LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Fogyatékkal élő honfitársaink kiszolgáltatott helyzetük miatt érzékenyen reagáltak ennek az országgyűlési határozati javaslatnak az előkészítésére és az eddigi vitákra.
Több mint háromszáz levél, észrevétel vagy kérelem birtokában állíthatom, hogy jóhiszeműen és őszinte bizalommal sokkal többet várnak el az Országgyűléstől, mint amennyit konkrétumok formájában a tisztelt Ház nekik fel tud kínálni ebben a határozatban. Az ő nehéz életükben reménysugarat jelent bármely országgyűlési, kormányzati vita vagy tanácskozás, hátha tényleg komolyan töprengenek sorsuk jobbra fordításának mikéntjein, miközben azt tapasztalom, hogy vannak képviselők, vannak bizottságok vagy akár minisztériumi tisztviselők is, akik csupán egy bürokratikus kötelezettség teljesítésének tekintik ezt a határozatot.
Ez számukra csak egy kötelezettség, ami akkor keletkezett, amikor a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 26. §-a előírta, hogy az Országgyűlésnek országos fogyatékosügyi programot kell megfogalmaznia és elfogadnia.
(22.40)
A bizottsági viták közben is úgy éreztem - bár ne lenne igazam -, hogy kevésbé a konkrét segítőkészség akarata jellemezte a résztvevők egy részét. Több olyan módosító javaslatot utasítottak el az előterjesztők, amelyeknek nincs érdemleges anyagi vonzata, viszont erősítenék a fogyatékos személyek önbizalmát. Nem véletlenül emeltem ki a fogyatékos személyek önérzetét és önbecsülését. Hátrányos helyzetük, napi gondjaik közepette, de talán a továbbélésért folytatott küzdelem végén is sokukban kifejlődött egy olyan hetedik érzék, amelyik a többi emberhez viszonyítva jobban felismeri az őszinteséget, az emberi szeretetet, és jobban ráérez a leereszkedő, álhumanista attitűdre vagy az emberi érzéketlenségre, közönyre.
Arra különösen érzékenyek, ha a fogyatékosok ügyéért az őérettük létrehozott intézmények nem tanúsítanak kellő megértést gondjaik iránt. Nem tudom, és nem is akarom védeni azokat a bürokratikus indokokat, amelyeket hangoztatva az előterjesztő tárca képviselői elzárkóztak a fogyatékosok javaslatait megfogalmazó képviselők módosító indítványainak elfogadása elől. Fogyatékos honfitársaink nem fognak tiltakoznak, nem fognak kerekes székekkel a Parlament előtt gyülekezni, tüntetni, pedig többségük csak újabb bürokratikus hercehurcát igazoló eljárások és jelentések pecséteinek megszerzési kényszerét véli kiolvasni ebből a határozatból, semmint nehéz életükben a kedvező fordulat esélyét.
A fogyatékosokat képviselő országos szervezetek vezetőinek véleményét meghallgatva, több száz érintett levelét átolvasva, a fogyatékosok társadalmi beilleszkedésének problémáit elemző szociológiai kutatások áttanulmányozása után a Magyar Demokrata Fórum szakmai kollégiumának véleményével nyújtottam be módosító javaslataimat. Egy sem volt közülük olyan, amelyiket ne támogatta volna az Országgyűlés egy vagy több szakmai bizottsága az előterjesztő véleményével szemben. Ezeknek a támogató döntéseknek a tudatában továbbra is fenntartom valamennyi javaslatomat, és röviden megkísérlem összefoglalni indoklásukat.
Fenntartom azt az álláspontomat, hogy nem elégséges, ha az Országgyűlés ünnepélyesen kinyilvánítja, hogy a fogyatékos személy nem részesülhet hátrányos megkülönböztetésben, állapota miatt rá nézve sérelmes elbírálásban, kirekesztésben, fogyatékossága miatt nem korlátozhatják más emberek számára elérhető közjavakhoz való hozzáférésben. Véleményem szerint a hátrányos megkülönböztetés tilalmát megsértőkkel szemben büntető szankciókat kell alkalmazni, különben szankciók nélkül nem sokat ér az Országgyűlés ünnepélyes óhaja, kívánsága. Vannak már más jellegű, hátrányos megkülönböztetést büntetőjogi eszközökkel tiltó törvényeink, és ehhez hasonlítva úgy vélem, hogy semmi olyan enyhébb elbírálást indokló körülmény nincs a fogyatékkal élők hátrányos megkülönböztetésében, ami felmentené az ilyen indíttatású cselekedeteket a szintén büntetőjogi felelősség alól.
Ezúton is hadd fejezzem ki csalódottságomat az emberi jogi bizottság indítványomat elutasító szavazása miatt. Indítványom mögött kiszolgáltatott fogyatékosok véleménye áll, akik gyakran panaszkodnak a miatt, hogy az emberi jogaikat sértő cselekedetekre legfeljebb polgári peres úton nyerhetnek elégtételt, és ezt az évekig eltartó procedúrát csak kevesük vállalhatja. Úgy tűnik, hogy túlságosan etnocentrikus, nemzetiségközpontú ennek a bizottságnak a problémaérzékenysége, és nem fogékonyak arra, ha valakiket fogyatékos voltuk miatt, terhes nőként, árva vagy özvegyi állapotukat kihasználva, vagy hajléktalanként korlátoznak emberi jogaikban.
Módosító indítványban javasoltam, hogy jogszabályban pontosan meg kell határozni a közhasználatú építmények fogalmát és azokat az akadálymentesítés elmulasztásának tényét meghatározó feltételeket, amelyek fennállása esetén az építmények közhasznúsága megszüntethető. Nincsenek teljesíthetetlen elvárásaink, de azt remélem, hogy hozzávetőleg két évtized múlva nem létezhet úgy bank vagy posta Magyarországon, hogy azt kerekes székkel ne lehessen megközelíteni. De ha ezt az elvárást eleve kihagyjuk a 2010-es időhorizonton túlnyúló országgyűlési határozattervezet programjából, ahogyan ezt kihagyná a bizottsági viták tapasztalatai alapján az előterjesztő, akkor a jövő század közepére sem érhetjük el a közhasznú épületek megközelíthetőségének terén azt, ami ma már általános Nyugat-Európában és Észak-Amerikában.
Az országgyűlési határozat javaslata alapján az elkövetkezendő évben mintegy 300 ezer személy fogyatékosságát újraminősítik az erre illetékes szakmai bizottságok. Az elmúlt években fény derült bizonyos számú visszaélésre, de egy-két százaléknyi visszaélés miatt méltánytalanul terhelnek utazási költségekkel 98 százalékot. Őket a fogyatékosság mértékét megállapító revízió elrendelése miatt nem szabadna költségekkel megterhelni, legalább az újraminősítő bizottsághoz történő utazások költségeinek megtérítéséről gondoskodjon az Országgyűlés - kérték az érintettek.
Módosító indítványban javasoltam, hogy a fogyatékosnak a fogyatékosság minősítését megállapító szakértői testületekhez történő oda- és visszautazási költségeinek megtérítéséről az állam gondoskodjon, amely térítés feltételeiről külön jogszabály intézkedjen. A bizottsági vitán őszintén megdöbbentett a Szociális és Családügyi Minisztérium képviselőjének ellenvéleménye, aki az utazási költségek nagyságára hivatkozott. Nem érdekelte az előterjesztőt, hogy magának a bürokráciának a hanyagsága és korruptsága miatt előállt helyzet következtében költséges utazásra kényszerítenek kerekes székes, mankós honfitársainkat, látás- és hallássérülteket. Ez a logika erkölcsi csapda, önnön mulasztása költségeit a hivatal, amit soknak talál, gondolkodás nélkül áthárítja a magatehetetlenekre.
Az általános vita szakaszában nem hoztam szóba, hogy a Mozgáskorlátozottak Szervezeteinek Országos Egyesülete elutasította ezt a országgyűlésihatározat-tervezetet, mert még bíztam a megegyezés lehetőségében. Most már átérzem a mozgáskorlátozottak döntésének okát, hiszen bennük - ahogyan már említettem - kialakult az a hetedik érzék, aminek révén sokkal korábban felismerik a velük együttérző segítőkészséget vagy az empátia teljes hiányát. Ők már rég tudták, hogy sok jóra nem számíthatnak, amikor én még reménykedtem.
Hosszasan idézhetnék a hozzám érkezett több mint háromszáz levélből panaszkodókat, akik azt kérdezték, hogy ugyan miért utazzanak be a megyeközpontba vagy tán még messzebb, ahol aztán jó pénzért megnézi egy bizottság, hogy tavaly óta történt-e velük csoda. Ismét tisztelettel kérem a kormányzatot, ha a fogyatékosok tízezreit utazásra kényszeríti, hogy azok igazolóbizottságok előtt bizonyítsák be állapotuk valódiságát, akkor legalább állják ennek a hivatali döntésnek a költségeit.
A mozgássérültek szervezetei kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, ezért nyilvántartják, hogy a mozgássérült élet milyen területein mekkora az elmaradásunk a fejlett nyugati országokétól. Véleményüket és ismereteiket elfogadva módosító indítványban javasoltam, hogy az európai gyakorlathoz igazodva módosítani szükséges a tűzvédelemre vonatkozó előírásoknak a menekülési útvonal szélességére vonatkozó rendelkezéseit, a beépíthető lépcsőliftek alkalmazásának hazai szabályait, továbbá a műemlék-, illetve a műemlék jellegű épületekben a belső felvonók létesítésének feltételeit.
(22.50)
Javaslatomat az oktatási és tudományos bizottság, valamint az egészségügyi bizottság elfogadta, az előterjesztő ellenezte. Ebben a kérdésben azért vagyok értetlen, mert az elkövetkezendő években törvények és rendeletek sokaságát kell közelíteni az európai joggyakorlathoz. Éppen ennek az uniós közeledésnek a szándéka maradjon el ennek az országgyűlési határozatnak a mellékletéből, amely határozat időhorizontja 2010-en túlnyúlik, amikorra reményeink szerint már az Unió kötelezettségei Magyarországra is vonatkoznak.
Mindannyiunk előtt ismertek a hallássérültek kommunikációs nehézségei. A bizottsági vitán olyan eset is szóba került, hogy egyszeri úton elintézhető, hivatalos ügyében négyszer is megutaztatta a hatóság a hallássérültet, mert nem tudott vele kapcsolatot teremteni. A fogyatékosok és pedagógusok régóta hangoztatott igényét fogalmaztam meg abban a módosító indítványomban, mely szerint az államigazgatás ügyfélszolgálatot ellátó szervezeteinek, a területi betegellátó intézményeknek jogszabályban meghatározott esetekben jelnyelvet ismerő személyeket kell alkalmazniuk, és ügyintézés esetén ezt a tudást nyelvpótlékkal kell elismernünk.
Ez az indítvány illeszkedik az országgyűlési határozatnak ahhoz a célkitűzéséhez, mely szerint meg kell kezdeni a közszolgáltatások hozzáférésének biztosítását, és azokat 2003. január 1-jéig ki kell építeni. Indítványomat a bizottság egyhangúlag elfogadta, az előterjesztő ellenében. Számomra továbbra is írott malaszt marad a fogyatékosok közhivatalokban biztosítandó esélyegyenlősége, ami papíron deklarált cél, ha ennek egyik feltételét, a jelbeszédet ismerő ügyintéző szükségességét nem ismeri el az előterjesztő.
Meg kell jegyeznem, hogy az európai országokban általános gyakorlat, hogy az államigazgatási szervek és az egészségügyi intézmények valamely alkalmazottja képes érteni a hallássérültek jelbeszédét. Nyilván nem minden falusi rendelőintézetnél és önkormányzatnál, továbbá nem minden rendőrkapitányságon vagy adóhatóságnál kell alkalmazni ilyen személyt, de legalább a megyeközpontokban és a megyei jogú városokban kell erre törekedni.
Ismét hadd fejezzem ki csalódottságomat az emberi jogi bizottság indítványomat elutasító szavazása miatt. Indítványom mögött kiszolgáltatott hallássérültek véleménye áll, akik gyakran panaszkodnak hivatali ügyintézéseik nehézségei miatt. Nem értem, hogy ha ennek a bizottságnak a tagjai átérzik annak a szükségességét, miszerint egy 6-8000 fős nemzetiség tagjai anyanyelvükön teremthetnek kapcsolatot a helyi és országos hatóságokkal, akkor miért nem fér bele a világképükbe az, hogy egy ennél a körnél szélesebb, 15-20 ezres lélekszámú hallássérült kisebbségnek ugyanilyen jogosultságaik legyenek.
Tisztelt Országgyűlés! Igyekeztem a legkevesebb indulattal előadni a véleményemet, a bizottsági viták rövid történéseit. Tudom, a rádiót hallgató mozgássérültek, látássérültek véleménye sokkal, de sokkal keserűbb. Gondoljanak rájuk a módosító indítványok elbírálása idején, és kérem, szavazzák meg az általuk is kért indítványokat. A Magyar Demokrata Fórum nevében pedig arra kérem az előterjesztőt, hogy fontolja meg, újra gondolja át a módosító indítványokat, vizsgálja felül álláspontját.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)
