DR. MÁTRAI MÁRTA

Teljes szövegű keresés

DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormányprogram kiemelten kezeli a polgárok rendszeres testedzésének, a napi rendszerességgel végzett sportolásnak az ügyét. Ennek széles körű megvalósításához az államnak európai színvonalú sportlétesítmények építésével és igényes sportprogramok kínálatával kell hozzájárulnia. Ezért az új sportkoncepció alapeleme a sport otthonának, a magyarországi sportlétesítmények helyzetének javítása, amely nemzetközi szintű sportolóink felkészítését is segíti.
Az utóbbi évtizedekben az Antall-kabinet tornaterem-építési programjának kivételével nem volt hazánkban semmiféle létesítményfejlesztési célokat szolgáló hosszú távú program, elképzelés. Jelenleg kevés a nemzetközi események rendezésére alkalmas intézmény. A szabadidős és iskolai létesítmények közül a meglévők nagy részének állapota a minimális követelményeknek sem tesz eleget.
Az Ifjúsági és Sportminisztérium ez évi költségvetésében összesen több mint 2,5 milliárd forintot fordított iskolai tornacsarnokok, sportpályák, jégpályák, uszodák, sportcsarnokok és stadionok fejlesztésére. Ebből 1,6 milliárd forintért állami tulajdonú létesítményeket újíttattak fel, mint például a Hajós Alfréd Sportuszodát 600 millió forintért, az úszó- és vízilabdasport világhírű sportolóinak és az úszni vágyó polgároknak a megelégedésére. Száz millió forintból Balatonfüreden Közép-Európa legmodernebb vitorlás kikötője valósult meg, de az állami tulajdonban lévő, az MTK, a Vasas vagy az Újpest sportolói által használt pályákra is a szurkolók tízezreinek örömére 300 millió forint felújítási összeg jutott. Több mint 1 milliárd forint pedig önkormányzatok, önkormányzati vagy egyházi intézmények, sportszervezetek, egyesületek tulajdonában, kezelésében lévő sportlétesítmények építésére, korszerűsítésére és rekonstrukciójára kerül felhasználásra pályázat keretében.
A Fidesz-frakció üdvözli azt a minisztériumi törekvést, amely sokkal hatékonyabb kezelést céloz meg az állami tulajdonban lévő sportingatlanvagyonnak. Ezért is kiemelkedő, hogy először készült olyan koncepció, amely az állami tulajdonú létesítmények egységes vagyonkezelését célozza meg. A kialakult állapot ugyanis tarthatatlan. A létesítmények kezelői joga tucatnyi intézménynél van, átláthatatlan helyzetet teremtve ezzel a létesítmények használatát, működését, állapotát illetően. A nem állami tulajdonú sportlétesítményekre rendelkezésre álló pályázati összegből az iskolák mellett mind szabadidősport céljait szolgáló, mind látványsportra használható létesítmények részesültek, tehát a tornaterem-építési programtól eltérően ennek a programnak a során jóval szélesebb lett a kedvezményezettek köre.
A minisztérium által nyújtott 1 milliárd forint támogatás több mint 3,3 milliárd forint fejlesztési forráshoz járult hozzá, amit az önkormányzatok, sportszervezetek, egyházak vagy gazdasági szervezetek fordíthattak erre a célra, így összességében majd 4,5 milliárd forint értékű beruházás valósulhatott meg. A pályázati rendszer nagyon népszerű és eredményes volt. 553 pályázó kapott támogatást az 1 milliárd forintból, akik közül 337-en a megpályáztatott összeg 100 százalékát nyerték el. 378 településre jutott a támogatásból, ahol mintegy 300 iskola - ebből 20 egyházi fenntartású - diákjai élvezhetik az új vagy felújított tornacsarnok, sportudvar kínálta színvonalasabb sportolási lehetőséget.
Az egységes létesítménykoncepció és a pályázatok hatása azonban nem csupán a sportban, hanem a gazdasági életben is érezteti jelentőségét. Jelentős piacot nyújtanak ezzel a beruházások, a kis- és középvállalkozások számára, ami ugyancsak egy fontos kormányzati szándék megvalósításának a része, hiszen a sportügyekért felelős tárca bevallottan a sport piaci alapú átalakítására, a sport területén a kis- és középvállalkozások fejlesztésére, támogatására törekszik. A beruházások emellett több száz munkalehetőséget teremtenek szerte az országban. A program gazdaságélénkítő hatása kitűnően érezhető a kistelepüléseken és a kevésbé fejlett régiókban, márpedig a nyertes pályázók közel fele ebbe a körbe tartozik.
A fenti eredmények tükrében a Fidesz-frakció egyértelműen sikeresnek tartja az Ifjúsági és Sportminisztérium létesítménykoncepcióját és annak megvalósítását, így mindenképpen azt várja a tárcától, hogy folyamatosan az állami sportingatlanok fejlesztését és a pályázati programot folytassa.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem