CSURKA ISTVÁN
CSURKA ISTVÁN
CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az ezredfordulóhoz valamennyien a változás misztikus reményét fűzzük. Egyéni sorsfordulások, megigazulások, szerencsék, szerelmek, beteljesedések milliárdjai vannak elképzelve, megálmodva. De a nemzeti, a közösségi sors jobbra fordulását is elképzelik nagyon sokan. A hadak útján is egyre nagyobb a reményforgalom, és igenis a nagy politikai változás is benne van a magyar milliók újévi és adventi álmaiban. Ez mindig így volt, most hatványozottan így van.
Megfelelünk-e ennek a várakozásnak? Sajnos nem. Tíz év óta csak a volt rendszer nemzetsorvasztó örökségével küzdünk, és nem tudunk fölibé kerekedni. Egy haszonélvező kaszt aljassága, önzése, vagyonkisajátítása, árulása, hatalmi tébolya és a maga tehetetlenségével és szervezetlenségével birkózó magyar kisember, a polgár, a paraszt, az értelmiségi, a munkás kiszolgáltatottsága vívja egyenlőtlen harcát a nagyhatalommal, a pénzzel. A demokrácia csak féldemokrácia. Észrevétlenül elérkeztünk egy már soha jóvá nem tehető hibához. Megérkezhetünk valamibe, amiből végképp nincs kiút. Olyanok kezdünk lenni, mint Szolzsenyicin nehéz, büdös, nedves darócokba csavart elítéltjei, akiket bezsúfoltak hideg vagonokba valamelyik moszkvai teherpályaudvar legkülső vágányain, elindul velük a hosszú szerelvény, és a bedeszkázott ablakok mögött a sötétben senki sem tudja, hogy hová megy velük a vonat. Hetekig, örökkévalóságnak tűnő ideig kattognak a kerekek, megy a szerelvény, és visz több ezer embert ismeretlen szenvedésekbe.
De vajon mi, mostani század- és ezredvégi magyarok, tudjuk-e, hová visz bennünket vicinálisunk? Ha mellőzzük a valójában semmit nem jelentő közhelyeket, bevallhatjuk, hogy nem. A tíz év óta megoldatlan alapkérdések ma is azok. Érvényes döntések hiányoznak. Törvényeket nem tartanak be, mert nincs mögöttük szankció és erő, amely betartatná őket. A megélhetés bizonytalan. Az egzisztencia nélkül maradás félelme irányítja milliók életét. A társadalom állandósultan bizonytalanságban él. Most derül ki, hogy a késő Kádár-korban kialakult uralkodó réteg a hatalmát, amely mostanra a pénz fölötti rendelkezésben összpontosul, ma már csak ennek a bizonytalanságnak az életérzéssé tételével tudja fenntartani. Ne higgy semmiben, ne is reménykedj változásban, porszem vagy!
A bizonytalanság fenntartásában fő szerep jut a volt nómenklatúra sajtómonopóliumának. Befejezték a gazdaság elsuchmanosítását (Derültség a Független Kisgazdapárt soraiban.), a közreműködésüket, a feladatuk most az, hogy a megtartásban segédkezzenek. Ehhez kell a társadalom alsó és középerejét bizonytalanságban tartani. A manipuláció, a félrevezetés és a magányosságra ítélés félelmetes méreteket ölt. Miközben az Országgyűlés a költségvetéssel birkózik és a jóindulatú emberek, szervezetek, közösségek, a kisemberek reménykedve lesnek egy-egy százaléknyi életesélyre, a zavart keltők egy központból irányítva dobják be az értelmetlen témákat, a megfigyelési bizottság jelentése körüli cécókat, ami mögött voltaképpen médiajátékosok, testőrtisztek gáláns vagy éppen alig gáláns kalandjai állnak. Pedig a dolog pofonegyszerű.
(15.00)
Valamely KISZ-táborban kétféleképpen lehetett körbeszeretkezni: a táborvezetés engedélyével vagy anélkül. (A pulpituson nem, de a hangfelvételen hallható. Kuncze Gábor: Te melyiket választottad?) De a tagadás, az emberek után való nyomozás állandó párttevékenység volt, és most tagadják; de ez a tagadás, a sajtó terrorja, fenyegető tematizálásai és hazugságai, a levéltitok semmibevételei és alapvetően nemzetellenes, idegen értékű magatartása nélkül nem volna lehetséges. Most kell megragadnunk a dolgokat, hogy az új évezred első hónapjai meghozhassák a jóakaratú emberek reményeinek teljesülését, a gyökeres változásokat. (Taps a MIÉP soraiban. - A pulpituson nem, de a hangfelvételen hallható. Dr. Kis Zoltán: Semmi zsidózás? Szarul érzem magam!)
