DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Láyer József fideszes képviselő 1999. július 8-án megjelent a hajdúnánási önkormányzati bizottság ülésén, és megfenyegette a testületet, hogy ha nem az általa kiválasztott társaságot bízzák meg az iskolaberuházással, akkor a megyei területfejlesztési tanács, amelynek Láyer József az elnöke mint a megyei közgyűlés elnöke, nem ad egy fillér támogatást sem a beruházáshoz. A testület a fenyegetés ellenére a kedvezőbb ajánlatot tevő vállalkozó mellett döntött, élve a saját döntési lehetőségével. Ezt követően a területfejlesztési tanács beváltotta Láyer úr ígéretét, és nem ítélte meg Hajdúsámson településnek a 33 millió forint támogatást. Miután a helyi sajtó a nyilvánosság elé tárta az ügyet, mutyizás kezdődött a fideszes és kisgazda politikusok között, hogyan oldják meg a kényes helyzetet.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az önkormányzatokra rákényszeríteni a fideszes lobbiérdeket, nyomást gyakorolni az autonóm önkormányzatokra, a területfejlesztési tanácsok működését pártpolitikának és egyes fideszes politikusok magánérdekének alárendelni demokráciákban nem szokás. Tudja-e, miniszterelnök úr, hogy mi történik egyes területfejlesztési tanácsokban? Megengedhető-e Láyer úr eljárása? (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem