CSURKA ISTVÁN
CSURKA ISTVÁN
CSURKA ISTVÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Bizonyára meglepődnek egy kicsit, hogy a frakcióvezető szól hozzá ehhez a törvényhez. A MIÉP képviselőcsoportja azonban annyira fontos társadalmi és gazdasági jelenségnek tartja ezt a törvényjavaslatot és az egész ezzel kapcsolatos kérdéskört, hogy engem - aki nem vagyok szakember - hatalmaztak fel arra, hogy elmondjam a véleményünket.
A hatvanas évek közepén a szerencsém kivitt Leningrádba, és ennek során - tél volt - a csoporttal együtt ellátogattam az Ermitázsba; az egy képtár, igen nagy képtár. Meglepődtem a ruhatárban, hogy a 8626. számú kabátjegyet kaptam. Még jobban meglepődtem, amikor felmentem a kiállítótermekbe, és azok zsúfolásig tele voltak. Az emberek ültek a földön, a képek előtt, mozogni alig lehetett. Meleg volt - odakint meg tél. Rájöttem, hogy nem Rubens nagy idomú hölgyei iránt érdeklődnek a tisztelt látogatók, hanem a hideg tél és a lakáshiány hajtotta be őket az Ermitázsba. És az, hogy nem volt kisvállalkozásuk; mondom, ez a hatvanas évek közepén volt. Ha lett volna kisvállalkozásuk, magántulajdonuk és lakásuk, akkor természetesen ott is meleg lett volna, és nem kellett volna nekik a képtárba menni. Ez egy hasonlat.
Azok a gazdasági kamarák, amelyeket a Boross-kormány hozott létre először vagy tervezett létrehozni, úgy viszonyulnak a való helyzethez, mint annak idején az Ermitázs Leningrádhoz: a kamarákban meleg van. Egyéb feladatot nem látnak el.
Akik ezt kitalálták és ráerőltették a magyar törvényhozásra és megcsinálták, azok sokkal okosabbak voltak, mint az egymást követő kormányok; tudták, hogy jön a nagy privatizáció, a nagy hideg a magyar kis- és középvállalkozásokra, ezek indulatokat fognak kiváltani az emberekből - és ha ez a mindenkori kormányra, a rendszerre irányul, akkor nagy baj van, ezek esetleg szét is vetik a rendszert, és a multik, pontosabban a globálisok bevonulása nagy nehézségbe fog ütközni. Ezért történelmi példákra hivatkozva létrehozták a gazdasági kamarákat és közfeladatokat is adtak nekik - amiket persze nem tudtak ellátni.
(12.10)
Arról van szó, hogy most meg akarják védeni az állam túlhatalmától a társadalmat, a gazdálkodókat, a kisiparosokat s a többi, hogy az állam vissza akarja venni a jogosítványokat, ő akar basáskodni és rendet teremteni a gazdasági életben - ismét csapdahelyzet. Ilyen állam pillanatnyilag nincs!
Ha visszaveszi, ha nem, nem tud rendet teremteni - talán nem is akar -, és teljesen felesleges azon vitatkozni, hogy a kamaráknál legyenek-e ezek a jogosítványok vagy az államnál, mert az államtól csak akkor kellene félni, ha állam volna, ha rendet tartana, ha valami túlhatalomra törekedne. De hogy még ezt az icike-picike kis hatalmat is el akarják venni... - illetve el is vették, szétosztották, szétparcellázták! És mi lett az eredménye? Az emberek lázadnak azért, hogy 3000 forint évi tagdíjat kell fizetni érte!
Hát milyen vállalkozás az, tessék mondani, amelyik évi 3000 forintos tagdíjfizetési kötelezettség miatt lázadozik? (Tóth Károly: Tessék megkérdezni Csabát!) Tudom én, hogy ez sok pénz lehet annak, akinek nincs! De akkor az vállalkozó? Akkor hol élünk?! Akkor pont abban van a hiba, hogy van kamara vagy nincs kamara, hogy van állam vagy nincs állam? Vagy pedig arról van szó, hogy olyan vállalkozók vannak a mezőgazdaságban, az iparban, a kereskedelemben - nyugdíjas vállalkozók, hölgyeim és uraim, nyugdíjasok! -, akiknek ez sok. De akkor ezek mégsem vállalkozók! Ebből egy cipőt nem lehet ma már venni! Ha valakinek normális gazdasági körülmények között van olyan vállalkozása, amelyből meg tud élni, az szégyelli sokallni ezt a tagdíjat! Nem itt van a hiba! Az egész rendszerben van a hiba!
Arról van szó, hogy hozott egy törvényt előbb a Boross-kormány, aztán a Horn-kormány, amelyben a harcot itt, az országon belül a keresletért, a piacért... - szétparcellázták. Védje meg a magyar vállalkozót, a kisipart, a kiskereskedelmet - még a középvállalkozót is - egy nem létező hatalommal létrehozott új szervezet; az állam pedig mossa kezeit, és hagyja, hogy a multik, a globálisok megegyék őket. Kérem szépen, ez történt! Ez a folyamat indult el már sokkal '94 előtt, de akkor éppen ennek látták idejét, hogy ezt így csinálják.
A törvény preambulumában ez benne van: "Az állam gazdasági szerepvállalásának csökkentéséhez szükség van a gazdasággal összefüggő közfeladatok egy részének az érintettek önigazgatása útján történő ellátására." Na már most, ez egy pillanatig nem történt meg! Egyetlenegy pillanatilag nem történt meg! Ez nagyon árulkodó, mivel egy szó sem igaz belőle. Amikor a törvény hatályba lépett, korlátlan volt Magyarországon a neoliberális, monetarista gazdasági és pénzügyi politika - ma is az -, és mivel ennek a politikának fő ügyintézői, nemzetközi megbízottai tudták, hogy igen nehéz idők jönnek a magyar vállalkozókra s felgyorsul a privatizáció, bevonulnak a multik és a globális vállalatok a magyar piacra, kíméletlenül elnyomják a magyar vállalkozót, kellett nekik valamilyen védőernyő, valamilyen figyelem- és indulatelterelő eszköz, szervezet, így kitalálták a gazdasági kamarák felújítását - történelmi indokokra hivatkozva, kötelező tagsággal és állítólagos szervező, vállalkozást védő tehetséggel -, hogy a feltörő indulatok ne az állam, a kormány ellen gyűljenek össze, még csak ne is az egyébként kissé megbízhatatlan önkormányzatok ellen, hanem a kisiparosok, a kiskereskedők, a vergődő vállalkozók legyenek elfoglalva egy új szervezettel, amely mellesleg sok tapasztalt, volt MSZMP-s kádernek is jó megélhetést nyújt.
Olvastam egy budapesti kamarai kiadványban, amikor az egyik vezető nyilatkozott: büszke arra, hogy a magyar kisvállalkozó még a jég hátán is megél. Gyönyörű! Ő pedig még ennek a vállalkozónak a hátán is meg tud élni. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
A gazdasági kamarák egész eddigi története azt mutatja, hogy ennek az ütközőszerepnek a kedvéért hozták létre, a többi csak szólam, elvezeti az indulatokat, sőt az érdemi gondolkodást, a vállalkozások valódi helyzetének a felismerését, számbavételét is félretolja.
Ha a magyar gazdasági életet egy nagy mezei futóverseny mezőnyéhez hasonlítjuk, akkor ebben a mezőnyben háromféle versenyző van. Középen szorong a rengeteg magyar kisvállalkozó - mezítláb -, mellette a közepes méretű, akinek már van valamilyen lábbelije, és kétoldalt a versenyen kívül indulók. Balra a mamutok, a globálisok, a multik, a vegyes vállalatok, amelyek nem fizetnek adót - amelyek a Kajmán-szigeteken edzenek adófizetés ellen -, és a felszerelésük pompás; jobbra pedig a fuserok, fekete és még feketébb, avagy sárga és csokiszínű kontárok csapata, akik szintén nem fizetnek semmiféle adót, járulékot, akiket azonban előszeretettel alkalmaz az a lakosság, amely az adófizető kisiparos, kiskereskedő kuncsaftja volna normális viszonyok között. Mivel azonban nincsenek normális viszonyok és a megrendelő lakosság nem tudja megfizetni az adóval és járulékkal terhelt szabályos magyar vállalkozó árait, a megrendeléseit ennél a körnél, a nem adózóknál adja le - vagy kimegy a kínai piacra bóvliért.
Akinek viszont már egy kicsit jobban megy a sora, az elmegy a Mammutba, a Plazába vagy a Penny Marketekbe. A magyar vállalkozóknak ezzel szemben arra volna szükségük, hogy az állam legalább tudja: hány Penny Market van az országban; hány adót nem fizető mamut; hány Kajmán-szigeteken bejegyzett és ott adót nem fizető cég - és ezeket arra kényszerítse, hogy becsületes versenyben mérkőzzenek meg a magyar kisiparossal, a kiskereskedővel, aki a jég hátán is megél.
A hiba tehát a kiindulásban van. A magyar kamarákat érdekvédelemre kell megszervezni mindenekelőtt - mert piackutatásra addig nem érdemes, hitelkijárásra és nevetséges feladatokra addig nem érdemes, ameddig az állam éppen az ellenségüket, a tönkretevőiket támogatja! Persze arra is ki lehet találni és meg lehet szervezni a kamarákat, hogy vasárnapi iskolákat szervezzenek - de arra is van más.
A hiba tehát nagyon nagy. Az Országgyűlésnek nem szabad elhinnie, hogy a gazdasági kamarák megoldják az illegális vállalkozások kérdését, és a kötelező kamarai tagsággal minden nehézség elhárul a dolgozni akaró magyar vállalkozások előtt, és megnyílik számukra a piac. Mert az állam egyelőre semmit nem tervez a globális vállalatok adófizetésének szabályozása tekintetében, a túlhatalmuk ellen, a magyar vállalkozót megnyomorító tevékenységük ellen! Rendben, szüntessük meg a kötelező tagságot, verjük szét a bolsi gyűldéket - ezzel a MIÉP mindig egyetért -, de teremtsünk valódi magyar gazdaságpolitikát, gazdasági érdekvédelmet, és teremtsük meg a magyar vállalkozók számára a belső keresletet.
Ehhez viszont meg kell fizetni az ápolónőt, aki napraforgóolajat akar venni - amit magyar olajütő ütött -, hogy egészségesen tudjon főzni, és a katonatisztet is, aki a "Jobbra át!"-ot tanítja az ápolónő nagyobbik fiának.
Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
