DR. PETŐ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ha jól értettem a válaszát, körülbelül azt mondta nekem, hogy a személyes felhasználású keretéből azért támogatta a Magyar Demokrata című politikai hetilapot, mert a "Fókuszban a gyermek" programnak kívántak megfelelni. De nem ez a fő érvem amellett, hogy nem fogadom el a válaszát, hanem az, hogy a nemzeti kulturális alapprogrammal kapcsolatban a miniszter úr egy évvel ezelőtt azt az ígéretet tette, hogy csak a név és a pénzutalási döntések rendszere változik, de maga az érdemi döntési rendszer nem.
Ez az ígéret nem valósult meg, alapvetően átalakul a nemzeti kulturális alapprogram, és erre nem kaptam magyarázatot.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem