MANNINGER JENŐ

Teljes szövegű keresés

MANNINGER JENŐ
MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó vámegyezményt az ENSZ európai gazdasági bizottságának égisze alatt 1975-ben kötötték meg. Hazánk az egyezményhez 1978-ban csatlakozott. Ez az egyezmény a küldemények egy vagy több országhatáron áthaladó, közbeeső átrakás nélküli fuvarozására vonatkozik. Olyan vám-tranzit szabályokat vezetett be, amelyek mind a fuvarozást végzők, mind a vámszervek számára jelentős mértékben megkönnyítik az áruk közúton való nemzetközi szállítását. Az egyezmény a nemzetközi garanciák alapján lehetőséget nyújt az áruszállítások több országon keresztül történő akadálytalan lebonyolításához, és a vámellenőrzések kölcsönös elismerésének eredményeként a határátkelőhelyeken a vámeljárás is egyszerűbbé válik.
Ebben az országgyűlési határozati javaslatban, amelyet beterjesztettünk, az egyezmény 1989-ben, '94-ben és '99-ben hatályba lépett módosításainak megerősítését kérjük. A korábbi változtatások az egyezménynek mindössze két cikkét érintették, míg a legutóbbiak már nagyobb terjedelműek, és az egyezmény lényeges tartalmi elemeit módosítják. A növekvő nemzetközi áruforgalom következtében ugyanis az egyezmény tagállamai a TIR-rendszer átfogó felülvizsgálatát határozták el.
Ennek keretében a korszerűsítés első lépéseként a következő változtatásokat fogadták el. Szigorították a rendszerhez való csatlakozás feltételeit, gyorsították az igazolványok mentesítési eljárását, új alapokra helyezték az igazolványt kibocsátó garanciavállaló egyesületek, az igazolványtulajdonosok és a vámhatóságok kötelezettségének és felelősségének rendszerét. Korszerűsítették az érvényesülő garanciarendszert, létrehozták az egyezmény végrehajtásának felügyeletét ellátó végrehajtó testületet.
Tisztelt Ház! Jogrendünk szerint az egyezmény módosításához való csatlakozáshoz a parlament megerősítése szükséges. Ezért kérem a Országgyűlést, hogy a H/1664. számon beterjesztett határozati javaslatot támogatni és elfogadni szíveskedjenek.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem