DR. SÜMEGHY CSABA
DR. SÜMEGHY CSABA
DR. SÜMEGHY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A bizottsági előadóként jelentkező ellenzéki képviselőtársaim olyan új oldalukról mutatkoztak be, amely számomra egészen elképesztő volt, hisz megpróbálták azt megmagyarázni, ami természetesen jó, hogy miért nem jó, és megpróbálták a magyar gazdasági társadalomnak, a magyar vállalkozói rétegnek elmondani azt, hogy amit nem szeretnek, azt tulajdonképpen ők miért szeretik.
Ebből az alapvető feltevésből és hipotézisből kiindulva, úgy gondolom, néhány szót kellene azért váltanunk arról is, hogy a gazdasági kamarák helyzete világviszonylatban, Európában és Magyarországon hogyan néz ki. Szűkítsük a kört!
Európában, az Európai Unió 15 országából 8 országban önkéntes kamarai tagság van, ez az úgynevezett angolszász modell, míg 7 országban kötelező kamarai tagság van, ez az úgynevezett német modell. Szeretnék mindjárt utalni arra, hogy több országban, így Németországban - pedig róla nevezték el ezt a modellt - és Ausztriában az elmúlt években a vállalkozói rétegeknél hihetetlen elégedetlenségi mozgalom indult el, hisz ott se úgy élik meg a kötelező kamarai tagságot, mint ahogy azt elsősorban a tisztelt szocialista képviselőtársaim kívánják, illetve elvárják a jövőben.
Hol helyezkedik el ebben a körben Magyarország? Magyarország közismerten egy régi, tradicionális és büszke kamarai múlttal rendelkező ország. 1850-ben egy császári pátens Magyarországon már kamarákat létesített, és 1868-ban ezt törvénnyé emelte az Országgyűlés; tehát gyakorlatilag 1868-tól Magyarországon kamarai rendszer működik. Tulajdonképpen 66 év után került sor egy változtatásra, amikor az egységes kamarából az agrárkamarát kiemelték, és végső soron egészen 1948-ig, amíg az akkori kommunista rendszer a kamarákat fel nem számolta, gyakorlatilag Magyarországon egy kiegyensúlyozott, állandóságot mutató kamara működött, közmegelégedésre. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a modell volt az, amely ma példát szolgáltat a jelenleg előterjesztett törvény tervezőinek, természetesen némi módosításokkal.
Hölgyeim és Uraim! Másról beszéltek a tisztelt bizottsági előadók. Ha ezt a korrekt tradíciót a gazdasági kamarák területén tovább tudtuk volna vinni, úgy komoly probléma nem adódott volna, és nem kellene ma a tisztelt Háznak a gazdasági kamarák törvényeinek tervezetével foglalkoznia. De mi történt? Az történt, hogy 1994-ben, amikor a parlament egyhangúlag elfogadta a gazdasági kamarákról szóló törvénytervezetet, egy hurráhangulat volt, hisz minden jelen lévő párt nagyon jól tudta, hogy a gazdasági kamarák elengedhetetlen szegmensei az újonnan kialakult piacgazdaságnak, a piacépítésnek.
Nyilvánvaló a történelmi szituáció. Az Antall-kormánynak nem volt más lehetősége, mint egy kötelező tagságon alapuló kamarát létrehozni, hisz emlékeztetni szeretném önöket arra, hogy 1994-ben a magyar gazdaság romokban hevert, mert az úgynevezett szocialista gazdálkodásról való átállás miatt a vállalkozások tízezrei mentek tönkre, voltak csőd alatt; az egész gazdaság egy átmeneti állapotra jellemző, zilált helyzetet mutatott. Így nyilvánvaló, hogy az akkori MDF-kormány egyetlen lehetséges jót tehetett: bevezette a kötelező tagságot - hisz úgy gondolom, nem ül épeszű ember sem itt a Házban, sem a Házon kívül, aki feltételezné, hogy önkéntes tagság alapján 1994-ben a kamarákba rohantak volna tagnak lenni a vállalkozók.
Tehát történelmileg el kell ismernünk, hogy az 1994-ben megszületett törvény az akkori időkben szükségszerű és jó volt.
Hol kezdődik a probléma? A probléma ott kezdődik, tisztelt képviselőtársaim, amire Salamon László képviselőtársam kezdett utalni. Az MSZP padsoraiban ülő tisztelt képviselőtársaimat és az akkori kormányt, amelyet Horn Gyula vezetett, terheli a felelősség azért, hogy a magyar kamarai rendszerrel szemben általános ellenszenv, politikai meg nem értés és ellehetetlenülés következett be.
(11.00)
1994-ben, amikor a Horn-kormány hatalomra jutott, első dolga volt a kamarák kötelező tagságának megkérdőjelezése. Hogy az a frakció, amelyik ma elsiratja a kamarákat, és a kötelező kamarai tagság mellett áll ki, mennyire nem tudott zöld ágra vergődni és közös nevezőre jutni, arra jellemző, hogy ez a párt és ez a frakció három éven keresztül nem tudott saját magával megbékélni, hogy milyen kamarák működjenek ebben az országban, hiszen 1997-ig a kamarák számára semmiféle jog- és hatáskört nem adtak át, nem adták át a kamaráknak azt a vagyont, amit a '94-es törvény előírt - itt elsősorban a székházakra és egyebekre gondolok -, és gyakorlatilag nem tárgyaltak a kamarákkal.
Mi történt ezek után? A kamarák pótcselekvésekbe kezdtek, különösen belegázoltak az érdekképviseletek, a munkaadói érdekképviseletek sávjába, itt is szítottak ellentétet, és a vállalkozóknak kiküldött tagdíjat mint kötelező adót élték meg. Gyakorlatilag, hölgyeim és uraim, itt tettek pontot a kamarák helyzetére, és már ebben az időszakban döntenünk kellett volna arról, hogy a kamarákkal mi legyen, hiszen az a helyzet, ami kialakult, radikális változtatások nélkül nem kezelhető.
Úgy gondolom, hogy a kamarai tagdíjat kötelező adóként megélt vállalkozókat nagyon-nagyon nehéz meggyőzni arról, hogy a kamarának lelkes hívei és zászlóvivő tagjai legyenek. Hogy mást ne mondjak, jól példázza ezt, hogy az 1998-ra már működőképessé vált kamarák rengeteg szolgáltatást nyújtanak a vállalkozóknak, azonban meg kell nézni, hogy hányan veszik igénybe. Jól példázza ezt, hogy, mondjuk, olyan osztályokban, ahol tízezer főnek kellene választani az osztály vezetőségét, 30-40 ember lézeng a teremben, és dönti el azt, hogy ki legyen a kamara vezetése. Ezek után hivatkoznak önök arra, tisztelt szocialista képviselők, hogy milyen tömegeket mozgat meg a kamara, és mit tesz a kamara a magyar vállalkozók érdekében?! Maradjunk abban, hogy egy szűk réteg érdekében biztosan tesz, de a magyar vállalkozói társadalom széles köre elutasítja ezt a kamarát. A mai kamarai vezetés nem érdekelt abban, hogy kiszolgálja a magyar vállalkozói társadalmat, sőt hozzáteszem, hogy az utóbbi időben ezt enyhítendő is elmulasztotta, és amióta ez a törvénytervezet megjelent, illetve az országgyűlési határozati javaslat be lett adva, rengeteg pénzt áldoz arra, hogy bebizonyítsa nélkülözhetetlenségét.
Miben jelentkezik ez? Feltupírozott statisztikák gyártásában; olyan számok jelennek meg néhány kamaránál, ami még a szomszédos országok vállalkozóinak az ellátását is biztosítaná; soha nem használt anyagok gyártása vagy legalábbis nagyon szűk körben használt anyagok gyártása és tömeges kiadása, mondhatnánk, a pénz pazarlása erre; és a téves szlogenekről nem beszélek. Ilyenek például azok, amelyekkel a közvéleményt akarják befolyásolni, hogy a kisvállalkozók számára nélkülözhetetlenek a kamarák. Ugyan mitől, kérem? Az egyablakos rendszert bevezettük, de egy kormányrendelettel bármikor át lehet adni például az APEH-nek, amely éppúgy megcsinálja, mint ahogy a kamarák teszik. Egyébként is hozzáteszem, hogy egy önkéntes kamarai tagságon alapuló kamara ugyanezt a szolgáltatást nyújtja, természetesen pénzért, viszont a vállalkozónak nem kell tagdíjat fizetnie. Vagy ilyennek mondhatnánk a nélkülözhetetlen közigazgatási feladatok ellátását. Utánanéztem: jó néhány közigazgatási feladatot annak idején az Ipari Minisztérium 3 fős csoportja látott el, és ma 63 kamaránál van egy-egy ember foglalkoztatva ezzel, egyébként hozzáteszem, nem is rossz pénzért.
Arról nem beszélve - ami itt a vitában elhangzott -, hogy különböző kerülő utakat találnak ki a tisztelt kamarák, táplálják a közvéleményt, döntően az ellenzéki képviselők szócsövén keresztül. Például: a kötelező tagság maradjon, de ne legyen kötelező tagdíj, fából vaskarika, az államtitkár utalt rá, akkor nem kell kamarai törvénnyel foglalkozni, és egyéb nagyon hangzatos, csak éppen sehova nem vezető, és ha végignézzük, blöffnek és lufinak számító gondolatsorok.
Tisztelt Ház! Ezt a sok energiát a magyar vállalkozói társadalom szolgálatába, annak érdekébe kellene állítani, ugyanis arra enged következtetni, hogy egy szűk vezetői réteg mindenáron hatalmon kíván maradni, és ebben nagyszerű egységet kezd alkotni a mai ellenzékkel, különösen az MSZP-vel. Kísértetiesen hasonlít ez az egyes szakszervezetekkel kialakult MSZP-kapcsolatra, a különbség annyi, hogy itt nem a dolgozói érdekvédelem jelentéktelenedik el, hanem a vállalkozók kiszolgálása lesz az az álarc, ami mögé be lehet bújni. Szerencsére a kép nem általános, de jelentősen rontja azokat a tisztességesen dolgozó kamarákat, azoknak a kamarai vezetőknek a megítélését és presztízsét is, akik nem így tesznek.
Az SZDSZ szerepe külön téma ebben; jól példázza a párt mai politikáját, a tettek és a szavak teljes ellentmondását. Liberális elvek alapján ugyanis nehéz kiállni a kötelező tagság mellett. Igen, ehhez érdekes ideológiákat kell kitalálni különösen akkor, ha az SZDSZ kezdettől fogva azt mondta, hogy elméletileg ő ugyan az önkéntes tagság híve, de kvázi Magyarországon a helyzet olyan, hogy jó lenne a kötelező. Úgy gondolom, hogy az SZDSZ az elhangzott vitában majd megtalálja azt az ideológiát, ahol majd hihetőbbé teheti ezt a dolgot. (Dr. Kis Zoltán: Megvan nélküled is! Nem kell bennünket kioktatni!)
Összegezve: a jelenlegi helyzetben a kamarák nem alkalmasak - és a megkövesedett helyzet miatt nem is lehetnek alkalmasak - a magyar vállalkozói kör kiszolgálására, teljes körű kamarai feladatának ellátására. Az új törvénytervezet a kamarai rendszer fontosságából kiindulva ad egy lehetőséget, összeegyezteti a vállalkozók által hőn óhajtott kötelező tagság megszüntetését a köztestületi jelleg fenntartásával.
Tisztelt Ház! Az elmúlt napok során, a jelenleg elhangzott vélemények azonban el kell gondolkoztassanak minket. Úgy gondolom, hogy erőteljesen megkérdőjelezik ezt a modellt, amit előterjesztettünk, és valószínűsítik, hogy jobb megoldásnak látszik egy teljesen önkéntesen szervezendő, közhatalmi jogosítvány nélküli kamara, amely szellemiségében és szerkezetében egyaránt új lesz. Gyakorlatilag a kamarákról szóló törvény általános vitája és részletes vitája alatt el kell gondolkoznunk, hogy tulajdonképpen ezt a magyar vállalkozók számára jónak tartott, de az ellenzék által kritizált kamarai modellt tiszta angolszász modellre váltsuk fel.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kamarai rendszeren túlmutatóan most arról is döntünk, hogy melyik párt az, amelyik a vállalkozói szabadságot és a közterhek csökkenését akarja, és a jelenlegi kamarákon kívül ki az, aki a kötelezettségek fenntartása mellett voksol. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
