BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A téma, amiről napirend előtt szólni kívánok, a szegénység. Hét éve már, hogy 1992-ben az ENSZ a szegénység elleni küzdelem napjává tette október 17-ét. Nálunk meglehetősen visszhangtalanul telt el ez a nap, leszámítva azt a néhány cikket, amiben Ferge Zsuzsa és a három Sz, a Szociális Szakmai Szövetség akarta e témára irányítani a figyelmet. Az SZDSZ szociálpolitikai tagozatának a miniszterelnök úrhoz írt nyílt levele is a teljes érdektelenség falába ütközött.
Mintha a fásult beletörődés uralkodott volna el mostanra az embereken. Mintha túlságosan megszoktuk volna a koldusok látványát az aluljárókban. Mintha szűnőben lenne a lelkiismeret-furdalás is, akár adunk pár forintot, akár nem. Mintha egyre ritkábban öntene el bennünket a tehetetlen düh egészséges indulata. Mintha már-már elfogadnánk, hogy ez az élet rendje, hogy gazdagság nincs szegénység nélkül - összetartozó fogalmak, mint a nap és az éj, vagy a fény és az árnyék.
Nos, azt kérdezhetik tőlem képviselőtársaim, mi értelme van hát szegénységellenes napot deklarálni, a szegénység megszüntetésének évéről vagy évtizedéről beszélni. Mit remélhetünk az olyan mozgalomtól, amelyet negyedik világ néven a lengyel Brezinski atya elindított? Mindenekelőtt a szunnyadó lelkiismeret felébresztését remélhetjük. Annak átérzését, hogy vannak dolgok, amikbe nem lehet beletörődni; annak megértését, hogy a szegénység elleni küzdelem politikai cél kell hogy legyen, mert közügy; hogy a kormánynak kötelessége csökkenteni az egyenlőtlenségeket és enyhíteni a szegénységet.
Amikor a nyolcvanas évek elején elterjedt a szociológiai szakirodalomban az abszolút és relatív szegénység megkülönböztetése, azt hittük, az éhezéssel, fázással járó, fizikai nyomort jelentő abszolút szegénységen túljutottunk. Azt hittük, hogy a társadalmi átlagtól elmaradó relatív szegénység meghatározása lesz a problémánk. Tévedtünk. A gazdasági rendszerváltás, a munkanélküliség, a nagyarányú jövedelemdifferenciálódás kitermelte a krónikus alultápláltsággal, gyermekéhezéssel, fagyhalállal fenyegető mélyszegénységet.
Ebben a helyzetben nem teheti meg a kormány, hogy csak a középosztályra figyel, hogy csak a középosztály számára vezet be kedvezményeket, mint például a gyermekek után járó adókedvezmény vagy a gyermeknevelési díj. Elfogadhatatlan az a kormányzati politika, amely fennen hangoztatja, hogy családbarát, miközben éppen a legnehezebb helyzetben élő családoknak nem nyújt segítséget az együttmaradáshoz. Szégyenletesnek tartjuk, hogy a 3000 forintnyi rendszeres gyermekvédelmi támogatás létminimum alatt meghúzott jogosultsági feltételeinek vizsgálatát akarja szigorítani, nem lépi-e túl egy forinttal a család jövedelme a küszöböt, elértékteleníti a családi pótlékot, miközben 86 milliárd forinttal támogatja a jobb helyzetben lévő családokat adókedvezmény és gyed formájában. A munkanélküli-ellátási rendszer radikális csökkentésével azokat taszítja egyre mélyebb és mélyebb nyomorba, akik már korábban kiszorultak a munkaerőpiacról és elvesztették versenyképességüket.
Mi, szabad demokraták, magunk is úgy tartjuk, hogy segélyekkel szegénységet megszüntetni nem lehet. Fontos, hogy munkához, rendszeres munkajövedelemhez jussanak az emberek. A kormány megteheti, hogy a maga eszközeivel segíti ezt a folyamatot, de el kell döntenie, hogy a kényszerítés vagy az ösztönzés eszközét használja. Ez utóbbi hatékonyabb, egyszerűen meg kell fizetni a munkát. A Fidesz azzal támadta az előző kormányt, hogy szegénypolitikát folytat szociálpolitika helyett. Nos, a Fidesz ezzel valóban nem vádolható. Épp ellenkezőleg, az a politika, amit a Fidesz folytat, kifejezetten szegényellenes, az egész társadalomra nézve óriási veszélyt hordoz.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
