BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Üdvözlöm 11 hónap után az azonnali kérdések órájában.
A miniszterelnök úr talán még emlékszik erre a kis füzetre, a Fidesz választási programjára, amelynek harmadik oldalán az olvasható: "A Fidesz célja megszüntetni azt a helyzetet, hogy minden tisztességes munkával megtermelt 100 forintból több mint 60 forint az állam zsebébe vándoroljon. El kell érnünk, hogy minden 100 forintból legalább 60 a polgárokat gyarapítsa." Számoljunk - folytatva az előzőeket.
Ugye, ez azt jelenti, hogy ha az eddigi 40 forint helyett 60 marad a polgároknál, és 60 helyett csak 40-et von el az állam, akkor az adók egyharmadával csökkennek. Számoljunk tovább! Itt van előttünk az 1998-as zárszámadás. Ebben az szerepel, hogy 1998-ban a különböző adók összege 2000 milliárd forint volt. Na most, az egyharmaddal való csökkenése az adóknak azt jelentené, hogy 650 milliárd forinttal csökken az adók összege.
(13.10)
Itt van előttem a 2000. évi költségvetés, amiből az derül ki, hogy 2000-ben az adók összege, amit a Fidesz-kormány javasol, 2500 milliárd forint, vagyis 25 százalékkal több. Ha ebből levonjuk a, mondjuk, 16-17 százalékra optimistán becsült inflációt, ez azt jelenti, hogy az adók összege 8 százalékkal növekszik. Ez durván 150 milliárd forint. Az önök választási ígérete, az adók egyharmadával való csökkentése és a Fidesz-kormány gyakorlata, az adók 8 százalékkal való növelése között 800 milliárd forint a különbség. Vajon megalapozatlan volt-e az ígéret, 800 milliárd forinttal szebb volt, mint a valóság, vagy pedig nem hajtják végre azt, amit a polgároknak - velük megbeszélve - a választási kampányban a miniszterelnök úr ígért?
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem