DR. GÓGL ÁRPÁD

Teljes szövegű keresés

DR. GÓGL ÁRPÁD
DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Igen tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársam! Megértem az ön nagy zavarát, hogy 700 százalékig tupírozta a béremelési ígéretet. (Közbekiáltások az MSZP padsoraiból: 4 volt! Elég az 4-nek is!) Elnézést, a jegyzőkönyvben biztos el lehet olvasni - majd a memóriájukra bízom -, hogy mi van ott.
Egyébként örömmel töltött el, és köszönöm, hogy az ellenzékben ülő Keller László képviselő úr úgy ítéli meg, hogy az egészségügy gondjainak megoldására személyemben megfelelő garanciát lát vagy látott. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Hadd mondjam el önnek, hogy amikor az interpelláció címében olvastam, hogy a lakásügyemről kerül szó, még örültem is egy kicsit, mert ez a harmadik interpelláció, és nyilván ön az első kettőről megfeledkezett, mert azok azt firtatták, hogy a köztársaság miniszterének - a fennálló rendelkezések értelmében - egy jogosult szolgálati lakása lehet. Talán tudja azt - mert hiszen '96 decemberétől ön volt a Népjóléti Minisztérium államtitkára, Kökény úr a minisztere -, hogy mivel megelőzőleg a szokásos népjóléti lakás, amelyben Kovács miniszter úr és Szabó miniszter úr is lakott (Kovács László: Én nem!), nem került igénybevételre, ezért Nemcsók államtitkár úr, az ön pártjának államtitkára került abba a lakásba, amit tavaly június 9-én, amikor kormányra kerültünk, nekem jelöltek ki.
Talán az is föltűnt ősszel, hogy kétszer interpelláltak; másodszor azért, mert decemberben ennek a bérlőkijelölési joga lejárt. Tehát az egészségügyi miniszternek valahol laknia kellett. Talán tudja - vagy nem tudja -, hogy a legkisebb gyermekemmel és a feleségemmel egy 29 négyzetméteres garzonlakásban laktunk. Szerencsénkre az érettségiző lányunk másutt volt, a legnagyobb lányunk pedig egyetemista Pécsett.
Kérem, mivel lejárt ez a bérlőkijelölési jog, megújíthattuk volna, de 600 ezer forinttal olcsóbban vettünk egy bérlőkijelölési jogot az egészségügyi miniszternek. Ezt követően a tervezés megindult, a munka tervezéséhez a műemlék-felügyelőség hozzájárulása kellett, és az ő előírásaikat kellett megtartani. Egyébként szabályszerűen kiírtuk a pályázatot, és a lakásátalakítással kapcsolatos információk, a tájékoztató az eljárás eredményéről a Közbeszerzési Értesítőben novemberben meg fog jelenni. Bízom abban, hogy a családommal karácsonyra - másfél év után - megfelelő lakásban fogok lakni.
Az ön konkrét kérdéseire: a minisztérium nem épületet vásárolt, hanem bérlőkijelölési jogot, és a bérlőkijelölési jogot olcsóbban vásárolta, mint amennyiért a XII. kerületben meg kellett volna újítani. Egyébként ez a szabályok szerint 10 millió 795 ezer forintot ért. A felújítás mai közepes árszinten kerül megvalósításra, és mint ahogy utaltam rá, ön tételesen fogja olvasni a novemberi Közbeszerzési Értesítőben. Hogy miért került át a kabinethez? Azért, mert Virágh László, az a műszaki mérnök, akihez az ügy bonyolítása tartozott, átszervezés kapcsán a kabinethez került.
A másik, hogy van-e összefüggés az államtitkárom és az én költözésem között... (Keller László széttárja a karjait.) Elnézést kérek, önt ezt írásban leadta, el kellett volna mondani, mert valami kötöttség is van mostanában az interpellációkban.
Kérem, annak, hogy felhívta a figyelmemet, nagyon örülök, amennyiben tényleg van gondja az én munkatársamnak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm egyébként a kérdését, és a lelkiismeretére bízom, hogy elfogadja-e a válaszomat. (Hosszan tartó taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem