KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Eredetileg akkor kértem szót, amikor Mádi képviselőtársam azzal érvelt, hogy a probléma, amivel szembe kell néznünk, az előző kormányzat alatt keletkezett, aztán később a vita egyéb hozzászólásokat is indukált bennem. Ami Mádi képviselő úr felszólalását illeti, hadd jegyezzem meg... - közben képviselőtársam bólogat, hogy így van, pedig még el sem kezdtem az érdemi mondanivalómat; ez a Fidesztől ugyan szokatlan, de ha a későbbiek során gyakorlattá válik, akkor követendő magatartás.
Mindenesetre, tisztelt képviselőtársaim, a probléma abból adódik, hogy a háromhetenként történő ülésezés kapcsán a kormánypárti képviselők nem képesek követni a parlament működését, ezért aztán összevissza szavaznak adott kérdések kapcsán (Ughy Attila: Mi legalább szavazunk, nem úgy, mint ti!), és ennek következményeként... Ughy Attila képviselőtársam szokása szerint ordibál, ez egyébként ilyen módon már vagy a huszadik felszólalása volt, amelyeket azonban a jegyzőkönyvek sajátként nem rögzítenek. (Derültség az SZDSZ és az MSZP soraiban.) Mindenesetre a probléma abból adódik, hogy a kormánypárti képviselők összevissza szavaztak a módosító indítványok kapcsán, és ezt a problémát kell most kezelni. Ez ugyebár nagyon nehezen mutat vissza az előző kormány időszakára.
Ami az alapproblémát illeti, persze, hogy jogosan vagy jogtalanul igényelték vissza az önkormányzatok az áfát. Erről a tárcák között is vita van, mert ugyanis a szabályozásban, amelyet egyébként 1990 óta alakítottunk ki, vannak valójában a hézagok, és a probléma azért tud felmerülni, mert 1993-ban az akkori parlament, az akkori kormányzat alatt eltörölte az általános forgalmi adó visszaigénylésének lehetőségét, illetve általánosforgalmiadó-kötelessé tette az önkormányzati beruházásokat; de ez mindegy, mert utána viszont az önkormányzatok egy része élt a jogszabályok adta lehetőségekkel, és társaságon keresztül bonyolította a beruházást, ezért tudta visszaigényelni az összeget. Ez egyébként az általános elvekkel szembe megy, de ettől még más jogszabályoknak egyébként megfelel.
(17.50)
A problémát minden évben tudta az Országgyűlés rendezni, éppen ezeken a vitákon, a zárszámadás kapcsán, gyakorlatilag nem adta meg a lehetőséget a felmentésre a visszafizetési kötelezettség alól, legfeljebb lehetővé tette az önkormányzatok számára, hogy hosszabb idő alatt, esetleg részletekben fizessék vissza azt az összeget, amit jogtalanul vettek igénybe. Most ez lett volna az egyik követhető módszer, ez azonban ma már nem járható út, hiszen a három héttel ezelőtti szavazás következményeként egyes módosító indítványokat elfogadott az Országgyűlés, más módosító indítványokat meg nem fogadott el.
Ettől kezdve hiába lehet elvben igaza Kósa Lajosnak, hogy az egyenlő elbírálás elve azt is jelenthetné akár, hogy mindenki köteles visszafizetni, ezt nem lehet megtenni, tisztelt képviselőtársaim, hiszen az Országgyűlés a módosító indítványokról már döntött. Azért gondolom, hogy nem lehet ezt megtenni, mert amikor a Lockheed-Fidesz-botrányt vizsgáló bizottság ügyében mi azt mondtuk, hogy az elfogadott módosító indítványok ellentétesek a Házszabállyal, és ezért szavazzunk újra arról, hogy ezeket eltöröljük, és ezek után alakuljon meg a bizottság, akkor az ügyrendi bizottság - egyébként szokásos, magas színvonalú, magvas és bölcs - döntései egyikében azt mondta, hogy ilyen döntést nem lehet hozni, az Országgyűlés egyszer döntött, akkor az a döntés érvényes. Ha viszont ezt akkor a kormánytöbbség - intelmeink ellenére - elfogadta, akkor ez a döntés, gondolom, most is igaz, vagyis amiről az Országgyűlés döntött, az már egyszer nem megváltoztatható. Igen ám, csak akkor felmerül a kérdés, hogy mi van azokkal a módosítókkal, amelyeket viszont elutasított a bizottság, hiszen azokról is döntött - világos, azokról sem szavazunk újra.
Ezért jó a költségvetési bizottságnak az 5. számú pontban foglalt javaslata, mert az egy új módosító indítványt hoz be - megjegyzem: nem koherenciafeloldásról van itt szó, hanem egyszerűen arról, hogy rossz, amit az Országgyűlés három héttel ezelőtt csinált -, és ez a módosító indítvány megoldja ezt a problémát, mert az idén, illetve 1998-ra vonatkozóan most mentesíti az önkormányzatokat az általános forgalmi adó visszafizetésének kötelezettsége alól. Ettől kezdve persze van probléma, ebben is igaza van Kósa Lajos képviselőtársamnak, mert a korábbi években ezt nem tette meg az Országgyűlés, meg feltehetően a következő években sem fogja megtenni, bizony ez a következménye annak a hebehurgya szavazásnak, amit önök három héttel ezelőtt produkáltak.
Ezzel együtt is ezt megfelelő módon rendezni csak a költségvetési bizottság javaslatának az elfogadásával lehet, ezért frakciónk ennek a javaslatnak a megszavazását támogatja. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem