DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint ahogy a mai napon már volt róla szó, az élelmiszer-higiéniához, az élelmiszerek megbízhatóságához, a piacon vásárolt élelmiszerekhez fűződő abszolút bizalmi viszony fenntartásához alapvető állampolgári érdek fűződik. Ezért úgy, ahogy a képviselő úr volt kedves elmondani, valóban számos jogszabály hivatott ezt biztosítani, többek között az ön által is említett élelmiszertörvény, valamint az ön által is említett kormányrendelet. Az 1997. január 22-én kihirdetett jogszabály valóban azt mondja, hogy olyan terméket lehet piacon értékesíteni, amelynek előállítása, hőkezelése és egyéb technológiai követelménye megfelel az ebben a kormányrendeletben foglaltaknak.
Valóban, egy évvel ezelőtt ebben a Házban erről már volt szó, és akkor, tekintettel a számos kisvállalkozót és őstermelőt érintő szabályozásra, ennek a végrehajtását egy évvel késleltette a kormány. Az őstermelőknek tehát közel három év állt rendelkezésére ahhoz, hogy mind ezekhez a nemzetközi követelményekhez, de ennél fontosabbnak tartom, hogy mind a magyar vásárlók biztonságát segítő rendelkezésekhez igazodjon.
(13.40)
A jelenlegi álláspont szerint 2000. január 1-jétől valóban úgy van, ahogy ön mondja, hogy az őstermelőknek gyártási engedélyt kell kérniük az állat-egészségügyi állomásoktól, és ennek birtokában értékesíthetik termékeiket.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem