DR. KÓRÓDI MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. KÓRÓDI MÁRIA
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! "Világvárost építünk" - hirdette meg néhány éve Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. Olyat, amely megállja a helyét Európában, amely versenyre kelhet Közép-Kelet-Európa térségvezető szerepéért, olyat, amely erejénél fogva motorja lehet egész Magyarország fejlődésének, felzárkózásának.
Ezzel a törekvéssel az emberek egyetértettek a fővárosban és vidéken egyaránt. Nemcsak azért, mert mi, magyarok büszkék vagyunk gyönyörű fővárosunkra, hanem azért is, mert tudjuk: az okos kereskedő a legszebb, legmutatósabb áruval csalogatja vevőit - Budapest pedig szép áru.
Hogy ne vádolhassanak SZDSZ-es elfogultsággal, Matolcsy Györgyöt idézem, aki idén januárban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésén fejtette ki, hogy Budapestnek nagy esélye van arra, hogy rákapcsolódjon a nagyvárosok európai növekedési gyűrűjére. De hivatkozhatom a miniszterelnök kanadai tárgyalásaira is, ahol kiderült, hogy a kanadaiak Budapestet fejlesztenék. Szóval hogy Budapest milyen nagy előnye Magyarországnak, tudják a szakemberek, a befektetők, az ország lakói és települései is - csak a Fidesz politikusai és kormánya nem tudja. Másfél éve aggódva figyelhetjük, hogyan próbálják meg ezt az előnyt tönkretenni.
Miért? Nyers politikai indulatok és érdekek miatt. Amióta ellenzéki főpolgármestert választottak a budapestiek, azóta a kormány döntései nem a főváros építéséről, fejlesztéséről, hanem szerződésszegésekről, elvonásokról, a vidéki és fővárosi érdekek szembeállításáról szólnak. Pedig józan ésszel mindenki tudhatja: a főváros tömegközlekedése, a 4-es metró, a hidak száma nem egyszerűen a fővárosiak ügye, hanem az egész országé; a Budapestre érkező idegenforgalomnak, kereskedelemnek, befektetőknek éppúgy fontos, mint az itt tanuló, dolgozó vagy ügyeket intéző vidéki embereknek.
Amikor Orbán Viktor miniszterelnök meghívta Demszky Gábort kormányülésre, reméltük, hogy vége szakad az indokolatlan betartásoknak, a kényszerű perek okozta erkölcsi és anyagi károknak, ennek az egész áldatlan állapotnak. Sajnos nem ez történt. Azóta ismét elmaradt egy megegyezés az Erzsébet téri gödör ügyében a kormány egyoldalú, jogellenes lépése miatt.
Ezen persze nem lehet csodálkozni, hiszen a miniszterelnök a kormányülés másnapján reggel, a rádióban új támadást indított a főváros ellen. Amikor azt mondta, hogy brutális különbség van a főváros és a vidék helyzete között, nemcsak egyszerűen visszaélt egymással össze nem vethető számokkal, de arra késztetett néhány fideszes honatyát, hogy kísérletet tegyenek a főváros szabadon felhasználható jövedelemadójának teljes elvonására.
Az ilyen kísérletek és kijelentések egyszerre károsak és buták is. Hiszen az önkormányzatok nem a területükön élők száma után kapják a hozzájárulást, hanem egyre bővülő feladataik ellátására. Könnyű megérteni, hogy egy kétmilliós nagyvárosban a feladatok ellátása nagyságrendekkel nagyobb terhet jelent, mint kistelepüléseken, ahol nincs tömegközlekedés, kórházak, nagyarányú szennyvíz- és hulladékkezelés. Budapest ezen túl olyan intézményeket is fenntart, amelyek térségi vagy országos szerepet töltenek be.
Mi célja hát a támadásoknak, a források elvonásának? Ugyanaz, mint a címzett támogatásoknál vagy a sportlétesítményi pályázatok esetében, ahol csak kormánypárti önkormányzatok kapnak ilyen támogatást: csak a fideszes érdekszférának pénzt adni és így bizonyítani, hogy egyedül ők tudnak sikeres vezetők lenni. (Babák Mihály: Nem is igaz!)
De lehet-e büntetni sok millió embert azért, mert más a politikai ízlése? Lehet-e büntetni a főváros lakóit, mert nyolcéves működés után úgy látták, hogy Demszky Gábor következetesen világvárost épít, ezért rá szavaztak? Lehet-e büntetni az országot azzal, hogy megállítják a főváros fejlődését, hogy világváros helyett Európa szélére sodródó, provinciális Magyarországot építünk? Építenek-e egyáltalán valamit - vagy csak folyamatosan háborúznak? Mikor veszik észre, hogy az ideológiai háborúk kora lejárt, még akkor is, ha azt nem az eszmék, hanem a pénzelosztás szintjén vívják? Mikor kezdenek végre békés, országépítő munkába?
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem