DR. HORVÁTH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Hazánkban ma a népesség 15 százalékát érinti egy rettenetes betegség, amelyet meddőségnek hívnak. E gyermektelen családok körülbelül egynegyede az, amely orvosi eljárásokkal gyógyítható, és a kívánt gyermekáldás esetükben bekövetkezik.
Ezen a területen az utóbbi idők egyik legnagyobb áttörése az in vitro megtermékenyítés, közismert nevén a lombikbébiprogram. Ebbe az eljárásba évente 3 ezer pár kapcsolódik be az országban, és igen nagy arányban sikeres terhességgel és egy gyermek születésével végződik az eljárás. Eddig körülbelül 3 ezer gyermek született így az országban. Ezek az anyák kizárólag ezzel a módszerrel tudnak ismét teherbe esni. Jelenleg a társadalombiztosítás csak az első gyermek születését finanszírozza, illetve azt is csak az első öt kísérletig.
Kérdezem ezért a miniszter urat, mikor lesz lehetőség a második gyermek születését támogatni, különös tekintettel az országban zajló demográfiai folyamatra, hiszen ezek a családok szeretnének további gyermekeket nevelni. Mivel ez a módszer már egyszer sikeres volt az esetükben, nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy ismét sikerrel járjon. Ez évente újabb 300 gyermek születését jelentené. Ezért kérdezem öntől, hogy mikor lesz a lombikbébiknek testvére.
Várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem