DR. PETŐ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt feltételezem ebben a pillanatban, hogy többet nem szólalok fel, hacsak valamilyen nekem nagyon nem tetsző állítás nem hangzik el, de azt gondolom, mindannyiunkat megnyugtat, hogy talán most tartjuk fel legkevésbé a parlament szokványos munkáját, és abban a szűk körben vagyunk, amelyben elsősorban a jegyzőkönyv számára beszélünk.
Szóval arra nem érdemes hivatkozni, hogy a médiatörvénynél ki mit képviselt, mert ez a médiatörvény, amely megszületett, alapjában véve egyetlen ponton sem, mármint betűjében sem, egyezik az SZDSZ álláspontjával.
(0.40)
Csak éppen az a szerencsés következménye, hogy létrejött egy többszínű - mondjuk így - médiarendszer Magyarországon. Az SZDSZ kis számú, az állami, illetve közszolgálati televíziózást együttesen felügyelő kuratóriumot hozott volna létre, olyat, amelyben lehetőleg nem a pártok delegálnak embereket, hanem más köztekintélynek örvendő intézmények vagy testületek. Tehát nem érdemes arra hivatkozni, hogy egykor ki mit képviselt. A parlamenti pártok döntő többsége annak idején a médiatörvényt jóváhagyta, és betartása ugyanúgy kötelességünk, mint az úgynevezett egyszerű állampolgároknak minden jobb vagy rosszabb törvény betartása. És ők sem hivatkozhatnak arra, hogy milyen jó ötleteik lettek volna a törvényalkotás előtt, amit még sokkal szívesebben betartanának, mint a végül is megszületett törvényt.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem