JUHÁSZ FERENC

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Miniszter Úr! A szűk családi kör lehetőséget ad arra, hogy őszintén beszéljünk egymással.
A közelmúltban módom volt e helyről a miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy vigyázzon, mert úgy érzem, hogy a munkatársai őt jégre akarják vinni. Akkor elmondtam azt, hogy azt gondolom, az ő szándéka és akarata ellenére kerülnek olyan dokumentumok a parlament elé, amelyek nem valószínű, hogy egy politikus támogatottságát bírják; sokkal inkább arról szólhat a történet, hogy őt akarják lehetetlen helyzetbe hozni.
De most, hogy elolvastuk ezt a dokumentumot, illetve meghallgattuk a miniszteri expozét, már biztos vagyok benne, hogy nem az apparátus ármánykodásáról van szó, biztos vagyok abban, hogy nem arról van szó, hogy a honvédelmi miniszter urat közvetlen munkatársai lehetetlenné akarják tenni, hanem arról van szó, hogy politikai megrendelésre dolgoznak ezek az urak a Honvédelmi Minisztériumban, és igenis, ami itt történik, az a miniszter úr szándékának, akaratának megfelelő. Hiszen ez az egyébként tán jogi bravúrnak számító előterjesztés, amely tőle elhangzott, valószínűleg nem hangozhatott volna el, ha ő maga nem gondolná komolyan, hogy e módon próbálják az alkotmány bizonyos pontjait módosítani.
Nyilvánvalóan nem hangzott volna el ez az expozé, ha ő nem gondolta volna komolyan azt, hogy ilyen módon meg lehet kerülni a parlament, benne a parlament ellenzékének az ellenőrző szerepét. Mert ha komolyan gondolja, akkor egészen bizonyos, hogy ez a dokumentum így és ilyen módon nem kerül elénk, hanem sokkal inkább előveszik azt az alkotmánymódosító javaslatcsomagot, amelyet éppen a párttársa, Lányi Zsolt elnök úr terjesztett a parlament elé. Ha ezt teszi és ebben próbálunk konszenzusra jutni, akkor nagy valószínűséggel a kormány lehetőséget kaphatna arra, hogy bizonyos kérdésekben nagyobb hatásköre legyen, bizonyos problémákat a miniszterre utaljon, és bizonyos kérdések ne is kerüljenek a parlament elé. Hiszen érthető, hogy nehézséget okoz az, hogy a parlament háromhetes ülésrendjébe nem illeszthető be a különböző kérdéseknek, átvonulási engedélyeknek az ütemezése. Érthető az is, hogy ez az apparátus - és a kényelmes apparátus - számára problémát jelent. De nem érthető az, hogy ilyen módon akarjanak alkotmányt kikerülni, illetve ha tetszik, akkor alkotmányt módosítani.
Amikor a miniszterelnök úr meghívta az ellenzéki pártok képviselőit, akkor - és itt egyetértek Mécs Imrével - arra gondoltunk, hogy elkövetkezik az az idő, amikor leülünk és végigbeszéljük azt, hogy a honvédelem mint nemzeti ügy kérdésében milyen fő tételeket kell módosítani az alkotmányban, a honvédelmi törvényben és másutt. Elfogadta a honvédelmi kormányzat javaslatára a kormány a stratégiai felülvizsgálatot, de azóta nem történt semmi. A miniszterelnökkel történt beszélgetés óta nem történt semmi. Már-már arra gyanakszunk, hogy meg is elégedtek ezzel az egyeztetéssel. No de, tisztelettel kérem, ez semmiféleképpen nem történhet kétharmados, illetve minősített törvények módosítására vonatkozóan! Ebben mindenféleképpen illő és illendő kikérni az ellenzéki pártok véleményét, és illő és illendő velük egyetértésre jutni.
És ha bárki azt gondolná, hogy mi gátolni akarjuk a NATO-val való együttműködést, ha bárki azt gondolná, hogy mi gátolni akarjuk a békepartnerségi programban részt vevő, még nem NATO-tagok együttműködését a NATO-val és velünk, akkor az óriási nagy tévedésben van! Ebben a szándékunk és az akaratunk közös. Mi több, az is elfogadható, hogy bizonyos módosításokat tegyünk. De, kérem tisztelettel, a főkapun kell bemenni! Nem engedhető meg, hogy hátulról próbálkozzunk bizonyos törvények módosításával, mert ebben az esetben mi becsapottnak, megtévesztettnek érezhetjük magunkat, és ilyen módon nyilvánvalóan nem támogathatjuk az előterjesztést.
Befejezésül hangsúlyozni szeretném, hogy mi határozottan a NATO-val való együttműködést szeretnénk pártolni, és olyan törvényeket, olyan alkotmánymódosítást szeretnénk javasolni, amelyek valamennyiünk megelégedését és a NATO-val való együttműködést szolgálják. Ennek érdekében én tisztelettel kérem, gesztus értékű lenne, ha a honvédelmi miniszter és a kormányzat ezt a törvényjavaslatot visszavonná, és új, már az alkotmánymódosító javaslatban próbálnák ezt a problémát rendezni. (Az elnök jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem