MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök Úr! Csak annyit szeretnék mondani, hogy valójában megtévesztő a cím, engem is megtévesztett; azért merem ezt mondani, mert ránézek, és ez valóban egy nemzetközi szerződés, de valójában ez egy fontos törvénynek, egy kétharmados törvénynek a módosítása.
(20.40)
Tehát egy kétharmados törvényt kell módosítani, ez az 1995. évi LXVII. törvény, ezt annak idején kétharmados konszenzussal fogadtuk el, vagy még annál nagyobbal. Tehát ennek a törvénynek a módosításáról van szó, valójában egy szerződés kapcsán. Ez nem egy szerződésnek az elfogadása, ahol valóban elegendő az öt perc idő.
Köszönöm szépen, elnök úr. Megpróbáljuk kifejteni a nézeteinket, de fontos kérdésről van szó, és a miniszter úrral szeretnénk megfelelő párbeszédet kialakítani, épp annak érdekében, mert fontosnak tartjuk a kérdést.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem