DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Fideszen belül a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében mondom, hogy nagyon megdöbbenve hallgattam a felszólalást. Egy kicsit hitvitának éreztem, amelyen már régen túl vagyunk és túl kell lennünk. Sasvári és Láyer képviselő urak javaslata épp a találkozást az együvé tartozást fejezi ki, amelyben az Országgyűlésnek végre találkozni kellene, nem pedig különbségeket tenni, és megint, nem mondom, hogy ósdi és régi, de hadd mondjam, azt, hogy bántó hitvitát lefolytatni. Már túl vagyunk rajta.
A feladatunk éppen az, hogy találkozzunk az ökonomikus szellemben, evangélikusok, reformátusok, katolikusok, és nagyon ritkán jut eszembe, amikor összejövünk, hogy valaki református, katolikus vagy evangélikus, mert valamiben találkoznunk kell, nem pedig elválni. Éppen a mindenszentek ünnepe az, amikor az emberek a temetőbe mennek, nem a vallásra gondolnak, nem a történeti előzményekre gondolnak, hanem arra, hogy ez azoknak az ünnepe, akik hálát az adnak az égnek, hogy lehetőséget kaptak arra, hogy a kegyeletüket kifejezzék és leróják.
Nem szabad ebben a Házban előhozni régi hitvitákat, és úgy érezem, a javaslat is azt célozza, és én is a Kereszténydemokrata Szövetség nevében támogatom; ez egy olyan szellemi támogatás, hogy minden magyar, akiben él a szeretet, él a megértés, ezt támogatni tudja. Köszönöm (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem