DR. CSÚCS LÁSZLÓ
DR. CSÚCS LÁSZLÓ
DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság jövő évi költségvetésében a társadalom várható teljesítményének, valamint a kormány értékrendjének tükörképét látjuk. Több ezer milliárdos bevételi és kiadási keretszámai akkor biztosítják törekvéseink megvalósulását, ha a makrogazdasági mutatók a költségvetési irányelvekben foglaltak szerint alakulnak jövőre.
A világgazdasági fejlemények és a hazai gazdasági folyamatok ismeretében úgy vélem, esélyünk van arra, hogy a töretlen gazdasági fejlődést szolgáló irányvételt tartani tudjuk. Méltányolhatók az infláció visszaszorítására eddig tett és a jövőben teendő intézkedések, így különösen az állam árszabályozó szerepének hathatós érvényesítése, még akkor is, ha az mára viszonylag szűk körre korlátozódik; a bérek szabályozott növekedésének biztosítása, számolva a gazdaság növekedésével, valamint a fogyasztói árak változásával; a forint csúszóleértékelésének további fékezése - hogy csak a legjelentősebb és általunk befolyásolható inflációs csomópontokat exponáljam.
Ugyanakkor aggodalomra ad okot az emelkedő világpiaci olajár, továbbá az is valószínűsíthető, hogy a meglehetősen nyomott élelmiszerárak lassan, de biztosan elindulnak felfelé.
A nem csökkenő adóterhek ugyancsak figyelmet érdemelnek. Nyitott gazdaságunk okán a nagyvilágra kitekintve szembesülnünk kell azzal is, hogy az eurorégió inflációs rátája a múlt év végi 0,8 százalékról ez év közepére, júliusára 1,1 százalékra emelkedett. Mindezen tényekből és a fogyasztói árak növekedésének jelenlegi üteméből az valószínűsíthető, hogy a jövő évre kilátásba helyezett infláció a most számításba vett 6-7 százaléknál magasabb lesz. Ez viszont érzékenyen érintheti számításainkat mind a bevételi, mind a kiadási oldalon.
Tisztában vagyunk az inflációs várakozás és az úgynevezett önbeteljesítő jóslatok gazdaságformáló erejével és veszélyével, azonban ennek tudatában sem dughatjuk fejünket a homokba. Reméljük, hogy a nem csökkenő központi adók ellenére is mérséklődik az államháztartás egészében a jövedelemcentralizáció és újraelosztás. Ha mindez az idei trendnek megfelelően folytatódik, ezzel mozgásteret nyerhetünk a lakosság és a vállalkozói szféra további expanziójának.
Egyetértünk azzal, hogy az államháztartás jövő évi hiányát a nemzeti össztermék 3,5 százalékában célszerű meghatározni. A hiány csökkentésének ez a mértéke elégségesnek mutatkozik a hitelfelvételi kondíciók további javulásához, egyben a külföldi tőkebeáramlás serkentéséhez, ami köztudottan elengedhetetlen a folyó fizetési mérleg hiányának az ellensúlyozásához. A külső és a belső gazdasági folyamatok ismeretében, valamint a magyar gazdaság ez év végéig várható teljesítményére is figyelemmel megalapozottnak mondható a jövő évre prognosztizált 4,5 százalékos gazdasági növekedés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztő szerint a nemzetgazdaság legjelentősebb terhe a 7 ezer milliárd forintot is meghaladó államadósság törlesztése, ami jövőre 804 milliárd fizetési kötelezettséget jelent. Ez valóban óriási tehertétel. Ha ezt az összeget a vészhelyzet közelébe került humán ágazatok vagy akár az agrárágazat támogatására fordíthatnánk, akkor azzal az ország helyzetében minőségi fordulat következne be. Persze tudjuk, hogy ennek ma már realitása nincs.
Ellenben azt szóvá kell tennünk, hogy talán még az adósságtörlesztésnél is nagyobb terhet jelent az államháztartás normális működésének az, hogy az arra illetékes állami szervek képtelenek megbirkózni mintegy 800 milliárd forint összegű adó- és tb-hátralék beszedésével. A kintlevőségnek ez az irdatlan tömege nem pusztán bevételi probléma, hanem legalább annyira súlyos morális gondként jelentkezik. Ez a 800 milliárdos hátralék adórendszerünk totálisan amorális vetülete. Azt, amit az egyik oldalon az adókötelezettek nem fizettek be az államkasszába, a másik oldalon pedig az arra kötelezett hatóság ilyen vagy olyan okból nem szedett be, annak kárvallottja az egész magyar nemzetgazdaság, és persze ezzel együtt minden adófizető polgár, aki kénytelen a más által be nem fizetett, megint más által be nem szedett közterhek miatt is helytállni.
Ami pedig a jövő évi adórendszerünket illeti, arról elmondhatjuk, hogy annak viszonylagos stabilitása a sokat hangoztatott kiszámíthatóság követelményét jól szolgálja. Ellenben a stabilitás árnyoldala, hogy a közterhek várt csökkenése jövőre nem teljesül, ellenkezőleg. Ez viszont a legszorosabban összefügg a már említett adómorál ügyével, valamint az államháztartás elakadt reformjával, amit persze hiba lenne sorscsapásként kezelni. S persze hiányoljuk azt is, hogy kezdeményezésünk ellenére sem sikerült megoldani a vagyonelszámoltatás ügyét. Szigorúan megkövetelt vagyonnyilatkozat hiányában elképzelhetetlen a hatékony jövedelemszabályozás és azzal együtt az arányos közteherviselés.
A lehetséges bevételek elemzésénél nem számoltunk még azzal, hogy ez idő szerint a gazdaságkutató intézetek többsége nem igazolta vissza a jövőre tervezett inflációt. Ha tehát legalább 7-8 százalékkal számoljuk a jövő évi infláció várható mértékét, akkor igaz az is, hogy az adóbevételek többször tíz milliárddal meghaladják a tervezett összeget.
(9.50)
És akkor még a be még nem szedett köztartozásokból egy fillérrel sem kalkuláltunk, noha annak összege az adók esetében 550 milliárd forint. A tb-járulékok esetében az összeg pontosan nem ismert, ezt is érdemes lenne tisztázni, hogy kinek kellene tudnia a járulékhátralékok pontos összegét, de legalább 250 milliárd forintra becsülhető. Erről a sok száz milliárdos hátralékról mintha nem nagyon akarna tudomást szerezni az előterjesztő, legalábbis a törvényjavaslatban erről nem ad számot. Ezt is hiányoljuk, még akkor is, ha tudjuk, hogy a köztartozások teljes beszedésének nincsen esélye.
Úgy értesültünk, hogy az előterjesztő jövőre mintegy 140 milliárd, más hírforrások szerint 100 milliárd adó- és tb-hátralék beszedésével kalkulált. És hogy mindez hogyan jött össze, egyáltalán mi az igazság, arról vajmi keveset tudunk.
Az ÁSZ megállapítása szerint legfeljebb csak azt tudjuk, hogy adóbeszedési eredményjavulással nem számoltak, legalábbis számszerűsíthető nyoma nincs sem az áfánál, sem a jövedéki, sem a fogyasztási adónál, az szja-nál pedig feltehetően alultervezték az ebből várható bevételt. Elgondolkoztató, hogy több tíz milliárdos bevétel úgy keletkezik vagy tűnik el a különböző kinyilatkoztatásokban, hogy az egészről említést sem tesz a törvényjavaslat.
Eközben a hátralékok gondozásáért közvetlenül felelős APEH a jövő évben 55 milliárd forint összeget is meghaladó támogatási előirányzatból gazdálkodhat, pontosan 55,6 milliárdból. Ez az összeg talán nem is sok a 13 500 embert foglalkoztató intézmény működtetéséhez. Ha viszont azzal is számolunk, hogy az APEH több száz milliárdos nagyságrendben értékesíti, amúgy bagóért és pályázat nélkül az államot megillető követelést egy bizonyos gazdasági társaságnak, akkor már nehéz megkerülni a finanszírozás és a hatékonyság kérdését. Jó volna minderre mielőbb hallani a megnyugtató választ. A küszöbön álló uniós csatlakozás előtt ezen a ponton is számadást kell készítenünk, nehogy ránk süssék, hogy lyukas zsákba öntjük a sok pénzt.
A potenciális tartalékok újbóli alapos számbavételével magyarázható talán az a furcsaság is, hogy az államháztartás olyan tartalékokkal is rendelkezik, amire az úgynevezett kincskeresők nem is gondoltak, pedig alaposan átfésülték a monetáris és fiskális szféra egészét. Nevezetesen, az adótörvényekhez mellékelt kormánytájékoztatóban, az úgynevezett csengő számok gyűjteményében az államháztartás összes bevétele 6679 milliárd, ugyanakkor a néhány héttel később megküldött és most tárgyalásba vett törvényjavaslatban az államháztartás bevétele már közel 80 milliárddal növekedett. Ha visszaemlékezünk az annak idején többször hangoztatott előterjesztői kijelentésre, hogy ennél feszesebb költségvetés még nem készült, amiben egy fillér tartalék sincsen, különösen a vidékfejlesztés számára, akkor talán mégiscsak meglepő ez a 80 milliárd forint, ami a kincsesládán kívül jött össze.
Tisztelt Országgyűlés! Az agrártárca támogatási gondjainak ismeretében érdemes egy kicsit behatóbban is foglalkozni a költségvetés tervezésével, túl azon, amit az Állami Számvevőszék a tervezőmunka megalapozottságának javítása érdekében 11 pontban fogalmazott meg. Mi például úgy gondoljuk, hogy szakmai hiba az idei áfabevétel túltervezése, de legalább ekkora hiba lenne az, ha a jövő évi bevételek alultervezése miatt keletkeznének irreális támogatási előirányzatok.
Az elhíresült kincskeresőt egyetlen dolog teheti feleslegessé, legalábbis kutatómunkájában, mégpedig az, ha a költségvetés tervezése szakmailag támadhatatlan. Ha viszont jövőre mégis keletkeznének olyan többletjövedelmek, például a mainál hatékonyabb adókimunkálás révén, amelyekkel eddig nem számolt az előterjesztő, akkor mi csupán azt kezdeményezzük, hogy a többletről kivételesen a költségvetési törvény rendelkezzék, ha kell, az államháztartási törvény módosításával.
Arról rendelkezzék tehát, hogy az év közben keletkező többletforrás milyen célra, mértékben és módon gyarapítsa az FVM támogatási előirányzatát. Az erről szóló, és időközben már benyújtott módosító javaslatunk az előterjesztés szerkezetében nem érinti azt, csupán kiegészíti. Többletigényünk indokoltságát és megalapozottságát eddig igazán senki sem vitatta. Nehéz is lenne elvitatni, a vidék Magyarországának talpra állítását szolgáló programunk megalapozottságát abban a pénzügyi helyzetben, ahol a lehetséges forrásokra is rámutatunk.
Köztudott az is, hogy az elmúlt tíz évben olyan nagyságrendű forráskivonás történt a mezőgazdaságból, a vidékfejlesztésből, ami miatt a helyzet normalizálása tovább nem várathat magára.
A kormányprogram a következőképpen rendelkezik erről a sok vitát kiváltó kezdeményezésünkről, idézem: "Az elkövetkező évek egyik legfontosabb feladata Magyarország uniós csatlakozásának előkészítése. A kormány el akarja érni, hogy a mezőgazdaság ne legyen a csatlakozás kárvallottja." Mi csak a kárenyhítés érdekében kérjük megértő támogatásukat. Az agrárium, a vidék felkarolása szülőföldünk megbecsülése.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat prioritásai között szerepel a családok és az otthonteremtés kiemelt támogatása, a közép- és kisvállalkozások fejlesztése, a vidék- és területfejlesztés, valamint a honvédelemre fordított növelt összegű támogatás. Egyetértünk azzal, hogy az említett célok és feladatok kiemelt finanszírozása megtörténjék, még akkor is, ha a kiemelés mértékén, főleg a már említett és részleteiben is elemzett agrár- és vidékfejlesztés tekintetében vitáznunk kell.
Ellenben messzemenően egyetértünk a családok kiemelt támogatásával. Talán a legfontosabb feladat az, hogy az eddigieknél lényegesen nagyobb teret adjunk az életnek, a fiatalság kibontakozásának, és azzal együtt fékezzük, távlatosan megállítsuk azt a demográfiai folyamatot, ami maga a pusztulás. Tudjuk, hogy ez nem pusztán pénz kérdése. De ha már kiemelten támogatjuk a családok lehetséges felemelkedését, akkor az ésszerűen kapcsolódó pénzügyi eszközök alkalmazásában is bátran kell lépnünk.
Meggyőződésünk, hogy tökéletes, minden család számára egyformán jó megoldás nincsen. Ez bebizonyosodott a mai ellenzék úgynevezett rászorultsági elvet hangsúlyozó - vagy talán túlhangsúlyozó - szabályozói esetében is. Ezért a családtámogatás ügyében is a tipikusnak tekinthető helyzetek felkarolásával kell megtalálnunk a támogatás legcélravezetőbb módját és eszközét. A kormány javaslataival ezt az utat választotta.
Ugyancsak egyetértünk a kis- és középvállalkozások fejlesztésére szánt, 22 százalékot is meghaladó többlettámogatással. Ezt azonban csakis az áfa-visszatérítést szigorítani szándékozó javaslatok felülvizsgálatával lehet aggálytalanul teljesíteni. Nem lenne szerencsés ugyanis az, ha a gazdasági tárca által nyújtott többlettámogatás egy részétől az említett adórendelkezések módosítása miatt esnének el - akár csak részlegesen is - az arra érdemes közép- és kisvállalkozások.
Az előterjesztő szerint arra sikerült többletforrást biztosítani, ami igazán fontos. Ezzel csak annyiban vitázunk, hogy a többletforrás mértékét, az elosztás arányait talán indokolt lenne még egyszer alaposan szemügyre venni; különösen azért, mert kiteljesedett rendszerváltozásról addig nem beszélhetünk, ameddig a társadalom erkölcsi megújulása nem történt meg.
A megújulás letéteményesei az egyházak. Elgondolkoztató, hogy mindezek ellenére egymilliárddal csökken a jövő évi hitéleti és rekonstrukciós támogatásuk. Ez súlyos hiba, értékrendtévesztés. Frakcióm érdekelt a hiba sürgős korrigálásában, már csak azért is, mert emelkedő nemzet talpköve: jó erkölcse.
A kiemelt támogatási körben sajnálatosan nem szerepel a jelenünket és jövőnket meghatározó egészségügy és oktatás sem. Ez utóbb említett területeken a már ismertté vált pénzügyi-gazdasági feszültségek és az abból fakadó ellátási gondok jól ismertek. Ha csupán a támogatások jelenlegi szintjével számolhatunk, akkor a feszültséggócok nem enyhülnek, csak fokozódnak. Ezt mindenképpen indokolt lenne elkerülni.
(Az elnöki széket
dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Nem szerepel a kiemelt körben a kutatás és fejlesztés sem, pedig a kormányprogram megkülönböztetett szerepet szánt a gazdasági fejlődés megalapozásában a tudásnak és az azt megteremtő kutatás-fejlesztésnek az oktatással együtt.
(10.00)
Ez volt összhangban azzal a szándékkal, hogy hazánk nem az olcsó munkaerővel, hanem a tudással kell hogy versenyezzen. Megjegyzem: Ausztria például tizenháromszorosát költi K+F-re, mint mi.
Jól tudjuk, hogy az összes kiemelésre érdemes feladat elvárásnak megfelelő színvonalú finanszírozása egyik évről a másikra nem oldható meg. Ez azonban nem változtat azon, hogy a polgári kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy a prioritások között most nem szereplő, ellenben az emberek életminőségét meghatározó ágazatok elvárható szintű finanszírozása mielőbb megtörténjék. A fejlődés, az igazságosság és a társadalmi béke megőrzésének követelménye ezt diktálja.
Szóvá tesszük, hogy az egyes tárcák kimagasló finanszírozásának indokoltsága meglehetősen vitatható, így például a Miniszterelnöki Hivatal 55 százalékot is meghaladó támogatásielőirányzat-növekménye, ami igencsak kiemelkedik a tárcák köréből. Tudjuk, hogy egy túlméretezett hivatal bizonyos ponton más minisztériumok feladatellátásával konkurálva nemcsak költséges, de garancia a bürokrácia burjánzására is.
Szó nélkül nem mehetünk el a helyi önkormányzatok központi forrásszabályozása mellett sem. A jövő évi szabályozásban radikális változás nem történik, hiszen az alapját képező feladat- és hatásköri rendszer is változatlan marad. Ha jövőre teljesül a prognosztizált inflációs várakozás, akkor, de csak akkor lenne elfogadható a helyi önkormányzatok 1480 milliárd forint kiadási előirányzata. Ez az előző évi kiadáshoz képest 7 százalékot meghaladó többletforrást ígér, ami persze igen szerénynek tekinthető a központi költségvetési szervek kiadásainak közel 16 százalékos növekedésével szemben. Ugyanakkor az meglehetősen aggályos, hogy a dologi kiadások központi költségvetési hozzájárulásból történő növelésére nincs mód. Az átlagkereset 8,25 százalékos növelése összekapcsolva a 3 százalékos létszámcsökkentéssel várhatóan komoly feszültségek forrása lesz, különösen a községi önkormányzatok körében, ott, ahol az adott feladatok ismeretében nincs vagy minimális a létszámtartalék.
Elemeznünk kell azt is, hogy évről évre szűkül a helyben képződő jövedelemforrás szabad felhasználásának lehetősége. Ma már ott tartunk, hogy a helyi önkormányzatot együttesen az állandó lakosok által '98. évre bevallott szja 40 százaléka úgy illeti meg, hogy abból mindössze 5 százalék marad a lakhelyen, és a múlt évi 25 százalékról 35 százalékra növekszik a normatívan elosztható részarány.
Az szja egyre nagyobb mértékben veszi át a kizárólagos állami források, hozzájárulások és támogatások szerepét. Az adott településekre kimutatott 5 százalék szja pedig lassan már több adminisztrációs költséggel jár, mint amennyi forrása keletkezik abból az érintett kistelepüléseknek. Ha ezt a tendenciát egybevetjük a pénzügyi kormányzatnak azzal a világosan megfogalmazott szándékával, hogy a helyi adók 85 százalékát kitevő iparűzési adó - ha nem is jövőre, de talán az azt követő évben - váljék központi adóvá, akkor teljesen egyértelmű, hogy a centralizáció látványosan erősödik.
A települési önkormányzatok mindinkább a központi elhatározások függvényében és szabályozási kötelmében teljesíthetik avagy nem teljesíthetik feladataikat. Az irányvétel helytelen, még akkor is, ha az előterjesztőt a hátrányos helyzetű önkormányzatok felkarolásának szándéka vezérli. Annak idején nem véletlenül kellett szakítani a tanácsrendszer hasonló típusú finanszírozási gyakorlatával.
Még egy dologra érdemes odafigyelnünk: való igaz, hogy vannak jobb módú és szegény települések. Az azonban aligha helyeselhető, hogy a közöttük mutatkozó jövedelemkülönbségek központi beavatkozással úgy tompuljanak, hogy azzal a rendszer lefelé nivellál, azaz folyamatában minden település szegénnyé vagy még szegényebbé válik.
Erős önkormányzatok nélkül nincs jól működő társadalom. (Taps az FKGP, az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) A megoldást az erős önkormányzatokhoz való felzárkóztatás jegyében kell keresnünk, illetőleg megtalálnunk. Az előterjesztő, ha kis lépésben is, de már ez irányban látszik elmozdulni azzal a javaslatával, hogy a községek általános támogatása a jelenlegi 2 millió forintról emelkedjék 3 millió forintra. Álláspontunk szerint alapvető változtatásra van szükség az önkormányzatok finanszírozásának rendjében is. Ha ez a követelmény jövőre még nem is teljesíthető, az azt követő időszakra már most meg kell kezdeni a felkészülést. Már csak azért is, mert jövőre várhatóan tovább mélyül az önkormányzati feladatok és a rendelkezésre álló források közötti feszültség. A vagyon apadóban - a vállalkozás pedig elég távol áll az önkormányzatoktól.
Az Állami Számvevőszéknek a törvényjavaslathoz adott igényes szakmai véleménye mint korábban, most is alkotó értékelést kíván. Az előbb mondottakkal is összhangban, megszívlelendőnek tartjuk azt a véleményét vagy inkább kritikáját, hogy: "Nélkülözhetetlen az államháztartás reformjának továbbvitele, a nagy elosztórendszerek korszerűsítése és a költségvetési intézményrendszer túlzott decentralizáltságának felülvizsgálata. Ezek hiányában egyrészt nem ítélhető meg az egyes területekre irányított források indokoltsága, a felhasználásuk hatékonysága, másrészt a közpénzek elaprózása az ellenőrzés szempontjából is nehezen áttekinthető helyzetet teremt."
Ugyancsak cselekvő figyelmet érdemel, hogy a törvényjavaslat mellékleteiből nem állapíthatók meg egyértelműen az uniós csatlakozást szolgáló költségvetési előirányzatok, holott a világos és áttekinthető bemutatást az Unió is igényli.
Tisztelt Képviselőtársaim! A jövő évi költségvetést megalapozó makrogazdasági peremfeltételekben vannak bizonytalansági tényezők, amint arra már többször és több összefüggésben utaltam. Ezért az uniós gyakorlatnak is megfelelően célszerű lett volna az úgynevezett érzékenységvizsgálatot elvégezni az esetleges kedvezőtlen helyzetek, illetőleg folyamatok kezelésére. Az általános tartalék képzése erre nem nyújt megnyugtató megoldást.
Összegezve az elmondottakat: a 2000. évi költségvetés kiegyensúlyozott olyan szempontból, hogy elsődleges egyenlege 308 milliárd forint többletet mutat. A súlyozott gondot az államadósság és annak jövő évi törlesztőösszege okozza és fogja még hosszú éveken át okozni, a lazán értelmezett adómorállal együtt. Mindezek ellenére a központi költségvetés 396 milliárd forintos hiánya kezelhető, a főbb gazdasági törekvések veszélyeztetése nélkül.
A Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportjának nem csekély fenntartása van a javaslattal szemben, amint hallhatták, hiszen ez már nem az úgynevezett átmenet költségvetése. Mérlegelve azonban azt, hogy az ország elemi érdeke a költségvetés időben történő elfogadása, frakcióm úgy döntött, hogy a jövő évi költségvetés törvényjavaslatát megszavazza.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
