LÁNYI ZSOLT

Teljes szövegű keresés

LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ez év október 31-én Pákozdon újratemetés történt. Méltóságteljesen, az egyház segédletével, a történelmi egyház képviselőivel eltemettük azt a fiatal ismeretlen hősi halott katonát, aki több mint 50 évvel ezelőtt a Don mentén életét áldozta a hazáért.
Ennek a cselekedetnek 50 év után elégtételként kell szolgálnia, mert ez 50 éves tartozása a magyar társadalomnak. A második világháborúban harcoló hősi halottainkat, a második világháborúban harcoló katonáinkat nem volt szabad megbecsülni, nem volt szabad róluk megemlékezni, mert a "kollektív bűnösség", a "fasiszta" jelzőt Magyarországra bélyegezték, és 50 évnél több időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre méltóságteljesen, tisztelettel eltemethessük hősi halottainkat.
A hősi halottak temetésén, a hivatalos ünnepségen részt vettek a történelmi egyházak vezetői mellett a kormány, a parlament és az egyéb vezető emberek, ezt mindenki ismeri a televízióból, látta a képernyőn; nem látták azonban a képernyőn azt a sok ezer embert, aki odazarándokolt Pákozdra a hidegben, esőben, és nem látták azt a kétszáz embert, idős embert, nőt és férfit, akik könnyes szemmel, sírva tettek le egy szál virágot az ismeretlen katona sírjára, amely a Don-kanyar mellett elesett hősi halottak sírját jelenti. 50 évig nem gyászolhatta hozzátartozóját magyar ember! 50 évig koszorúzhattunk szovjet hősi emlékművet, rendben tarthattuk idegen katonák sírjait, ünnepségeket rendezhettünk - de saját véreinket, saját magyar testvéreinket nem gyászolhattuk, titkolnunk kellett! Végre eljött az igazság pillanata, és végre erre lehetőség nyílt. Ezt szerettem volna először elmondani.
Másodszor azt szeretném elmondani, hogy az ott elhangzott beszédek, amelyek szépek voltak, még mindig óvatosan fogalmaztak: nagyon sokan áldozatokról beszéltek, holott a magyar nyelv gyönyörű, és a magyar nyelvben megvan az áldozatnak a jelentősége és a hősi halottnak a jelentősége, ez nem ugyanaz. Magyar áldozat a második világháborúban milliónál több volt: bombázás - az ártatlan polgári lakosság, a gyerekek áldozatok voltak; de akik katonaként harcoltak és hősi halált haltak, azok hősi halottak, és nem áldozatok! Ezt jó tisztázni, ezt a magyar nyelv egyértelműen megfogalmazza.
A hősi halottaknak a tiszteletet megadtuk, a hősi halottak emlékét tisztelettel és becsülettel őrizzük. Azonban gondoljunk arra, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt kormány, tisztelt magyar nemzet, hogy a hősi halottaknak voltak hozzátartozóik, voltak feleségeik, voltak gyermekeik, akik elvesztették férjüket, elvesztették édesapjukat, nehéz körülmények között éltek, és még üldöztetésnek is ki voltak téve a diktatúra ideje alatt. Vajon a rendszerváltás után 10 évvel nem kellene-e hatásosabban foglalkozni azzal a feladattal, amely még mindig megoldásra vár, és amely még mindig a mi kötelességünk, a most élő magyaroknak a kötelessége, hogy ezekről a hadiárvákról, hadiözvegyekről gondoskodás történjen?!
Itt szeretném felhívni az Országgyűlés, a kormány és az egész nemzet figyelmét arra, hogy ezzel foglalkozni kell, meg kell vizsgálni és lehetőséget kell biztosítani, mert ezek a hozzátartozók, akik elvesztették azt, akit a legjobban szerettek, aki a hazáért halt hősi halált, megérdemlik, hogy a társadalom foglalkozzon velük, a társadalom valamelyest elégtételt nyújtson nekik. Az erkölcsi elismerést most megkapták a hősi halottak, de nagyon jó lenne, ha ezt rendeznék. Ehhez kérem a segítséget, amikor erre sor kerül.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem