Gumipitypang, kovad a gyapot - és Magyarország gabonaimportra szorult (Dr. Kis Zoltán: Narancs!), és nem volt mit ennie!
Ideológia mindenre volt és van! Emlékezzenek! Földet kaptál? Mindent elvettek! Téeszesítés erőszakkal! Megint verték a parasztot, mint a répát! És ideológia mindenre volt! Aztán jött a rendszerváltásnak hazudott szélhámosság, és ugyanazok a brigantik nyúztak, nyúznak, akik eddig - csak a mögöttes spiritusz rektor változott? Vagy az sem? Csak egy mutációról van szó?
Újból idézek Kopátsy Sándor barátom művéből (Németh Imre: 98 forint!): "Olyan új mezőgazdaságra való átállás vált elkerülhetetlenné, amelyben az árutermelő, viszonylag erősen szakosodott, családi tulajdonra épülő farmergazdaság a meghatározó. E feladattal kapcsolatban az illetékeseknek azt kellett volna szem előtt tartaniuk, hogy ez az átállás nagyon idő- és tőkeigényes feladat. Sok türelem és még több pénz kell hozzá. Ezzel szemben nemcsak a gazdaságpolitika, hanem az első szabad választással hatalomra került konzervatív középjobb politika is boldogan követte a nyugati tanácsokat abban, hogy a mezőgazdaság támogatását gyorsan és következetesen meg kell szüntetni. Ez önmagában elég lett volna ahhoz, hogy tönkretegyen minden olyan gazdasági alapot, amelyre az átállást építeni lehetett volna."
Aztán a szociálliberális kormány - ezt már én mondom (Dr. Kis Zoltán: Jólesett!) - megkoronázta az egészet, és az agrárium tovább süllyedt, és nincs mit örülnünk, még ma is süllyed.
Aztán idézem tovább Kopátsy Sándort, azt mondja: "Jellemző módon ma a kárpótolt falusi lakosság sokkal rosszabbul, főleg sokkal több gonddal, létbizonytalanságban él, mint tíz évvel korábban. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Abban az erőszakkal kollektivizált...
