SÁGI JÓZSEF
SÁGI JÓZSEF
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és minden egyes képviselőtársamnak, aki ezt még kivárta, nagyon komoly türelmet kívánok, mert a hátralévő közel két és fél-három órás vita közöttünk biztos nagyon nyugodtan fog lezajlani. Valószínű, hogy csak a fáradtság mondatja velem ezt, de én szeretnék ezzel mielőbb végezni.
Úgy gondolom, hogy a fogyatékosügyi program egyetlen fogyatékossága az, hogy ilyen későn került sorra. Szerintem nincs akkora vita közöttünk, hogy ezt így el lehessen nyújtani, mint amit itt hallottunk. Úgy gondolom, hogy nincs akkora antagonisztikus ellentét sem közöttünk, mint amekkorát hallottunk. Nincs nagy vita közöttünk, és ez a bizottsági vitában is kiderült, hiszen nagyon úgy tűnt - és ismerve más bizottságok munkáját, abból is úgy tűnt ki -, hogy az ellenzéki pártok és a kormánypártok ugyanazt az évrendszert hangoztatták, hasonló érveket hangoztattak, hasonló dolgokat mondtak, és sok esetben bizony, az előterjesztő véleményével szemben egységes álláspontot képviseltek.
Voltak ugyan viták közöttünk, ezekre mindjárt ki is fogok térni. A viták igazából didaktikus jellegűek voltak, semmint tematikus jellegűek. Mindjárt látnunk kell, hogy ez a program egy olyan országgyűlési határozati javaslat, amely a legtöbb esetben feladatokat fogalmaz meg. Ennek következményeképpen hiába javasoltunk bármilyen feladatot, számolnunk kellett azzal a körülménnyel, hogy a korábbi törvény elfogadásából származó belső, jogtechnikai koherenciazavar van, ami már abból a szempontból is fennáll, hogy a törvényt követően kerül sor a törvény garanciális elemeként a fogyatékosügyi program elfogadására.
Nos, ha ebben a törvényben sajnálatos módon nem lenne szó erről a részről, akkor egy szabályozatlan dologba tulajdonképpen könnyebben bele tudnánk szólni, bele tudnánk nyúlni és feladatot szabni. De miután a VIII. fejezet a fogyatékosokat megillető jogok védelméről kifejezetten rendelkezik már - és itt a Ptk.-t említi - ezért ezen túlmenni nagyon nem lehet.
Én mégis megteszem ezt, és egy másik érintett minisztériummal, a KHVM-mel való előzetes beszélgetések után hivatkoznék az 1997. évi LXXVIII. törvényre, az épített környezet alakításáról és védelméről, illetőleg a végrehajtására kiadott kormányrendeletről, amely már tartalmaz néhány definíciót. Erre mindenképp utalnék, mert az általam megfogalmazott mondanivaló ehhez feltétlenül kötődik.
Tudom, hogy ez a törvény mind a kormány, mind az önkormányzatok részére feladatot fogalmaz meg ezen a téren, és kifejezetten az építési folyamat szabályozása keretében tartalmazza például azt, hogy a közhasznú építmények esetében a mozgásukban korlátozott személyek részére is biztonságos és akadálymentes megközelíthetőséget kell biztosítani. Ez azonban még mindig nincs így.
Ennek alátámasztására el szeretnék mondani néhány dolgot, amit a bizottsági vita során is elmondtam, és amely tényleg találkozott ellenzéki képviselőtársaim véleményével. A legelső, amit kérnék, hogy valósuljon meg a programban és esetleg a szavazásnál is, hogy el kell rendelni a középületeket üzemeltető szervezetek számára a középületek felmérését akadálymentesítési szempontból. Akadálymentesség alatt természetesen a minden ember számára való használhatóságot kell érteni. Vakok számára az érintéssel, tapintással, hanggal történő tájékoztatást, siketek számára a vizuális tájékoztatást, a mozgássérültek számára a megközelítést és a használat akadálymentességét. A felmérések feltételrendszerét és paramétereit ki kell dolgozni. A felmérések elvégzéséhez anyagi forrásokat kell hozzárendelni.
Éppen ma volt a másik ülésteremben a civil szervezetek dialógusa a polgári Magyarországért - nem is tudom a rendezvény pontos elnevezését -, egésznapos fórum volt, és nagyon sokan voltak itt. Ezen képviseltették magukat a mozgássérültek szervezeteinek képviselői is. Ahogy bementem a terembe, azt tapasztaltam, hogy bizony megrekedtek az ajtónál ezek a szegény emberek, és nem tudtak lejjebb menni, nem nagyon hallották a hangot sem. A hangosítás nem volt egész jó hátul. Persze tudom, hogy a Parlamentben ezt nem lehet megoldani, hiszen itt adva van egy történelmileg kialakult ülésterem a patkóval, de jellemző, hogy a Parlamentben sem tudnak az ülésterembe egészen mélyen bejutni ezek a mozgássérült emberek. Ez a legnehezebb megoldás, de ezt nyilván meg lehetne oldani sok más helyen, ahol még van lehetőség a változtatásra.
A felmérések első ütemében az egészségügyi, oktatási és nevelési, valamint szociális célú középületeket, a második ütemben az államigazgatási létesítményeket, végül pedig a szolgáltatási, a kulturális és sportcélú középületek felmérését kell elvégezni. Egyébként korábban ebben is egyetértés volt közöttünk.
Mindenképpen fontos lenne második etapként - és talán ez a legnehezebb dolog - a társadalmi tudatot olyan mértékben formálni, hogy az a fogyatékos emberek segítésének módszertanát dolgozza ki. Mindennapi életüket bemutató klipeket, szóróanyagokat, kiadványokat kell készíteni és azokat a közszolgálati média csatornáin folyamatosan sugároztatni. Ebben egyébként mindenképpen nagy szerepük lenne a kereskedelmi médiumoknak is. Szerintem előbb-utóbb ők is fel fogják ezt vállalni, de addig a közszolgálati médiumoknak kutya kötelességük, hogy ezt felvállalják.
A propagandát, a nevelést mindenképpen az iskolai nevelés részévé kell tenni, kiegészítve a baleset-megelőzés propagandájával. Itt azért lehetne sorolni: aki járt már iskolában, tudja, hogy milyen megalázó élmények érhetik a fogyatékos embereket.
(22.30)
Harmadik elemként a pályázati rendszer kialakulását és működtetését tartanánk szükségesnek. Itt elsősorban a tömegközlekedési eszközök modernizációjára gondolok, a különböző műszaki megoldások fejlesztésen való átvezetésére, a beszerzésekre, gondolok itt arra, hogy esetleg kedvezményeket lehetne adni bizonyos, fogyatékosok közlekedésére szolgáló eszközök beszerzésében, közforgalmú utak, járdák akadálymentesítéséhez szükséges működési költségek részbeni átvállalására. Részben az állam, az önkormányzat, részben pedig minisztériumok, alapítványok közös munkájának érzem ezt a feladatot.
Nagyon fontos lenne - és ez Nyugat-Európában általános tapasztalat, ott megvan, nálunk viszont nincsen meg -, hogy létesíthessünk a mozgássérültek számára kialakított várakozóhelyeket, azok ingyenes használatára vonatkozó rendelkezéseket. Ezeket át kellene tekinteni, és feltétlenül célszerű bevezetni helyi rendeletekben.
Ez az a néhány nagy csomópont, amiről mindenképpen beszéltem volna. De még egyről feltétlenül szeretnék beszélni, az oktatási területen ez még szóba került: az integrált oktatás ügyéről. Ezen nagyon nagy csomag feltételrendszeréhez két nagyon fontos feltétel megteremtésére van szükség: egyrészt a tárgyi és személyi feltételek, másrészt pedig az anyagi garanciák megteremtésére.
Itt azért mindenképpen egy kicsit messzebbről kell kezdeni a kérdés megközelítését, hiszen Magyarországon nagyon sokan összevonják és együtt kezelik az iskolákban a fogyatékosságot és a hátrányos, sőt a halmozottan hátrányos helyzetet. Bár hozzá kell tenni, hogy az enyhe értelmi fogyatékosság ma még nem egyértelműen tisztázott kategória, de számos jel utal arra, hogy korábban a kisegítő iskolákba, ma az eltérő tantervű általános iskolákba szociális okokból is bekerülnek gyerekek. A hazai vizsgálatok szerint az értelmileg fogyatékosnak minősített gyerekek jelentős része ugyanakkor sikeresen illeszkedik be a társadalomba, az ép társadalomba.
Egy 1995-ös felmérés kimutatta, hogy a felnőtt, enyhe értelmi fogyatékosnak minősített férfiak több mint egyharmada volt katona, és 7,5 százalékuk rendelkezett jogosítvánnyal. A Gyógypedagógiai Főiskola tankönyve szerint felnőtt korban az enyhe értelmi fogyatékosok olyan nagy számban és olyan nagy mértékben vegyülnek el az ép társadalomban, hogy jelentős részüket nem lehet fogyatékosként fellelni. A vizsgálatok adatfelvevői nemegyszer találkoztak olyan esetekkel, amikor sem a munkahely, de még a házastárs sem tudott a kisegítő iskolás múltról.
A kisiskolásként enyhe értelmi fogyatékosnak minősített gyermekek sikeres társadalmi beilleszkedése a gyógypedagógiai fejlesztőmunka eredménye is. Az elkülönítés így válik az integráció eszközévé. Ugyanakkor azonban a sikeres társadalmi integráció bizonyított lehetősége pontosan meghatározza a kihívást: a kisgyermekkorban enyhe értelmi fogyatékosnak ítélt személyek egy részének integrációja elérhető, sőt, megvalósítható. Nem szabad tehát megelégednünk azzal, hogy a speciális általános iskolák hatékonyan, magas színvonalon működnek; a szakképzésben is indokolt igényes célok megfogalmazása.
Én itt nagyjából be is fejezném, mert úgy gondolom, hogy tényleg nem akarom fárasztani önöket, és elég késő van ahhoz, hogy erről még hosszabban beszéljük. De egy legutolsó gondolatot azért hadd osszak meg önökkel.
Az oktatási bizottságban egyetlenegy esetben volt komoly vita ellenzék és kormánypárt között, ez pedig a 16. számú javaslat, Vojnik Mária képviselőtársam adta ezt be: a felsőoktatási intézmények pedagógia szakos hallgatói számára legalább féléves gyógypedagógiai ismeretek oktatás bevezetésének feltételeit meg kell teremteni 2001. január 1-jéig.
No, én a bizottsági ülésen elég határozottan próbáltam cáfolni, hogy ez miért hasznos. Szerintem ez nem jó. Azért nem jó szerintem - és ott tényleg úgy alakult ki a vélemény, hogy ellenzék és kormánypárt, nagyjából a törésvonal mentén, így nem is került elfogadásra -, mert ha belegondolunk abba, hogy vajon féléves képesítéssel fel lehet-e vállalni fogyatékos gyermekek oktatását, szerez-e valaki fél év alatt akkora tudást, hogy merje utána vállalni - szerintünk nem. Nekem az a tapasztalatom, hogy a félig megszerzett tudás, a félig megszerzett tanítási módszertan sokszor nagyon káros, károsabb lehet, mint amikor valakit inkább nem képeznek ki. Úgyhogy ebben én következetesen azt vallom, hogy inkább nem támogatjuk továbbra sem.
Köszönöm a figyelmüket, köszönöm a szót. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
