DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Ehhez az ügyrendi kérdéshez szeretnék hozzászólni. Úgy gondolom, két szabály együttes érvényesülésének a feltételeit kellene megtalálni. Igaz az, amit az elnök úr mond, hogy az elfogadott napirend menet közben nem módosítható, mert a napirend módosításának megvannak a maga szabályai.
Azonban úgy gondolom - mint ahogy az a jelen esetben is történt, hogy napirendre vettünk egy kérdést, hogy lefolytatjuk a vitáját, és utána határozatot hozunk -, ha ehhez a vitához már nincs hozzászólás, és elérkezünk a határozathozatalhoz, akkor elfogadható értelmezés az, hogy akkor már egy ilyen ügyrendi javaslat, amely elhangzott, megfontolható, és az Országgyűlés részéről határozattal elbírálható. Az én emlékeim is olyanok, hogy volt már erre precedens.
Ez akkor lehetne rossz obstrukciós gyakorlat, ha menet közben többször meg lehetne ezt próbálni, de ha egy vitát egy napirendre felvett javaslat tekintetében engedünk a legvégsőbb pontig lefolytatni, és egyszer van egy ilyen döntés egy határozathozatal végén, akkor én legalábbis úgy érzem, hogy elfogadható és a Házszabály szellemének mindenben megfelelő megoldást jelentene, ha most Pető Iván javaslatának megfelelően a frakciók véleményt nyilvánítanának, és döntene a Ház az ügyrendi kérdésről, ha már nincs további érdemi hozzászólási igény. (Taps a Fidesz, szórványos taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem