DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az építési környezet alakulásáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 1998. január 1-jétől van hatályban, tehát majdnem kétéves gyakorlatot lehet figyelembe venni e törvény alkalmazása során, és mint minden törvénynél, még a legjobb törvénynél is két év elegendő ahhoz, hogy az esetleges hiányosságokat kiszűrjék, vagy ha nincs is benne hiányosság, de mindenesetre az eltelt idő gyakorlatát figyelembe véve módosítani kell időnként egy jogszabályt. Itt is erről van szó.
Való igaz, ami már elhangzott, hogy annak idején széles egyeztetés előzte meg ennek a törvénynek a kibocsátását, amiből az építési hatóságoknak mindennap dolgozniuk kell, tehát igenis egy nagyon fontos, jó törvény volt ez annak idején is, de két év gyakorlata miatt mindenképpen módosítani kellett. Ez a módosítás két irányban hat.
Egyrészt valóban fogalommeghatározásokat pontosít, tehát kifejezetten egy pontosító jogszabály, egyértelműbbé, érthetőbbé, alkalmazhatóbbá teszi, másrészt pedig a szigor, az építési fegyelem megszilárdítása érdekében ebbe az irányba hat.
Mint az önkormányzati bizottság előadója már érintettem néhány kérdést, azonban többször szó érte a bizottsági előadókat, ha bizottsági előadóként olyanokról beszéltek, ami a bizottság ülésén nem hangzott el. Ezért kértem újra szót, mert valamivel több a mondanivalóm, mint ami a bizottságban elhangzott. Magam is egyetértek azzal, hogy négy nagy csoportot érint ez a törvénymódosítás, de mivel bevezetőmben azt mondtam, hogy két év tapasztalatát feldolgozva lehet módosítani egy jogszabályt, véleményem szerint még több módosítást is lehetett volna eszközölni e módosítással együtt. Először is a fogalommeghatározásoknál már szó volt arról, hogy jogszabály nevesítve beveszi az építmények sorába a honvédelmi és a katonai célú építményeket is. Ez helyes, mert hiszen ezzel válik lehetővé, hogy ezek a honvédelmi tárca szabályozása alá kerüljenek. Ugyancsak nagyon helyes, hogy a közhasznú építmények is definiálásra kerülnek, egy helytelen és rossz, negatív diszkriminációnak a kiküszöbölése érdekében.
Azonban - és itt vetnék fel egy újabb fogalommeghatározást, mégpedig azt, hogy célszerű lenne, ha kiterjedne arra is a módosítás, hogy a konténerek, amelyek a polgári jog szerint dolognak minősülnek, mert nincsenek közvetlen kapcsolatban egy telekkel, tehát nincsenek a földdel közvetlen kapcsolatban, elválaszthatóak - de mégis városképi szempontból is rossz hatása lehet egy konténernek.
(14.40)
Ezért szükséges lenne, ha építési engedélyezési eljárás alá lenne vonható, ezért helyes lenne, ha ezt a konténert az építmények körébe vonná a módosítás. Ugyanez vonatkozik a lábon álló tetőszerkezetekre. Mivel úgy határozza meg a jogszabály az építményt, hogy az térrel körülhatárolt... - képzeljünk el egy nagy csarnokot, ami a modern építészetben teljesen megszokott látvány, de csak lábakon áll, az e törvény megfogalmazása szerint nem építmény, hiszen nincs térrel körülhatárolva. Éppen ezért helyes lenne, ha ez is be lenne vonva az építmény fogalomkörébe.
A második kérdéskör a műszaki tervezési jogosultság új szabályozása, amely, mint arról már szó volt, közelít az EU hasonló tárgyú szabályozásához. Nagyon helyesen meg is határozza a módosítás azt, hogy az építészeti tevékenység csak egyetemi vagy azzal egyenértékű végzettséggel gyakorolható. A egyetemi végzettséggel semmi gondom, nagyon helyes, világos, ha a szigorítás felé haladunk, és EU-követelményekhez akarunk közelíteni, akkor feltétlenül megkövetelendő az egyetemi végzettség, az egyenértékűség fogalma azonban számomra egy kicsit zavart okoz; mert ki állapítja meg az egyenértékűséget? Nem tudok olyanról, ami az egyetemnél magasabb végzettség, tehát annál csak alacsonyabb végzettség lehet az egyenértékű. Ha egyszer a szigorítás felé haladunk - nagyon helyesen -, akkor szerintem az egyenértékűség fogalmát el kellene hagynunk a jogszabály módosításából.
Harmadszor: arról volt szó, hogy a módosításnak ez a része az építés minőségi és felelősségi körét szabályozza megfelelően, az építmény állékonyságának, az élet- és vagyonbiztonság érdekében. Ennek kapcsán rendeli el többek között azt is, hogy megfelelési igazolással lehet csak építési anyagot forgalomba hozni, beépíteni s a többi. De itt határozza meg azt is, hogy az építési naplót - amit valóban évtizedek óta használnak az építési gyakorlatban, és utal arra a módosítás indoklása is, hogy ez feltétlenül szükséges velejárója minden építésnek - viszont annyiban pontosítja és szigorúbbá teszi, hogy az alvállalkozók - amikből egyre több van, hisz generálkivitelező a gyakorlatban egyre kevesebb van, és egyre több az alvállalkozó - felelőssége is megjelenjen olyan formában, hogy az adott alvállalkozónak külön műszaki ellenőre legyen, és ez a külön műszaki ellenőr az adott munka elvégzését megfelelő módon igazolja az építési naplóban.
Viszont a 22. § meghatározza a kivitelező és a műszaki vezető felelősségi körét. Nekem úgy tűnik, hogy a műszaki vezető felelőssége magasabb, mint a kivitelezőé. Bármilyen építkezésnél szükségesnek tartanám, hogy a kivitelezőnek minimálisan annyi felelőssége legyen, mint az alvállalkozó műszaki vezetőjének, mert ha nem így van, akkor a felelősség alól éppen hogy kibúvási lehetőséget biztosít a jogszabály, ami nem hiszem, hogy célravezető lenne.
Végül az építési fegyelem - ami sajnos, mint tudjuk, rendkívül leromlott - helyreállítását célozná, a szankciórendszerét módosítja az, hogy az építésrendészeti bírság adók módjára legyen behajtható a jövőben. Ez egy rendkívül fontos rendelet, mert hiszen tudjuk, hogy végtelenül nehéz építési rendészeti bírságot behajtani. Annál is inkább, mivel 1997-ben létrejött az Építési Felügyelet, de valljuk be, hogy ez financiális okok miatt nemigen működik; nevesítve vannak a különböző közigazgatási hivatalokban, de a működésük nem igazán mondható hatékonynak.
Felvetnék azonban néhány olyan módosítási lehetőséget, amely ezt a szigort még jobban fokozná, ugyanis ha ezt nem tesszük meg, akkor bizonyos kibúvási lehetőségeket biztosítunk a szabálytalanul építkezők részére. Ilyen például, amikor a kártérítésről beszél a 27. §, és azt mondja - nagyon helyesen -, hogy ha út céljára kisajátítanak egy területet, amelyen építmény van, akkor az épület tulajdonosát kártérítés illeti meg. A polgári joggal is abszolút párhuzamba hozható, tehát ez egy nagyon helyes szabály.
Ám mi van abban az esetben, ha ez az épület engedély nélkül került oda? Megilleti akkor a kártérítés az engedély nélkül építtetőt? Azt hiszem, hogy ez nem lenne igazságos. Tehát egy olyan kis, apró módosítást kellene beépíteni, hogy akkor illeti meg kártérítés, ha az adott épületet szabályosan, építési engedéllyel építette. Ugyanilyen jellegű az is, amikor fennmaradási engedélyt kérnek. A fennmaradási engedély lényege az, hogy nincs építési engedély. Építési engedély nélkül felhúzhat egy épületet, és bizonyos idő eltelte után kéri a fennmaradási engedélyt, ami bizonyos esetekben meg is adható.
Ám ki kellene kötni azt is, hogy ebben az esetben is igazolni kell az építési jogosultságot. Mert ha egyszer építési engedély nélkül építkezett, eladta a telkét, továbbadta, harmadik-negyedik tulajdonosnál lehet, vagy ki tudja, miként jutott a telekhez, és csak az elsőfokú építési eljárásban kérik az építési jogosultságot, ebben az esetben a fennmaradási engedély megadásánál is kérni kellene.
Ugyancsak nem hiszem, hogy kifejezetten a szigorúság érdekében hat az a kifejezés, amely azt mondja a 48. §-ban, hogy ha bírságot szabnak ki a fennmaradási engedéllyel együtt, a bírság elengedhető, ha a szabálytalanság jelentéktelen és senki érdekét nem sérti. A közigazgatási szerv nem hiszem, hogy egy ilyen szubjektív, nem objektív meghatározást egyáltalán értékelni tudna - többszörösen sem -, mert mi az, hogy jelentéktelen, mi az, hogy nem jár érdeksérelemmel, kinek az érdeksérelmével. Tehát ezt mindenféleképpen pontosítani volna szükséges.
Ugyanez vonatkozik az építési bírságokra is, amikor is a jogszabály azt mondja, hogy az építési bírság a bekerülési összeg 20-100 százalékába kerülhet, és ezt az építmény készültségi fokához kell igazítani. Ez azokra a hatóságokra, amelyek kiszabják az építési bírságot, egyrészt rendkívül nagy terhet ró, másrészt pedig melegágya lehet egy nem helyes gyakorlatnak is. Mivel ez szubjektív ítéleten alapszik, ezért helyes lenne, ha a bírság számítási módját jogszabály határozná meg.
Összegezve, amiket elmondtam, azok nagy része nincs benne a módosító javaslatban. A módosító javaslatról szóló véleményemet eleve azzal kezdtem, hogy igen jó, mert a pontosság és az építési fegyelem érdekében hat. Tehát mindenféleképpen jó a módosítás, de még jobbá tehető esetleg néhány módosítással, amely ugyanebbe az irányba hat. Általános vitára természetesen alkalmas, mert ha általános vitára nem lenne alkalmas, ezeket a kisebb, apró módosításokat nem is lehetne közölni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az FKGP soraiban.)
