MOLNÁR RÓBERT

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR RÓBERT
MOLNÁR RÓBERT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Hosszú, szép forró nyarat tudhatunk magunk mögött; no, nemcsak a sugárzó nap melegének, hanem a VDSZSZ sztrájkfenyegetésével magára maradt vezetőjének, Gaskó Istvánnak köszönhetően. Úgy hiszem, hogy mindenki ismeri a sztrájkkal való fenyegetés okait, ezért nem ezzel az üggyel, hanem interpellációmban a MÁV területén nap mint nap szembeötlő hiányosságokkal kívánok foglalkozni.
Július folyamán Budapestről Nyíregyházára utaztam együtt angol diákokkal, akik a szabolcsi megyeszékhelyre látogattak. A tapasztalt benyomások nemcsak benne, hanem a külföldi diákokban is maradandó emlékeket hagytak. A vonat külseje graffitivel dekorálva, az ülések felszakítva, az ajtó szétverve, az ablakok berepedve, a vécé az alapvető higiéniai feltételeknek nem felelt meg, és még a kézmosó sem működött. Szomorú kép tárult mindannyiunk elé. A helyzetet tetézte, hogy a vagon nemcsak szétvert volt, hanem koszos is. Úgy hírlik, majd minden gyorsvonaton ez a helyzet.
Merőben más viszont a kép az intercity-járatoknál. Kulturáltak, kevés kivételtől eltekintve udvariasak a jegykezelők. Mint minden jóra azonban, e szolgáltatási területre is vetül árnyék.
(15.10)
Például a Budapest-Szeged vonalon nagyon lecsökkentek az IC-járatok, pedig Szeged az egyik legnagyobb egyetemi városunk, és jelentős idegenforgalmat is lebonyolít. Problémák merültek fel a Nyugati pályaudvaron lévő telefonos jegyrendeléssel kapcsolatban is, mivel órákat kell hívni a 349-85-03-as egyetlen telefonszámot, míg az elérhetővé válik; ha pedig kicseng, akkor a kezelő nem veszi fel a kézibeszélőt.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az általam felvetett problémák parányiak azokhoz képest, amelyek valójában tapasztalhatóak a MÁV körül, az utazóközönség mégis ezekkel szembesül először. Megértem a MÁV Rt. munkavállalóinak bérigényét, azonban mélységesen elutasítom azt a hangulatkeltést, amelyet egynéhány szakszervezeti vezető gerjeszt. Úgy gondolom, hogy minden szakszervezetnek segítőleg kellene eljárnia annak érdekében, hogy a magas árakért takarított vonatokon, igényes és ne balkáni körülmények között kelljen utaznunk.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem öntől, hogy a kormány hogyan kívánja a MÁV reformját valójában megvalósíttatni. Szerepel-e tervei között az elavult szerelvények kivonása? Tervezi-e a MÁV, valamint a vezetése azt, hogy az IC telefonos helyfoglalás területén tapasztalható rendezetlenség felszámolódjon? Problémát jelent, hogy az IC másodosztályán sem lehet kisállatokat szállítani. Várható-e ebben valami változás, mivel egyre több állatbarát követeli azt? Kívánják-e sűríteni a Szeged és a többi megyeszékhely, valamint a főváros közötti IC-járatokat?
Köszönöm. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem