ERKEL TIBOR

Teljes szövegű keresés

ERKEL TIBOR
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A műemlékvédelemről alkotott 1997. évi LIV. törvény a 14. §-ban szól az egyes kiemelkedő történeti és kulturális műemlékek és műemlékegyüttesek biztosítandó és fokozott védelméről. Ugyanitt utal a törvény mellékletét képező jegyzékre, amelyben a kizárólagos állami tulajdonban tartottak felsorolását találjuk. A címek között: Budapest III. kerület, Fő tér 1., Zichy-kastély együttese, úgy is, mint Óbuda egyetlen újkori védett műemléke, ismétlem, kizárólagos állami tulajdon. Rátekintve ez ma nem tűnik fel, a kastély a jelenlegi hasznosítói környezetben - visszafordíthatatlanul - egyre rosszabb állapotba kerül, málladozik.
A falak között él és működik egy kiváló művészeti műhely, a Térszínház, szintén egyetlen Óbudán a maga nemében. A két egyetlen sorsa sajátosan találkozott: míg az önkormányzat egy multikulturális komplexum kialakításának érdekében a kastély új arcát tervezi, csak a színházat látja rajta szeplőnek. A kilakoltatási parancsot a színháznak már kézbesítették.
Attól tartva, hogy a kastély felújítási munkáinak megkezdése előtt elmaradt még néhány, az idézett törvényben fellelhető paragrafus alaposabb tanulmányozása a hirtelen munkák megrendelőinél, kérdezem a miniszter urat, van-e a tulajdonosnak, illetve a tárcának elképzelése a kastély 2000 utáni jövőjéről, és ezt ismerik-e az önkormányzatnál. Továbbá jut-e tér ebben az elképzelésben a Térszínháznak, a legjobb magyar alternatív műhelynek? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)
Köszönöm szíves figyelmét, és várom megtisztelő válaszát. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem