LÁZÁR MÓZES

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR MÓZES
LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én csak csatlakozni szeretnék Balla György és Latorcai János által elmondottakhoz, és mint az energia albizottság elnöke szeretnék szólni.
(11.30)
Nagyon sok racionális érv elhangzott már, és külön szeretném kiemelni, amire Balla György utalt, hogy Magyarországon a gáz több mint háromnegyed része importból származik. Most nem teszünk más ezekkel a módosításokkal, mint egyenrangúként kezeljük a hazai gázt az importból származó gázzal. Azért fontos ez, hölgyeim és uraim, mert Magyarországon a primer energiafelhasználásban már megközelítette a 40 százalékot a gáz felhasználása, és nagyon jól tudjuk, hogy ez a gázimport jelentős részben egy politikailag rendkívül instabil térségből származik szinte egész Európában.
Ez az arány Hollandiához hasonló, viszont Hollandiában sokkal magasabb a gázfelhasználás aránya, viszont Hollandiában sokkal magasabb a hazai termelés. Tehát lehetőséget teremtünk arra, hogy minimális mértékben, de az importot is tudjuk befolyásolni, és a hazai kitermelésű gázt és annak piacra kerülését próbáljuk ezzel segíteni. A gazdasági bizottság teljes egyhangúsággal támogatta, és az ilyen mindig üdítő kivétel, amikor olyan kérdés kerül a bizottság elé - de azt hiszem, a parlament elé is -, amely teljes egyetértésre talál.
Köszönöm szépen a szót.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem