ORBÁN VIKTOR

Teljes szövegű keresés

ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először is köszönöm, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége is támogatja a kormány antiinflációs politikáját.
Másodsorban szeretném elmondani, hogy a következő időszakban is csökkentésekkel számolunk, ezeknek megvannak a maguk előfeltételei: tovább kell javítani az ellenőrzést - az elmúlt évben és ebben az évben is tettünk komoly lépéseket ebbe az irányba -, és helyre kell állítani a közbizalmat például a kormány inflációs politikája iránt, valamint az alanyi adómentesség körét is sikerül a 2000. évben 4 millió forintra emelni. Valóban nem tettünk le arról, tisztelt képviselő úr, hogy a 2001. évben - ha a 2000. év úgy sikerül, ahogyan azt a kormány gazdaságpolitikusai eltervezték - további adócsökkentéseket hajtsunk végre. Ha az ellenőrzést sikerül javítanunk, akkor tervezünk a 2001. évben egy érzékelhető méretű áfacsökkentést is.
Azt kérem önöktől, hogy támogassák ebben a kormány politikáját. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem