ORBÁN VIKTOR

Teljes szövegű keresés

ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Kényelmetlen dolog, ha a miniszterelnöknek az igazmondás kötelezettségére kell figyelmeztetnie egy képviselőt. Amit ön felolvasott a bírósági ítéletből, az egészen egyszerűen nem felel meg a valóságnak. A bírósági ítélet kimondta, hogy helyre kell igazítani azt a kijelentést, miszerint a Fidesz vezetőinek vagyoni gyarapodásához bármilyen köze is lett volna bármely Fidesz-tranzakciónak, köztük a Fidesz-székházügynek. Ezt kellett volna felolvasni, tisztelt képviselő úr, és nem félrevezetni az itt ülőket és a televízión keresztül a tévénézőket! Méltatlan magatartás, még egyszer mondom, nemcsak a magyar parlamenthez, de úgy gondolom, ellenzéki képviselőhöz is.
Ami pedig az ellenőrzéseket illeti, nincs igaza, képviselő úr, kérem! Az ÁSZ ellenőrizte a Fidesz gazdálkodását. Az önök kormányzásának időszakában az adóhivatal ellenőrizte a Fidesz vállalkozásának gazdálkodását; és bár nem tartozik ide, de el kell mondanom, hogy a szóban forgó Dolomit cég vállalkozását is - nyilván véletlen egybeesések következtében - a '94-es kormányváltás után négy alkalommal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) ellenőrizte az adóhivatal.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem