DR. SZABÓ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ JÁNOS
DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Ha egyetlen szóval kívánnék válaszolni a kérdésfeltevésére, annyit mondhatnék, hogy hamarosan. Ugyanis ennek vannak feltételei.
Egyetértek a képviselő úrral abban, hogy hazánk pozitív nemzetközi megítélését nagyban segíti az a munka, amit az IFOR, SFOR, KFOR s a többi missziókban katonáink végeztek. Éppen ezért jó lett volna, ha már a kezdet kezdetén, de legkésőbb, mondjuk, az IFOR-misszió alkalmából gondoskodott volna a tárca akkori vezetése a személyi állomány erkölcsi elismeréséről. Ez azonban nem történt meg. Éppen ezért elődeink mulasztását is orvosoltam, amikor a közelmúltban új elismerő szolgálati jelet alapítottam az e missziókban feladatot vállaltak számára. Visszamenőleges hatállyal megkapják ezt azok is, akikről megfeledkeztek annak idején. És természetesen meg fogják kapni az albániai orvoscsoport tagjai is. Ennyit az erkölcsi elismerésről.
Ami a feladat szakmai kiértékelését illeti, az folyamatban van. A kontingens parancsnoka éppen tegnap kezdte meg munkáját a megérdemelt szabadsága után. Feltételezem, ha arra kényszerítettük volna, hogy a szabadsága alatt készítse el az egyébként nem sürgős jelentését, akkor a képviselő úr valószínűleg ez ügyben tenné fel a kérdését, hogy miért nem hagyjuk pihenni a misszióról hazaérkezteket.
Kérdése kapcsán azonban még egy dolgot el kell mondani. A Magyar Honvédség fegyelmi helyzetéért felelősséget érző vezetőként aggasztónak tartom a most elénk tárult jelenséget. Adva van egy sértett orvos, aki talán azt várta, hogy a repülőtéren az egészségügyi csoportfőnök mellett a miniszterelnök is várja, és aki problémájával nem elöljáróihoz fordul, ahogy pedig a szolgálati szabályzat szerint tennie kellene; és adva van egy képviselő, aki az így (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) eljáró katonát nem emlékezteti a szolgálati útra... (Az elnök kikapcsolja a miniszter mikrofonját. - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem