DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló T/1469. számú törvényjavaslat részletes vitája lezajlott, amelynek során az Országgyűlés gazdasági bizottsága első helyen kijelölt bizottságként, valamint a foglalkoztatási és munkaügyi, a költségvetési és pénzügyi, a környezetvédelmi és a területfejlesztési bizottság megvitatta mind a törvényjavaslatot, mind az ahhoz benyújtott 36 módosító indítványt.
(19.30)
Nagy örömünkre szolgált, hogy a bizottsági vitákon a képviselőtársaim a kormányzati és ellenzéki oldalról egyaránt a törvény és az érintett vállalkozói kör támogatásának szükségessége mellett érveltek, amit ezúton is szeretnék megköszönni.
Külön köszönetet szeretnék mondani azon képviselőtársaimnak, akik módosító indítványaikkal hozzájárultak a törvényjavaslat szövegének javításához. A benyújtott módosító indítványok alapvető változtatást nem javasolnak a kormány által beterjesztett törvényjavaslathoz, többségük a szöveg pontosítására, egyértelműsítésére vonatkozik. Ezek közül elfogadásra javasolt módosító indítványok: a foglalkoztatási bizottság a kis- és középvállalkozások meghatározásának egyértelműsítése érdekében egy új 3. §-ban javasolja a szektoron belül a kisvállalkozás és a mikrovállalkozás fogalmát elkülöníteni, mely javaslattal egyetértünk. A kisvállalkozások kiemelt kezelése érdekében egyetértünk azzal, hogy a javasolt két évvel szemben a kormány évente számoljon be az Országgyűlésnek a kis- és középvállalkozások helyzetéről. E kötelezettséget dr. Braun Márton és Rigler Zoltán képviselő urak indítványa tartalmazta a legpontosabban - lényegében egyéb más indítvány is volt erre.
Az egészségügy területén zajló reformfolyamatokra figyelemmel elfogadásra javasoljuk továbbá dr. Braun Márton és Rigler Zoltán képviselő urak azon indítványát, amely az egészségügyi miniszter képviselőjével kívánja bővíteni a Vállalkozásfejlesztési Tanács tagjainak sorát. Több indítvány érkezett a tanács határozatképességének szabályozására. Ezek közül a pontosabb megfogalmazás miatt ugyancsak Braun Márton és Rigler Zoltán képviselő urak indítványát támogattuk, mely szerint a tanács akkor határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkező tagok legalább kétharmada jelen van.
Támogatjuk Molnár László, dr. Lentner Csaba képviselő urak, illetve a foglalkoztatási bizottság hasonló tartalmú indítványát, miszerint a törvény alkalmazásával a vállalkozások köréből kerüljön törlésre a külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepe. E törvény célja ugyanis a hazánkban bejegyzett cégek, illetve a magyar vállalkozások támogatása. Elfogadásra javasoljuk, és köszönjük a gazdasági bizottság módosító indítványait, melyek a törvényjavaslat néhány pontjának szövegét pontosították.
Nem javasoljuk elfogadásra T. Asztalos Ildikó és Szalay Gábor képviselőtársaim kezdeményezését a törvényjavaslat címének megváltoztatására, mivel a "kis- és középvállalkozás" meghatározás az Európai Unióban használt terminológiával összhangban magában foglalja a mikrovállalkozásokat is.
Nem javasoljuk dr. Lentner Csaba és Kiss Andor képviselőtársaim indítványait, amelyek az Európai Bizottság ajánlásától eltérően javasolják a kis- és középvállalkozások létszámát behatárolni, és teljesítménymutatók további csökkentését indítványozzák, amellyel indokolatlanul beszűkítenék a támogatást igénybe vehető vevők körét.
Nem támogatjuk a környezetvédelmi bizottság indítványát, mely a törvény szintjére emelné a 83/1997. számú országgyűlési határozat mellékletének 2. pontját. Ez egyrészt formai szempontból nem megfelelő, hiszen a törvényben ismételten definiálni kellene az országgyűlési határozat szerint elérni kívánt környezetvédelmi célokat és célállapotokat - például levegőtisztaság-védelem, vizek védelme, föld-, természetvédelem, tájvédelem, hulladékgazdálkodás, zaj-, rezgésvédelem s a többi. Emellett az indítvány tartalmilag sem támogatható, hiszen a törvényjavaslatban szereplő valamennyi támogatásban részesítendő cél, illetve program szektorsemleges, azaz a nemzetgazdaság valamennyi ágazatában működő kis- és középvállalkozásra kiterjed. Ugyanakkor hangsúlyozottan szeretném megjegyezni, hogy a környezetvédelem fontosságát elismerve sem indokolt eltérni ettől az elvtől, hiszen ezeket a kis- és középvállalkozói célelőirányzat pályázatain, programjain kiemelt célként kezeltük eddig is és fogjuk a jövőben is.
Nem támogatjuk T. Asztalos Ildikó és Szalay Gábor képviselőtársaim indítványát, mely szerint a támogatások céljait és a pályázati kiírásokat a Gazdasági Minisztériummal egyeztetni szükséges, és félévente a szektor támogatásáról szóló információkat meg kell küldeni a minisztériumnak. Az indítvány tartalmával egyetértve azért nem támogatjuk, mert az államháztartásról szóló, többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény felhatalmazása alapján az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. számú kormányrendelet már szabályozza a koordinációt. A rendelet 8. fejezete szabályozza az azonos támogatási célt szolgáló költségvetési forrásokkal kapcsolatos kérdéseket, ezen belül a 79. § foglalkozik az összehangolás általános szabályaival. Ami pedig a támogatásokról szóló adatszolgáltatást illeti, ezt a kérdést a jelen törvényjavaslat 8. és 17. §-ai szabályozzák.
Nem támogatjuk Molnár László képviselő úr indítványát, melyben javasolja, hogy az adórendszer egyes elemeinek módosítása során is kötelező legyen az előzetes kisvállalkozási szempontú hatásvizsgálat elvégzése. Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat szövegében a gazdasági szabályozórendszer szerepel, ami értelemszerűen az adórendszert is magában foglalja, ennek külön kiemelését nem tartjuk szükségesnek.
Pál Béla és Zongor Gábor képviselő urak javasolják a Vállalkozásfejlesztési Tanács tagjai körébe a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának képviselőjét is besorolni. A terület jelentőségét elismerve nem támogatjuk azonban a VT tagjainak további kormányzati képviselőkkel való bővítését, mivel ezzel kedvezőtlen arány alakulna ki a vállalkozások képviseleti szervezeteinek hátrányára. A Vállalkozásfejlesztési Tanács tagjainak határtalan bővítése pedig a tanács munkáját veszélyezteti.
T. Asztalos Ildikó és Szalay Gábor képviselőtársaim javasolják a Vállalkozásfejlesztési Tanács tagjait kiegészíteni az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, a Magyar Bankszövetség és a Magyar Hitelgarancia Egyesülés vezetőivel. Az indítványt nem támogatjuk arra tekintettel, hogy e szervezetek nem rendelkeznek vállalkozói tagsággal, tehát nem a vállalkozások képviseletei, ezért - egyébként a szakmai közreműködésüket messze támogatva - a Vállalkozásfejlesztési Tanács munkájában tanácskozási joggal vesznek részt.
Még egyszer megköszönve mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselőtársaim aktív közreműködését a bizottsági munkában és a javaslatainkat, törekvéseinket jobbító javaslataikat, kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a kormány javaslatait fogadja el.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem