BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak egészen rövid megjegyzéseket szeretnék fűzni ahhoz, amit Simicskó képviselő úr mondott.
Az egyik megjegyzésem egy tartalmi megjegyzés. Azt mondta Simicskó képviselő úr, hogy annak ellenére, hogy NATO-tagok lettünk, fontosnak tartjuk a békepartnerségi együttműködést. Én azt gondolom, hogy annál inkább. Csakhogy ez most új dimenziót kap. A békepartnerség keretében mint NATO-tagok működünk együtt azokkal az országokkal, amelyek ma sem, és még hosszú ideig nem lesznek NATO-tagok, itt vannak a környezetünkben, és a velük való általános és katonai együttműködés fejlesztése éppen ebben az új helyzetben vált különösen fontossá számunkra. De gondolom, ebben egyetért, csak egy fogalmazásbeli különbség lehetett.
(20.50)
A másik megjegyzésem pedig arra irányul, hogy én is egyetértek MSZP-s képviselőtársaimmal; még arra is emlékeztetném Simicskó képviselő urat, hogy egy meghirdetett kéthetes szünetben kellett hirtelen összehívni az Országgyűlést a koszovói válság ügyében egy rendkívüli ülésre, és bizony a háromhetes ülésezésben is előfordult ilyen, és ha fenntartják ezt a háromhetes ülésezést és lesznek hasonló szituációk, akkor ez bármikor előállhat. Bizony, nem alkalmas a háromhetes ülésezés ebből a szempontból sem a parlament normális munkájára.
A harmadik megjegyzésem: kétharmados törvényeket az első ciklusban és a mostani ciklusban egy ötvenvalahány százalékos kormánytöbbség akkor szokott az Országgyűlés elé terjeszteni, amikor az előterjesztéssel és a vitával azt akarja demonstrálni, hogy az ellenzék nem igazán támogatja azt a célt, amit a kormány fontosnak tart; így van ez az ügyészségi törvény esetében is. Ez az előterjesztés azt mutatja, hogy a kormány ebben az esetben nem elérni akarja azt a célt, hanem valamit demonstrálni akar - másképp miért terjesztették elő egyetértés nélkül?
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem