DR. PEPÓ PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. PEPÓ PÁL
DR. PEPÓ PÁL környezetvédelmi miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselő Úr! Engedjék meg, hogy elöljáróban néhány eredmény kapcsán tájékoztassam önöket. Tisztelettel jelentem, hogy az elmúlt időszakban hazánkban jelentősen csökkent az ózonkárosító anyagok felhasználása, és Magyarország az eddigiek során következetesen teljesítette a montreali jegyzőkönyv előírásait.
Valóban igaz, hogy az elmúlt időszakban a GEF, az úgynevezett Globális Környezeti Segélyalap által támogatott ózonkárosítóanyag-kiváltási program az egyik legjobbnak minősített program volt a Világbank szakmai véleménye alapján.
A képviselő úr által említett rendelet helytelen értelmezése miatt valóban töltöttek regenerált halont új kézi készülékekbe. Amikor ez a Környezetvédelmi Minisztérium tudomására jutott, azonnal jeleztük a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokságának, hogy ez a gyakorlat ellentétes a sztratoszferikus ózonréteg védelméről szóló nemzetközi egyezmény végrehajtásáról rendelkező, idézett 22/1993-as KTM-rendelettel. A rendelet kimondja, hogy 1994. január 1-jétől gyári előállítású halonvegyületek felhasználása és halonos tűzoltó készülékek importja tilos. A meglévő tűzoltó készülékek és berendezések utántöltése visszanyert és regenerált halonnal e határidőt követően is megengedett. Jelzésünkre az országos parancsnok úr tájékoztatott, hogy az engedélyezési eljárás során érvényt szereznek az említett szabályozásnak.
Magyarországon soha nem volt halongyártás, importból fedezték a szükségleteket. '94. január 1-je óta tilos a gyári új halonok vagy ilyennel töltött készülékek behozatala.
Csempészett halon megjelenése eddig nem volt ismeretes, a hűtő- és a klímatechnikában használt freonoké viszont igen. Ezért '98 második felében szakmai továbbképzést szerveztünk a vámtisztviselők részére, és felhívtuk a figyelmüket az ózonkárosító anyagok csempészésére és az azzal kapcsolatos védekezési lehetőségekre. Gázelemzők - ahogy a képviselő úr is említette - telepítését tervezzük, az eddigiek során azonban nem sikerült a piacon egy egyszerűen működtethető, megbízható és kedvező árfekvésű készüléket találni. Folyamatos információs kapcsolatban állunk az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi minisztériumával és a környezetvédelmi ügynökséggel. Segítségükkel folyamatban van a gázelemző készülékek közül a magyar viszonyoknak legmegfelelőbb típus kiválasztása.
A halonkezelési stratégia kidolgozása folyamatban van, ezt a munkát a Környezetvédelmi Minisztérium koordinálja. A BM Tűzoltóság Országos Parancsnokságának közreműködésével megindult a meglévő halonkészletek felderítése.
Tájékoztatom továbbá a képviselő urat, hogy az ózonkárosító anyagok körében a hűtőberendezésekre és a hűtőközegekre termékdíjat vetettünk ki; a legutóbbi emelést a '98. évi LXIX. évi törvény írja elő. '96 óta csak regenerált CFC hozható be, ennek a termékdíja pedig a legmagasabb, 1748 forint/kilogramm.
Látható tehát a megtett intézkedésekből, illetve a termékdíj emeléséből, amit tovább tervezünk emelni, hogy a fizetendő termékdíj arányos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a környezetre való ártalmasság mértékével.
Tisztelettel kérem a képviselő urat válaszom elfogadására. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem